A Kárpát-medence bennszülött növényfajainak csak igen kis részéről mondható el, hogy a kimagasló botanikai érték mellett hatalmas méretű, látványos virággal is büszkélkednek. A Hosszúhetény környékén helyenként valóságos mezőket alkotó bánáti bazsarózsa közéjük tartozik, a horvátországi állományának kipusztulása azonban hangosan üzeni: vigyáznunk kell rá.
Magazinunk legtöbb cikke egy pontos helymeghatározással indul, ebben az esetben viszont kivételt teszünk. Cikkünk főszereplőjének két legfőbb „gondozója” a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Mecsekerdő Zrt., az előbbi pedig nyomatékosan felhívta a figyelmünket: maradjunk néhány kilométeres pontosságnál a Nagy-mező–Arany-hegy Természetvédelmi Terület, illetve a Pécsvárad és Hosszúhetény körüli terület bemutatásánál, azaz még véletlenül se mondjuk meg konkrétan, hol élnek a bánáti bazsarózsák. Mint ahogy rövidesen kiderül, erre a kérésre sajnos alapos okuk van. De mielőtt ebbe belemélyednénk, ismerkedjünk meg a főszereplővel, az egyik legnagyobb és legegzotikusabb virágú növényünkkel, amely csak a Kárpát-medencében, azon belül is túlnyomórészt a Mecsek délkeleti lábánál él.
A bánáti bazsarózsa pompás virágainak átmérője a 10 centimétert is meghaladhatja
Valójában nem is rózsa
Nevével ellentétben a bánáti bazsarózsának – a többi bazsarózsához hasonlóan – nem sok köze van a rózsafélékhez, e lágy szárú növény pompás virága azonban kétségtelenül emlékeztet a tüskés névrokonéra. A jégkorszakot a Kárpát-medence déli részén átvészelő, bennszülött (endemikus) bánáti bazsarózsa egy különleges reliktumnövény, pontosabban reliktumendemizmus, amely leggyakrabban cseres-tölgyesekben és molyhos tölgyesekben fordul elő. Az ember megjelenésével élőhelyeinek jelentős része a haszonállatok legelőjévé vált, amiből a bánáti bazsarózsa szerencsésen jött ki, hiszen enyhén mérgező volta miatt az állatok rendszerint elkerülték, a magányos fákkal szegélyezett legelők viszont ideális életteret jelentettek számára.
A tudományos kutatás évszázadaira a mecseki mellett három állománya maradt fenn: a névadó Bánátban (Bánságban), a szerbiai Delibláti-homokpusztán, a romániai Bihar-hegységben (a Béli-hegységben, Belényes környékén), valamint a horvátországi Tarcal-hegységben (Fruška Gora).
A legjelentősebb élőhelye a kezdetektől a Mecsek volt, ahol több ezer példánya él.
A határon túli területekről sajnos leginkább rossz hírek érkeznek. Horvátországban immár harminc éve nem találták élő egyedét, és a szerbiai homokvidéken élő állománya is a kipusztulás szélére sodródott: alig néhány tucat növényt tartanak nyilván. A belényesi állományban számottevő pusztítást végzett a 2012-es nagy erdőtűz, a bánáti bazsarózsa romániai populációja azonban sikeresen regenerálódott azóta.
A Nagy-mező– Arany-hegy Természetvédelmi Terület értékes gyepeit a terjeszkedő erdő szorongatja
Negyedmilliós növény
A bánáti bazsarózsa hazánkban közel negyven éve fokozottan védett, természetvédelmi értéke jelenleg 250 000 Ft. Mindez jól jelzi a látványos virágú reliktumendemizmus különlegességét. A világ összes bánáti bazsarózsájának 90 százaléka Keleti-Mecsekben, Hosszúhetény és Pécsvárad határában él. A számuk mintegy 15 ezer tőre tehető, ezek azonban csak a tavasszal virágzó egyedek. A faj ugyanis rendkívül „türelmessé” vált az elmúlt évezredek nehéz idői során: a tölgyerdők mélyén sokszor évekig vegetál, és bár hajtásai kifejlődnek a viszonylag árnyékos környezetben is, virágot nem hoz, illetve mérete is olyan kicsi marad, hogy nehéz észrevenni a többi növény között.
Ha viszont a fölötte álló fák elpusztulnak, ezáltal egy kis tisztás alakul ki a helyükön, a növények villámgyorsan erőre kapnak, majd rövidesen szaporodni kezdenek. A hazai állomány jelentős része éppen ilyen környezetben él. Becslések szerint a fényre váró, rejtve maradó egyedek száma a százezret is meghaladja, ami elsőre szép számnak tűnhet, de élőhelyük kiterjedése így is meglehetősen csekély. A bánáti bazsarózsa a hajdani száraz erdők helyén kialakított (többé-kevésbé becserjésedett) legelőkön is megtalálja életfeltételeit, e területek természetvédelmi jelentősége szintén kiemelkedő.
Sok helyen fehér akác, mirigyes bálványfa és más agresszíven terjedő, idegenhonos, inváziós növények veszélyeztetik élőhelyeit, ezek a fajok pedig emberi beavatkozás nélkül legyőzhetetlen konkurenciát jelentenek az őshonosnak számára. Az érintett területeken a nemzetipark-igazgatóság munkatársainak jelenleg egy-két évente motoros kaszákkal és fűnyíró traktorokkal kell életteret biztosítaniuk az értékes növényeknek, a kisebbik rosszként felvállalva a gépesített természetvédelmi kezelés esetleges káros hatásait. Az igazi megoldás ma is a legeltetés fenntartása lenne, ami – más nemzeti parkok példáit látva – ígéretes lehetőség. Mindez persze, mint oly sok más esetben, elsősorban az anyagiakon, azaz leginkább pályázati forrásokon múlik.
Illegális gyűjtők is veszélyeztetik
Az erdőt járva hirtelen túlságosan is egyértelművé válik, hogy a természetvédelem miért szeretné titokban tartani az egyes élőhelyek koordinátáit. A növények mellett több, frissnek látszó, 30-40 centis gödör sejteti, hogy innen bizony számos példányt egyszerűen kiástak és elvittek a közelmúltban. Ez a tett két olyan okból is szomorú, amelyeknek önmagukban is kellőképpen nyomósnak kéne lenniük ahhoz, hogy senkinek ne forduljon meg hasonló a fejében. Az egyik, hogy a rendkívül masszív és terjedelmes gyökérzetű növényeket ilyen egyszerű módszerrel szinte lehetetlen új helyre ültetni.
Kiásott példányok szomorú nyoma jelzi a mindenki számára járható aszfaltút közelségét. Az átültetést csak a legritkább esetben élik túl a növények
Erről azok a természetvédelmi szakemberek is meggyőződhettek, akik 2002-ben részt vettek egy nagyobb áttelepítési munkában. Ekkor a Zengőre tervezett (de végül nem megépített) radarállomásra vezető út nyomvonaláról helyeztek át példányokat, amelyeknek csak igen kis hányada élte túl a műveletet. Pedig a munkát akkor valóban értő kezek végezték, a növények a legideálisabb természetes élőhelyen maradtak, és persze rendszeresen meg is öntözték őket az új helyükön.
A másik érv a vadon élő egyedek elrablása ellen a faj közeli rokonának, a piros (kerti) bazsarózsának a létezése: ez a növény szinte bármelyik nagyobb kertészetben megvásárolható, ráadásul gyorsabban és nagyobbra nő, továbbá könnyebben is szaporítható vadon élő, fokozottan védett, megjelenésében meglehetősen hasonló rokonánál. Annál is inkább érdemes mindezt komolyan venni, mert a horvátországi források szerint az ottani állomány kipusztulásában jelentős szerepe volt az illegális gyűjtögetésnek, illetve az ezzel járó taposásnak.
Bodó János – a Hosszúhetény környéki élőhelyek természetvédelmi őre – a járványhelyzet idején naponta frissülő internetes közvetítést készített a virágzásról
Meredek hegyoldal óvja őket
A bánáti bazsarózsára a nagy területet érintő tarvágások is veszélyt jelentenek. A fák sűrűjében fényre váró egyedeknek ugyanis nemcsak a lánctalpaktól van félnivalójuk, hanem a hazai természetvédelem egyik fő mumusától is, amely a favágás utáni években „érkezik”. Ez pedig nem más, mint a kizárólag azonos korú fákból álló, zárt erdő, amelyben az egymással kiegyenlített versenyben növő fák között nincsenek olyan területek, ahol több fény jutna az erdő aljára. A faegyedek kidőlését követően létrejövő tisztások kincset érnek, nem csupán a pompás virágú növények, hanem számos más faj számára is. Szerencsére a sötétben bujkáló gyűjtögetőkkel ellentétben a Mecsekerdő Zrt. már együttműködik a természetvédelemmel, pár éve pedig már saját, átfogó élőhelyvédelmi programot is működtet. Ráadásul a faj egyik fontos állománya egy olyan meredek hegyoldalban él, ahol a talaj védelme érdekében már korábban lemondtak a fák kitermeléséről.
Ez a terület mára szinte valódi őserdővé vált, ahol a bántátibazsarózsa-virágok látványa csak egy a sok közül, ami fényesen bizonyítja: érdemes bizonyos természeti területeket érintetlenül hagyni.
A virágzási időszak csúcsán hemzsegnek a beporzók a virágok körül
Az erdőgazdálkodással érintett területeken a bánáti bazsarózsa állományát kíméletes módszerekkel, főként szálalással óvják. Az egyre több mecseki területen alkalmazott erdőgazdálkodási forma lényege, hogy a fákat évről évre egyesével, illetve kisebb csoportokban vágják ki, körülöttük számos társukat meghagyva, így létrejönnek a természetes módon elpusztuló fák helyén is megjelenő lékek, amelyekbe besüt a nap.
Az erdészet munkatársai ezekre a helyekre később is rendszeresen visszatérnek, hogy megtisztítsák a területet az esetleg felbukkanó tájidegen fajoktól, teret engedve az őshonos facsemeték fejlődésének, valamint a tövükben várakozó bazsarózsák virágzásának. Ez a folyamatos erdőborítást biztosító megoldás az első évek, évtizedek alatt persze jóval drágább, hosszú távon azonban olyan változatos korú és fajösszetételű, természetesebb erdőt hoz létre, amely jobban ellenáll szélviharoknak, fertőzéseknek, felhőszakadásoknak, nem utolsósorban pedig a bánáti bazsarózsán kívül is értékes növények sokaságának biztosít élőhelyet.
Élőben is megcsodálhatjuk a virágzást
A Nagy-mező–Arany-hegy Természetvédelmi Terület szabadon látogatható, de aki kiterjedtebb bánátibazsarózsa-mezőket szeretne látni, az végigjárhatja a Püspökszentlászló arborétuma fölötti erdészeti út közeli kanyarjait, illetve a pécsváradi Dombay-tótól a Zengő csúcsára vezető Bazsarózsa tanösvényt is. Minden esetben vigyázzunk a természetre, ne terheljük szükségtelen taposással az élőhelyeket.
A növények fotózásához érdemes teleobjektívet vagy erős digitális zoomot használni, így a háttér egy kisebb, elmosottabb és szabadon választott, legalkalmasabb része kerül a növény mögé, ráadásul megtartható a tisztes távolság is, az útról való letérés nélkül. A Mecsek erdői mellett a bánáti bazsarózsa példányai a pécsi Pintér-kert arborétumában is megtalálhatók. Ennek nyitvatartásáról, valamint a vezetett túrák megtartásáról a www.ddnp.hu oldalon érhetők el friss információk.
A déli, erdőgazdálkodásból kivont hegyoldalak a bánáti bazsarózsa legértékesebb élőhelyei közé tartoznak
A cikk a Turista Magazin 2021. májusi számában jelent meg.
