A 3-400 éves famatuzsálem két tekintélyes cím birtokosa.
2015 az év fája lett Magyarországon, majd 2016-ban nagy fölénnyel tarolt az Európai Év Fája versenyen. A Szent Orbán-kápolna mellett álló, 17,5 méteres, 4,7 méteres törzskerületű fa nem csak méretei miatt tiszteletet parancsoló, a helyiek már csak hagyományból is különleges figyelemmel veszik körül. A Tolna megyei Bátaszék legidősebb fája állítólag még törököt is láthatott, és csak csodával határos módon élhette túl a találkozást. Az 1956-os nagy dunai árvíz során is fontos szerepe volt, a lakosok ugyanis ide menekültek a víz elől, és a vasárnapi szent misét itt celebrálta a plébános.
A bátaszékiek mindig is nagyon vigyáztak a molyhos tölgyre, gondját viselték, levágták száraz ágait, védték a betegségektől. Ez ma sincs másképp.
Úgy tartják, cserébe a szőlőhegyen magasodó öreg fa őrzi az egész települést, megóvja az ittenieket a háborútól, a tűzvésztől, a jégkártól.
Május 25-én, Orbán napján a hagyomány szerint a fa törzsét jócskán meglocsolják borral, így garantált a következő évi jó szőlőtermés és a finom bor.
Márciusban van az erdők világnapja, ennek alkalmából a hónap folyamán mindennap bemutatunk nektek egy szép és érdekes fát Magyarország területéről. Holnap jön a következő! Az eddigieket itt találod.