A Szanticska feletti Magas-hegy hátán álló kilátóból felfedezhetjük az ismeretlen Cserehát igazi arcát.
Az „elesettségében is szép” Cserehát (ahogy a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatban találóan nevezték e tájegységet) az észak-magyarországi tájak közül sajátos, alföldi vonásokat is hordozó karakterével tűnik ki. Tágabb környezetéhez viszonyítva kettős arculatú, mert a környező, 300–600 méterrel magasabb hegységkeret felől nézve medencejellegű a táj, míg az Alföld, illetőleg a Hernád és a Bódva völgye felől nézve a dombsági arculat a szembetűnő.
Ez az elfeledett és ritkán járt táj a kilátóból mutatja meg igazi arcát:
tágas dombtetők és lankás oldalak (a magyarországi dombságok között itt az egyik legkisebb a völgysűrűség), széles, sokszor értékes mocsárrétekkel övezett patakvölgyek, cserjésedő egykori legelők, hagyásfák, legelő állatok, egyes helyeken pedig a névadó, mára jórészt kiirtott tölgyerdők szép maradványai. Na és persze az országosan is egyedülálló Árpád-kori és görögkatolikus templomok.
A kilátóról nem sokat tudok, de a Gagyvendégi és Abaújlak közötti közúti kereszteződésből könnyen elérhető a masszív faépítmény, amely ugyan magánterületen helyezkedik el, de a kerítésen egy kapu biztosítja a megközelíthetőséget.
A tájegységet átszelő, de Szanticskát és a kilátót már nem érintő Országos Kéktúrát járók is csak egy szűk szeletét ismerhetik meg e jobb sorsra érdemes tájnak, ahol nem kétséges, az ország halmozottan hátrányos kistérségeiben járunk. Most készülő lapszámunkban bringával fedezzük fel a Cserehátat, mert ez a táj bringáért kiált: kerékpáron hatékonyabban lehet felfűzni a különleges látnivalókat, s nem mellesleg az alsóbbrendű országutak egy jelentős részét felújították az elmúlt években. Sok rejtett kincset találtunk, s azt is elárulhatjuk, hogy ha valakit leraknak ma például Irotán, Viszlón vagy Keresztétén, a szépen felújított házak között, a kifejezetten festői tájban sétálva garantáltan nagy meglepetésben lesz része.
A cikk 2022 novemberében jelent meg először.
