Utazásaink során számtalan helyen megfordultunk már határainkon innen és túl. Bejártunk hegyeket-völgyeket, láttunk romantikus várromokat, ültünk vulkánok tüzében született sziklaszirtek ormain, jártunk évszázados erdők árnyas ösvényein. Mégis, sok-sok év és megannyi kirándulás után is van egy kicsiny szeglete hazánknak, amely egyszerre képes nyújtani mindezt: a Medves-vidék.
A túránk kiindulópontjául választott, közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozó, az anyatelepüléstől pár kilométerre, közel 400 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Eresztvény a reneszánszát éli.
A 20. század elején bányatelep volt itt bazaltkőzúzóval, kisvasúti rakodóval, gépjavítóval.
A bányászat hanyatlását követően turistaparadicsom lett, sípálya, szánkópálya létesült, még téli diákolimpia helyszínéül is szolgált a 80-as években. Az árnyas fenyvesek és hűvös bükkösök ölelte terület mára ismét turistaközponttá lépett elő: gyönyörű, fából épült játszótér, autóspihenő, valamint az egykori Napsugár étterem épületében a Novohrad–Nógrád Geopark látogatóközpontja és büféje várja a kikapcsolódni vágyókat.
A Novohrad–Nógrád Geopark látogatóközpont mellett fából épült játszótér várja a gyerekeket
A kőszállító kisvasút egykori nyomvonalának Eresztvénytől Somoskőig tartó, alig két kilométeres szakasza ma Petőfi sétány néven kedvelt sétaút. Ezen a jól járható, széles ösvényen a zöld jelzést követve, kis hétvégi üdülőházak között indultunk el túránk első állomása, Somoskő felé.
Árnyas erdőben, jókedvűen beszélgetve, kényelmesen sétálva talán húsz perc sem telt el, és már meg is pillantottuk a falu fölé magasodó vár jellegzetes, magyar népmeséket idéző, sisaktornyos sziluettjét.
A töltésen futó turistaútról letérve hamarosan a szlovák határ peremére szorult kicsiny palóc település utcáinak kövét tapostuk. A távolból egyre közeledő, vulkáni bazaltkúp alkotta várhegyről Losonczy Anna és Balassi Bálint szerelmének egykori sasfészke, Somoskő kora nyári napsugarakban fürdő várának fazsindellyel fedett, karcsú tornya hívogatóan integetett felénk.
Már messziről látszik Somoskő fölé magasodó vár
Egy orvos, aki átírta a történelmet
Az erősség alá érve még ma is sokan meglepődnek azon, hogy a környék jelképe bizony szlovák területen fekszik. A fura határmeghúzás történetét ugyanakkor nagyon kevesen ismerik. 1920-ban a teljes hegyvidéket elcsatolták Salgótarján határától északra, beleértve a Medves-fennsíkot, Somoskőt és Salgó várát is. A legenda szerint egy magyar orvosprofesszor, dr. Krepuska Géza, akinek kőbányái a határon túlra kerültek, nem hagyta annyiban a dolgot, és amikor egy angol diplomatát gyógyított, fizetségként csupán annyit kért, hogy segítsen neki a bányáit visszaszerezni. 1924. február 15-én (a máig élő egyetlen, számunkra pozitív) határmódosítással négy falut és a Medves-vidék nagy részét visszakapta Magyarország, a somoskői vár azonban – stratégiai okokból – a csehszlovák oldalon maradt. A helybéliek azóta minden évben február 15-én ünneplik a „Hazatérés Napját”.
Megérkezve a szlovák oldalon maradt vár alá
A vár és a szlovák oldalon található csodaszép, íves megszilárdulású bazaltömlés ma már a geopark részeként, némi belépődíj ellenében szabadon látogatható. A kellemes, nyári időben meglepően sokan voltak, így aztán egy kis nézelődés után továbbindultunk. Somoskő utcáin átvágva visszakapaszkodtunk a kőbányák felé tartó, piros kerékpáros jelzéssel ellátott kisvasúti töltésre. A falu forró aszfaltja után ismét jólesően hűs, árnyas bükkerdőben baktattunk, majd a Margit-bányát mellőzve hamarosan elértük a nap egyik legszebb látnivalóját, a Közép-bánya tavát, más néven a Tavas-bányát.
A Tavas-bánya
A Medves-fennsík látnivalóinak egyik különösen szép ékköve ez a meredek sziklafalak által védelmezett, festővászonra kívánkozó, türkizkék víztükörrel csillogó tengerszem.
Mindenki fényképez, nézelődik, élvezzük a látványt és a magával ragadó nyugodt, békés hangulatot. Egy túrázókkal érkező bernáthegyi azonban mit sem törődik mindezzel: nyakig a vízbe gázolva, vidáman pancsolva töri meg az áhítatot. Visszazökkenve a valóságba lassan elköszöntünk a kis bányatótól, ám egy alig tízperces kitérőt követően újabb csoda tárult fel a szemünk előtt. Az egyik legnagyobb és leghosszabb ideig működő kőfejtő, az eresztvényi Nagy-bánya függőlegesen leszakadó sziklafalakkal övezett, hatalmas bányaudvara egyszerűen lenyűgöző látvány.
Ereszkedés a Nagy-bányába a meredek falon
Innen kövezték Párizs utcáit is
A meredek bányafalon a tanösvény jelzésén leereszkedve bejárhatjuk az egész bányát, ahol a padosan elváló vulkáni bazaltrétegek tanulmányozásával évmilliókkal ezelőtt létezett tűzhányók működésébe nyerhetünk bepillantást. A különlegesen szép kristálytufa-képződménynél rövid pihenőt tartunk, majd indulunk Salgóbánya felé.
Évmilliókkal ezelőtti vulkánok titkai tárunak fel a sziklafalon
A napsütötte, virágillatú, ám tikkasztóan meleg bányaudvar katlanja után megkönnyebbülést jelentett az árnyékos erdei szekérút, amelyen jó tempóban haladva hamarosan elértük a Salgóbánya felé vezető szerpentint.
Árnyas gyertyános-bükkösben vezet az út Salgóbánya felé
Zenthe Ferenc szülőföldjén
Közel 500 méteres magasságban, Salgó vára alatt, idillikus környezetben fekszik Zenthe Ferenc szülőfaluja, Salgóbánya. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. bányagondnokának gyermekeként Rameshofer Ferenc néven anyakönyvezett, majd később nevét Zenthére változtató Nemzet Színésze mindig szívesen, elragadtatással mesélt gyermekkoráról. „Én beleszülettem a romantikába a Salgó-vár alatt... A barátok, az erdő, a fogaskerekű vasút mind nagy hatással volt további életemre. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ide születhettem.” A közel 100 esztendővel ezelőtti gyermekévek díszletei közül néhány még ma is látható.
A Zenthe Ferenc Emlékpark
A nemrég még omladozó bányakaszinó épülete, a „magazin”, amely egykoron élelmiszerboltnak, kocsmának és a helyi olvasóegyletnek is otthont adott, jelenleg Geocsodák Háza néven a geopark bemutatóépülete, a régi iskolaépület pedig a Várkapu Idősek Klubjának ad otthont.
Salgóbánya és Salgótarján között 1881-től fogaskerekű kisvasút biztosította az összeköttetést, amely Magyarország első ilyen jellegű iparvasútja volt.
A kis szénszállító mozdony vonatfüttye, a zakatoló csillék, a zötykölődve megtett utazások szorosan hozzátartoztak az itteniek életéhez. A fogaskerekű kisvasút 1957-ben megszűnt, múltja előtt a nyomvonalán felállított, szépen faragott emlékmű tiszteleg.
A Geocsodák Háza
A falu szélén az autóparkolót elhagyva értünk újra erdőhatárt, majd egy bódítóan illatozó fenyves mentén kapaszkodtunk fel a vulkánok tüzében született, 625 méter magas bazaltkúpot koronázó várhoz. A 80-as évek elején még csupán pár falcsonkból álló, düledező romot az elmúlt évtizedekben szépen helyreállították.
A várból nyíló pazar körpanorámát leírni nem könnyű, mert tiszta időben a mai és az egykori magyar Felvidék majdnem összes hegységét fel kellene sorolnunk a Mátrától a Tátráig, valamint a Bükktől a Karancs hatalmas andezitlakkolitja mögött kandikáló Börzsönyig.
Salgó várában
Kilátás a várból
A vár fekvésének leírását is inkább az 1845-ben itt járt Petőfi Sándorra bíznám, akinek emléktáblája lassan egy évszázada ékesíti a Salgó vára alatti bazaltoszlopokat. „Talán nem volt Magyarországban vár, mely oly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt” - írja Útirajzok című művében a költő.
Petőfi Sándor emléktáblája a vár alatti bazaltfalon
A Salgó várától Eresztvényig húzódó öreg erdőség a Medves-vidék egyfajta esszenciája. A várhegyről levezető piros rom jelzésen ebben a 100-120 éves fák alkotta, oszlopcsarnokszerű bükkösben indultunk vissza kiindulópontunk felé. Egy kis tisztáson átvágva a lomberdő helyét pazarul illatozó fenyves vette át, majd egy szép patakvölgy kis fahídján átkelve – egy újabb mesebeli bükköst érintve – jókedvűen értünk vissza az időközben kirándulók által elfoglalt, gyermekzsivajtól hangos eresztvényi játszótérhez.
Fahíd a patakvölgyben
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. júniusi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
