Brassótól keletre a hegyek hátrább vonulnak, és a lapály dél fele kanyarodik. Itt két völgyszoros nyílik a térségre: a tömösi és az ósánci, köztük a Nagykőhavas ágazatai terjednek el merész szabású gerinceikkel, büszkén emelkedve a szép fenyőredők fölé.
E havasok alján többnyire kupalakú előhegyek csoportosulnak. A Tatrang vize a szorosból kiérvén hamar eléri a róla elnevezett Tatrang-falat. Hétfalu magyar lakosai eredetileg a tömösi- és a törcsvári szorosok védelménél szolgáltak, ahol az Erdély ölelő Kárpátok éles ívben keletről délnek kanyarodik. A Kárpát-kanyar szívében a Bucsecs, a Csukás, és a Nagykő-havas sziklabércei között szerényen bújik meg egy viszonylag nagy kiterjedésű középmagas hegység. Nincsenek különleges sziklaformái, magassága nem éri el a 2000 métert, sűrű, járatlan vadonok, lankás gyephavas gerincek világa, ez a Baj-havas.
A barcasági pásztorok mellett talán csak az ezeréves határt járók ismerik és járják gerinceit, de éppen ez a vadság és elhagyatottság az, amiben a hegy varázsa rejlik, érintetlen rengetegeiben mintha megállt volna az idő. Nem úgy a Barcaság délkeleti szegletében, ahol a régi határok őrei, a hétfalusi csángók élete a zivataros évszázadokban nagyot változott. Az ősi gazdálkodási formák, a havasokhoz kötődő állattartási formák és földművelés kihalóban van.
A Hazajáró stábja a barcasági síkból kinövő Muszka asztaláról ereszkedett le Tatrangra, Hétfalut elhagyva, délre indulva a Garcsin-völgyben indult felfelé. A Baj-havas gerincét elérve a Tótpál havasán keresztül vándorolt a legmagasabb csúcsig, a Neamtuig, ahonnan a tömösi átjáró régi határvárosába, Predeálra ereszkedett le.
„Sokat látott hegyek, melyeken most megállt az idő,
nemcsak az ezeréves határ húzódott végig,
ezeken a mezőhavasokon:
hanem terültek el a hétfalusi csángók hatalmas
havasi kaszálóik és legelőik.
Ma itt, a senki földjén megállt az idő.”
Kovács Lehel
