Hazánk pókfaunájának e látványos képviselőjével elsősorban barlangokban találkozhatunk, esetenként azonban sötét pincékben vagy bányajáratokban is szemünk elé kerülhet. Az elmúlt években számos publikáció jelent meg erről az Európa-szerte elterjedt ízeltlábúról, amely leginkább felszíni életmódú rokonaiétól eltérő viselkedésével keltette fel a kutatók figyelmét.
A pókok (Araneae) rendjének állaspókok (Tetragnathidae) családja közel ezer fajt foglal magában, amelyeket mintegy félszáz nembe (genusba) sorol a tudomány. A Meta nem egyik impozáns megjelenésű, nagy termetű faja a vén kontinensen közönségesnek számító barlangi keresztespók (Meta menardi), amely a Kárpát-medence barlangjaiban általánosan elterjedt. Hímjének testhossza 11–13 mm, nőstényéé 14–17 milliméter, ami a közel 50 milliméteres „lábfesztávolsággal” tekintélyt parancsoló méretnek tekinthető. A csillogóan fényes test alapszíne vörösesbarna, az előtestet és az utótestet is jellegzetes rajzolat díszíti, a lábakon sötét gyűrűk figyelhetők meg.
A valódi barlanglakó (troglobiont) fajokkal szemben – amelyek teljes életciklusa a föld alatt zajlik – a barlangi keresztespók életének egy meghatározott, jellemzően egy-két hónapos szakaszát a felszínen tölti, éppen ezért a barlangkedvelő (troglofil) élőlények csoportjába tartozik. A barlangi keresztespók nem az állandó sötétség birodalmában, nem is a barlangok részben bevilágított bejárati részén, hanem a kettő között,
az angol barlangi szakirodalomban találóan alkonyzónának (twilight zone) nevezett térségben tölti mindennapjait, ahová csak alig szűrődik be természetes fény.
Itt szövi kerek hálóját is, amely az élővilág egyik legcsodálatosabb, csak a pókok meghatározott csoportjai által készített, több mint 130 millió éves múltra visszatekintő találmánya. Ez az alkotás azonban különbözik a felszíni rokonok kerek hálóitól, mivel nem vagy csak rendkívül kis számban tartalmaz keretfonalakat. Ezek hiányában a kerek hálóban sugárirányban futó, spirálvonalban húzott fogófonalakkal összekapcsolt küllőfonalak zöme közvetlenül a barlang sziklafalához rögzül.
Nagy szám, gondolhatnánk legyintve, de ha abból indulunk ki, hogy a kerek háló evolúciós nézőpontból egy roppant konzervatív, rendkívüli összetettséget és rendezettséget mutató, „kötelezően alkalmazandó szerkezeti elemekből” felépülő struktúra, akkor beláthatjuk, hogy a keretfonalak elhagyása nem egy faji szinten „hirtelen felindulásból elkövetett”, a viselkedési flexibilitás megnyilvánulásának tekinthető jelenség, hanem minden bizonnyal egy valódi adaptáció, amelyet végső soron maga a barlangi környezet indukált.
Barlangi keresztespók a Vadlány-liknak nevezett barlangban a Kovácsi-hegyen
A klasszikus kerek háló a zsákmányszerzés eszköze, amely főként repülő rovarok csapdába ejtésére szolgál. Az alkonyzónában azonban nem jellemző a repülő rovarok jelenléte, olyan mennyiségben semmiképpen sem, amennyi elegendő volna a termetes barlangi keresztespók táplálékigényének fedezésére. És most kell visszakanyarodnunk a küllőfonalakhoz, amelyek rendhagyó módon a sziklafalhoz rögzülnek, ezek a fonalak ugyanis nagy valószínűséggel a barlang falán mászkáló prédaállatok felbukkanását jelző fonalakként, úgynevezett buktatófonalakként funkcionálnak. Ezt az elméletet támasztja alá az a tény is, hogy a barlangikeresztespók-menüben a soklábúak (Myriapoda) képviselőinek részesedése meghatározó, ezt a prédaállatcsoportot pedig egyes élőhelyeken a meztelencsigák követik, ami azért nem mindennapi, a csigaevés (malakofágia) ugyanis elképesztően ritka jelenség a pókok körében.
A barlangi keresztespók szélsőségesen opportunista ragadozó, azaz az éppen (legnagyobb mennyiségben) rendelkezésre álló, a legkisebb energiabefektetéssel hasznosítható táplálékot preferálja, étrendjében ennek megfelelően különböző rovarok és pókok is szerepelnek változó mennyiségben, illetve arányban. A barlangi keresztespók egész évben aktív, aktivitásának csúcsidőszaka pedig az éjjeli órákra tehető. Egyes kutatók szerint hálóját elhagyva, aktívan is keresi a táplálékát a barlang falán, és valóban szenzáció lenne, ha ez így volna, egyelőre azonban ilyesfajta viselkedésre nem találtak közvetlen bizonyítékot.
Korábban már említettük, hogy a barlangi keresztespók egy barlangkedvelő (troglofil) faj, amely életének túlnyomó részét a föld alatt, egy rövidebb szakaszát ugyanakkor a felszínen tölti. Előbbit hipogeikus, utóbbit epigeikus fázisnak nevezzük. A tavaszi párzás színhelye a barlang. A hím a sikeres aktust követően hamar elpusztul, a nőstényre azonban még komoly feladat vár.
Csepp formájú, átlagosan 250 petét tartalmazó, a barlang mennyezetéről vagy egy alkalmas kiszögelléséről 20 milliméteres függesztőfonálon lógó, 30 milliméter hosszú kokonját (pókfonalak szövedékébe burkolt petecsomóját) a barlang bejárati zónájához közel helyezi el rendszerint nyár elején.
Fejlődő utódjait még két-három hónapig, egészen haláláig őrzi. A petékből kora ősszel kibújó pókocskák hónapokig a kokonban maradnak, amelyet csak a következő év tavaszán, a második vedlésük után hagynak el. Útjuk a külvilágba vezet, egy páran viszont valószínűleg a barlangban maradnak.
Az epigeikus fázis a legtöbb kutató szerint a faj szétterjedését (diszperzióját), új élőhelyek benépesítését (kolonizációját) szolgálja, de akadnak olyan tudósok is, akik szerint a kokont elhagyó pókocskák azért vándorolnak ki a szabadba, mert a barlangban nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségben számukra alkalmas táplálék, azaz nem tanyázik odabent kellő számú kis méretű ízeltlábú. Arról, hogy miként is zajlik a diszperzió, egyelőre csak hipotézisek vannak: többek szerint a levegőben utazva, a légmozgást és a légköri elektromos mezőket kihasználva, az ökörnyálnak nevezett repítőszövedékük segítségével jutnak el egyik helyről a másikra.
A jelenség már régóta ismert a pókok körében:
az aprócska állatok több kilométeres magasságba is képesek repítőszövedékükbe kapaszkodva felemelkedni, esetenként pedig akár a szárazföldektől több száz kilométerre fekvő szigetekre is eljutnak.
Mivel egy troglofil, tehát igen speciális élőhelyigényű fajnál ez a stratégia nem érne fel egy életbiztosítással, a legvalószínűbb az, hogy a barlangot elhagyó fiataloknak csak egy kis hányada teszi le a voksát az ökörnyálas diszperzió mellett, többségük pedig annak a barlangnak a közelében marad a felszínen, ahová majd a harmadik vagy a negyedik vedlésüket követően visszatérnek, hogy idővel (a hetedik vedlésük után) maguk is szaporodhassanak. A szétterjedés rejtélyének megfejtése izgalmas jövőbeli projektnek tűnik a barlangi keresztespókkal foglalkozó tudósok számára. Annál is inkább, mivel a jelek szerint egy olyan troglofil faj állhat kutatásaik fókuszában, amely megindult a troglobionttá válás hosszú útján. Egy olyan úton, amelynek irányát a viselkedést érintő adaptációk már kijelölték, egy olyan úton, amelynek egyik fontos jövőbeni állomása éppen a kerekháló-készítés szerepének marginálissá válása, a háló nélküli zsákmányszerzési stratégia kifejlesztése lehet.
Nem védett
A pókok (Araneae) rendjének húsz faja élvez természetvédelmi oltalmat Magyarországon. A barlangi keresztespók nem tartozik közéjük, kokonjának pöckölgetése, fiatal vagy felnőtt egyedeinek szándékos zavarása, piszkálása vagy elpusztítása ugyanakkor elfogadhatatlan cselekedet. Egy természetszerető ember számára mindenképpen.
