Az utolsó hely, ahol az erdők a Balatonig érnek

Amikor a tóparti sétaúton olyan tökéletes csend fogad, hogy már száz méterről meghallani a felszálló vízimadarakat, kissé hihetetlenné válik, hogy igazából a Balaton egyik legtöbb látogatót fogadó szegletében járunk. A Tihanyi-félsziget nyugati oldalának erdős partszakasza még azoknak is tud újat mutatni, akik jól ismerik a magyar tengert.

Amíg a félsziget keleti, Székesfehérvár felé eső oldalán az ember évszázadai alatt fontos közlekedési útvonal alakult ki üdülőkkel, stranddal és hajóállomással, addig a nyugati oldal szerencsésen megúszott szinte minden beépítést. Egyedül az apró Sajkod üdülőfalu bújik itt meg, még közel Aszófőhöz.

Az aranyhíd országútján

Sajkod falu apró, de mindennel felszerelt strandját elhagyva nem marad más, mint a Nyereg-hegy erdői, a Balaton természetes partja és a kettő közt éppen csak elférő keskeny út. A csendes helyszín leginkább a Lázbérci-tó partján haladó kéktúra-szakaszra emlékeztet, de itt a túlpart helyén csak az aranyhidat látni.
Miközben a fejünk fölötti Nyereg-hegyről talán ebben a percben is kirándulók tucatjai csodálják a távoli víz látványát, itt lent talán még különlegesebb részlet fogad: a Balaton karnyújtásnyira hullámzó vize. Itt hozták létre több mint fél évszázada hazánk első tájvédelmi körzetét, amelyet 1997-es megalakulása óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park felügyel.

A partszakasz felénél, ahol az út is véget ér, két épület áll az erdőben. A nagyobbik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság jól felszerelt erdei iskolája, ahol nyár elején szinte állandó gyerekzsivaj hallatszik.

A több mint félszáz fő befogadására alkalmas épület szálláshelyként felnőtt csoportok számára is elérhető, de csak egészben kibérelve, éjszakánként bő fél havi minimálbérért - ami egy főre vetítve messze a legolcsóbb szállás a környéken.

Az iskolánál is kedvezőbb helyen, a panorámás domboldal tetején áll a Magyar Országos Horgász Szövetség üdülője, sajnos korábbi bérleti jogviták és a szerencsétlen csillagzat miatt már két éve bezárva. A külsőre rendben lévő épületre a hírek szerint belül már ráférne a felújítás, de ha a sorsa végre egyenesbe jön, a környék legkülönlegesebb szálláshelye lehetne, remélhetőleg megtartva az egykori, átlagember számára is megfizethető árait.

Séta kő és víz fölött

Az erdei iskolán túl már nincs út a vízparton, viszont a fölötte lévő hegyeken az egyedülálló panorámákat tartogató sárga sáv turistaút kanyarog. Ez a Pécsely és Zamárdi között húzódó útvonal a Balaton igazán érdekes szegleteit köti össze, de itt csak egy kilométert kell megtenni rajta, szerencsére a leglátványosabb szakaszon.

Több kis kilátóhelyről is lenézhetünk a valóban háborítatlan vízpartra és a lábunk alatti Szarkádi-erdő ismeretlen vadonjára, a távolban pedig tiszta időben a Badacsonyt, sőt, a Zalaegerszeg fölötti bazitai TV-tornyot is megpillanthatjuk.

A panorámás szakasz után a turistaút csak egy kicsit kerül távolabb a víztől, de érdemes lehet nagyobb kitérőt tenni a sárga kereszt jelzésen a félsziget belseje felé is, hiszen pár perc sétával már érdekességeket is elérhetünk: a híres Gejzírmezőre érkeztünk.

A tapolcai tanúhegyeket is létrehozó vulkáni működés befejező szakaszaként hévforrások tucatjai törtek fel a vidéken, amelyek vize a mélyből magával hozta azokat az ásványi anyagokat, amelyek a felszín közelében kicsapódtak, majd kemény sziklákká álltak össze, és az eredeti felszín lepusztulása után ma már kiemelkednek a környezetükből. A közel félszáz kisebb-nagyobb gejzírkúpról a legkülönfélébb nézőpontból láthatjuk Tihanyt, és az alatta elterülő, lefolyástalan Belső-tavat.

A rövid nézelődés után a zöld sáv jelzés egyenesen a félsziget csúcsához vezet, és a szántódi komp állomásának közelében ereszkedik le a hegyekből. Itt áll magányosan az egykori Újlak falu templomának romja. Az évszázadokkal ezelőtt elpusztult település lakói többségében a balatoni átkelőt védő erősségek kiszolgálói és katonái voltak.

A templom alatt az út a hatalmas Club Hotel szálloda hátsó bejáratához érkezik. A parkoló és a hotelt kiszolgáló melléképületek árnyékában már pár méter után visszanézve is alig látszik, hol bukkant ki az ösvény az erdőből. Sebaj, előre haladva annál érdekesebb, sőt: a legkülönlegesebb útszakasz következik!

Az utolsó hely, ahol az erdők a Balatonig érnek

A keskeny út végén a civilizáció utolsó, hivalkodásmentes szeglete, a Tihanyi Horgásztanya, ami nevéhez hűen főleg a halfogás és a csend szerelmeseit várja, de természetesen nyitva áll az átlagos kirándulók számára is, méghozzá a kivételes elhelyezkedéséhez képest szinte igazságtalanul olcsó árakkal. Az udvar végén túl utcanév és jelzés sincs már, de az ösvény szerencsére tovább folytatódik.

Ahogy a horgásztanya is elmarad a kanyar mögött, már tényleg nem marad más, mint az érintetlen, ősi Balatonpart erdeje. Sok évi strandolás, sétány- és városlátogatás után szinte hihetetlen, hogy a jól ismert Balaton ilyet is „tud”! A vízparton jól látható a természet kaotikussága: télen a partra feltorlódó tonnányi jég hatalmas földdarabokat lapátol ki a talajból, és változtatja évről évre a partvonalat a különböző mértékben ellenálló fák között. Közben viszont az esővíz és a gravitáció ezzel ellentétes munkát végez, és a hegy anyagát folyamatosan a víz felé mossa.
A különleges partszakasz nem túl hossszú, az ösvény pár száz méter után visszacsatlakozik a Sajkod felől jövő sárga sáv jelzéshez - a természetvédelmi területre tekintettel, tovább nem ildomos menni.

A már ismert sárga sávra, majd a sajkodi útra visszatérve már nem is tűnik nagynak a távolság: idefelé, a Balaton különleges arcának felfedezésekor még egy nagyságrenddel gyorsabban repültek a percek. Azért érdemes lesz később is visszatérti ide, hiszen a közelgő tavasz biztosan olyan új színkombinációkat hoz majd, amihez hasonlót a tó többi partszakaszán igen kis eséllyel láthatunk.

A cikk először 2018 februárjában jelent meg.