A Páris-patak szurdoka alig 350 méter hosszú, kanyargós, néhol csupán 2–3 méter széles, 20–30 méter magas, „hullámzó” falakkal szegélyezett völgy. Ezt a nem túl nagy távot igen hamar be lehet járni, viszont az egykori folyó vájta, megkövült ősvilág különleges látványa akár több órára is ott marasztalhatja a túrázót.
Néhány évvel ezelőtt a neten böngészve találtam rá erre az egyedi hangulatú, szép szurdokvölgyre, ahol – ha a leírásoknak, a fotóknak és a videóknak hihetünk – a pazar látványon kívül kis szerencsével még őskori levéllenyomatokra, megkövesedett kagylókra és fadarabokra is bukkanhatunk. Fel is került a bakancslistára, majd egy napsütéses délelőtt meghozta a kirándulókedvünket, hogy ellátogassunk a palóc Grand Canyonként is emlegetett, Páris-patak szurdokába.
A szurdok bejáratát jelző tábla
A Cserhát dimbes-dombos nyúlványai között, Nógrádszakál községtől mintegy 1 kilométerre északra, a kanyargó Ipoly folyótól szinte egy kőhajításnyira, a főút mellett található a szurdok bejáratát jelző tábla. Innen csupán egy vasúti vágányon kell átmennünk, és már látszik is a kezdetéhez épített esőbeálló.
Az esőbeálló belsejében tájékoztató táblákat találunk a völgy keletkezéséről és geológiai érdekességeiről
A formás építmény körül többnyelvű (magyar, szlovák, angol) táblák tájékoztatják az idelátogatókat a hely keletkezéséről és geológiai érdekességeiről. Aki nem Nógrádszakálról gyalog közelíti meg a völgyet (ahogy mi), vagy távolabbról érkezik, az az autóját a bejáratnál kialakított kis parkolóban hagyhatja. Ám innen már a bakancsé a főszerep, mivel védett természeti területen járunk. A szurdok főágában egy geológiai tanösvény is végigvezet, jól elhelyezett, rajzos ismertetőtáblákkal a látnivalókról.
Az esőbeállót elhagyva rögtön szűkült a tér, és a buja növényzet egyre magasabbra szorult a hasadék oldalfalain. Az ösvény a főágban könnyen járható, akár gyerekekkel is, csupán néhány helyen kisebb-nagyobb sziklák, bedőlt fák teszik kalandossá a sétát.
Magasan fölöttünk összeborultak a lombozatok, meleg őszi napfény tört át a fák levelein, és foltokban pettyezte a völgytalpat betakaró megbarnult avarszőnyeget. Megnyugtató érzés volt az őszszagú, hűvös szurdokban bóklászni.
A gömbölyű kavicsokkal teletűzdelt falakat elnézve nem is olyan nehéz elképzelni, hogy több millió évvel ezelőtt egy hatalmas folyó kanyargott itt (vagy egy sekély tengerpart terült el errefelé), amely lerakta messziről hozott hordalékát. A folyóvízi keletkezésre utalhat az is, hogy a lerakódott kőzetrétegek nem párhuzamosak, hanem hajlottak, több helyen metszik is egymást.
Majd az elmúlt kb. 10 000–20 000 évben egy újabb patak vájta az idősebb kőzetekbe a mai völgyet, láthatóvá téve a földtörténeti korok emlékeit és a több millió évvel ezelőtti geológiai folyamatokat.
Az üledékes falakba ágyazódott kavicscsíkokat, a tufás márga vagy riolittufa-, tufitrétegek különböző színű sávjait több helyen is megfigyelhetjük a szurdokban.
A kavicsok között található finomabb szemű anyagok pedig a háttérben egy időben zajló vulkáni működés bizonyítékai.
Ahogy egyre beljebb haladtunk, komorabbá vált a szurdokvölgy.
A falak még jobban összeszűkültek, és néhol méretes sziklakövek kusza halmazával találkoztunk, melyek úgy hevertek szanaszéjjel a patakágyban, mintha egy óriás vicces kedvében dobálta volna oda őket.
Ezeket a fél-egy méter ármérőjű, vulkáni eredetű magmás kőzeteket, andezit és mélységi gránittömböket kis trükközéssel könnyen kikerülhetjük. A névadó Páris-patakot azonban ne nagyon keressük a medrében, mert a szurdok az év nagy részében kőszáraz, csak tavasszal, heves esőzések idején vagy hóolvadás után csordogál benne némi vízfolyás.
Az egykori folyó medrében helyenként kisebb-nagyobb üregeket is felfedezhetünk. Ezek nem egyszerű lyukak a völgyoldalban, hanem a kőzetbe beágyazódott faágak, fatörzsek visszamaradt lenyomatai, melyek Magyarország első fatörzsbarlangjaiként híresültek el, és Európában is igen ritka képződményeknek számítanak.
A szurdok egy gyönyörű szűkületben végződik, ahol a visszahajló sziklafalon hatalmas lelógó páfrányok tenyésztek. Sajnos innen már lehetetlen továbbmenni. A 20–30 méterre fölénk magasodó völgyszoros szépségétől azonban nem tudtunk elszakadni, ezért úgy döntöttünk, ahelyett, hogy ugyanazon az ösvényen, amin jöttünk, visszatérnénk a bejárathoz, a szurdok egy másik, izgalmasabbnak tűnő ágán vágunk neki a visszafelé vezető útnak.
Visszatekintve a szurdok végéról a palóc Grand Canyonra
El is indultunk a meredek kapaszkodón, ahol a görgetegköveken egyensúlyozva egymásra dőlt fák alatt/fölött/között próbáltunk előrejutni. Ez talán még ment is volna, de hirtelen vészjósló, sötétszürke, esőtől duzzadó hasú felhők kezdtek el gyülekezni az égen. A terep nehézségét látva, és nem tudva, milyen hosszú még az út a szurdok kinyíló pereméig, meg onnan vissza a völgybe, jobbnak láttuk visszafordulni. A bejárat felé ballagva kicsit sajnáltam, hogy kihagytuk a kalandosabb utat, de a pár perc múlva nyakunkba zúduló eső gyorsan „megvigasztalt”. A Páris-patak völgye pedig már első látásra meggyőzött arról, hogy nemcsak ősszel, de tavasszal vagy nyáron, meg talán télen is, és persze felülről, a fennsíkról is érdemes lesz újra megcsodálni.
Érdemes Nógrádszakál-Ráróspuszta irányából Nógrádszakál felé haladva az országútról balra letérni, majd a vasúti sínen áthaladva megközelíteni a szurdokot. A tájékozódást segíti az Ipoly Erdő Zrt. közút mellett elhelyezett információs táblája, amely részletes leírást ad a védett természeti területről. Minden évszakban szabadon látogatható.
A cikk először 2019 októberében jelent meg.
A Csobáncra nemcsak a várrom, hanem a kilátás miatt is érdemes felkapaszkodni.
Az év utolsó számába egy rendhagyó összeállítást készítettünk.
Pakisztán szinte észrevétlenül vált az izgalmas túrákra vágyók paradicsomává.
