Az utóbbi években sokaknak feltűnt, mintha kevesebb hó esne hazánkban. De vajon a számok is alátámasztják mindezt? Tanulmány készült a hazai havazásokról, amelyből az is kiderül, vajon az unokáink látnak-e majd havas tájat Magyarországon.
Sokan nosztalgiával emlékszünk vissza a múlt század végi havas telekre, amikor a szánkó még ott lapult minden gyermekes család háztartásában. Ma már talán nem érdemes ilyenbe befektetni, hisz jó esetben is csak pár napig élvezhetjük a havon suhanást. Persze hóágyúval fehérré varázsolt pályákra már itthon is mehetünk, de azt a kérdést, vajon tényleg kevesebb hó esik-e az elmúlt években, ennél kicsit komolyabban kéne vennünk.
A Másfélfok oldalán megjelent elemzésben Szabó Péter és Pongrácz Rita több dologra is választ keresett a hazai havazással kapcsolatban. Megnézték, hogy a már említett szubjektív érzékelést, miszerint régebben többször esett a hó, és nagyobb havazások is voltak, vajon alátámasztják-e a számok. És ha valóban csökkent a havazás, mennyiben felelős ezért a globális felmelegedés? És persze, hogy mire számíthatnak majd a jövő generációi egy fokozódó, vagy egy mérsékeltebb éghajlatváltozás esetében?
Kevesebb és kisebb hó
A kutatás során a múltra és a jövőre vonatkozó, legújabb éghajlati modellszimulációkat, valamint megfigyeléseken alapuló adatsorokat használtak. Az elkészült elemzés szerint valóban kevesebb hó esik most, de a csökkenés csak az elmúlt 10 évben lett igazán látványos.
Az elmúlt 40 évet nézve a havas napok (amikor legalább 1 cm hó hullott) száma a 2011-2020 évtizedet megelőzően országos éves átlagban, közel változatlanul, 14-15 nap körül voltak, azonban ez napjainkra 11 napra csökkent.
A legtöbb havas napunk általában észak-északkeleten fordul elő, ugyanakkor itt történt a legnagyobb mértékű változás is az elmúlt 40 év alatt, ugyanis itt jelentősen, a harmadával csökkent a havas napok száma. Ezzel szemben délen alig történt változás.
1981-től nézve az adatokat, a legtöbb nagy havazás 1999-ben fordult elő: országos átlagban több mint 3 nap. Ezt követően utoljára 2013-ban volt példa az egész országot érintő nagy havazásra, de a jelentős havazásokból országos átlagban jóval kevesebb van, sőt, néhány évben egyáltalán nem fordult elő az országot érintő nagy havazás.
Ilyen nagy havazás nélküli év legutóbb 2011-ben volt. Ami a területi eloszlást illeti, a 10 centimétert meghaladó havazások leginkább az ország délnyugati-nyugati részén fordultak elő, ugyanakkor az ország északnyugati-nyugati részén találjuk a jelentősen, az utóbbi két évtizedre a felére csökkenő értékeket is. Ezzel szemben az ország legkeletibb részén még nagyon gyenge növekedést is találunk.
Az ember a felelős?
Az emberi tevékenységből eredő üvegházhatású gázkibocsátásokat is figyelembe véve csak 50%-os bizonyossággal állíthatjuk, hogy a havazások megfigyelt csökkenésért az emberi tevékenység a felelős, ami lényegében azt jelenti, hogy az eddigi változásokért még nem az emberiség okolható.
De ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, ugyanis ha az előttünk álló évtizedekben a kibocsátásokkal tovább fokozzuk a globális felmelegedést, akkor a pesszimista forgatókönyvek szerint a század végére akár kétharmaddal csökkenhet, és évi 5 nap alá mehet országos átlagban a havas napok száma, egyes országrészekben pedig akár évekre elbúcsúzhatunk a havazástól.
Jó ha tudjuk, hogy mind az optimista, mind a pesszimista forgatókönyvek csökkenést mutatnak, csak a mértékben van eltérés, az emberi tevékenység hatása a havazásra pedig mindenképpen jelentkezni fog.
Ha viszont gyorsan megkezdjük az üvegházhatású gázkibocsátás mérséklését, a zöldítést, ezzel pedig elérjük a koncentráció-változás lassulását (2100-ra akár a megállítását is), akkor a havazások esetén a várható csökkenés csak kisebb mértékű lehet. Az eddigi trendek visszafordulása csak ebben az esetben lehetséges, így talán unokáink is élvezhetik majd a havas táj szépségét.
A teljes tanulmányt ide kattintva olvashatjátok.
