Bejártuk Közép-Európa legnagyobb erődjét

A 66,5 hektáros területen fekvő Monostori erőd madárszemmel

 

Ezt még mi sem sejtettük, amikor kiszálltunk a parkolóból a Monostori erődnél, hogy lesétáljunk a Duna-partra néhány látványos drónfelvétel elkészítésének reményében. Már ezzel is eltöltöttünk majdnem egy órát, bár közben szemügyre vettük a kint felállított aknamentesítő naszádot és a rendkívül jó állapotban lévő T-55-ös harckocsit is. Ha már tudjuk, mit kell nézni, sejthetjük, hogy a füves domboldalak és az előbukkanó falak összességében egy jókora építményt rejtenek, de monumentalitásával csak akkor szembesülünk, ha belépünk az udvarra, és végigpillantunk a 66,5 hektáros területen fekvő, szabálytalan alakú, 32 000 négyzetméteres Monostori erődön, amely egyébként csak az egyik - bár a legnagyobb - tagja a több épületből álló erődrendszernek a Duna két partján.

 

Amikor leáldozott a várak ideje

 

A belső udvaron hosszában nagyjából másfélszer férne el a Parlament

 

A 640 termet, illetve szobát és 5 kilométernyi folyosórendszert magában foglaló épületnek mi most a jelentősebb részeit jártuk be az északi szárnyban, ami valamivel kevesebb, mint két órát vett igénybe. Ha pedig az ember az összes kiállítást szeretné becsülettel végignézni (a vezetés után vissza lehet térni egyes helyszínekre), ennél jóval több időre van szükség, így lazán eltölthetünk akár egy egész délelőttöt vagy délutánt az épületben és az udvaron bóklászva.

 

 

Az erőd egyénileg és vezetéssel is látogatható, de mi mindenképpen az utóbbit ajánljuk, hiszen anélkül kimaradnánk a legérdekesebb sztorikból. Mi egy gimis csoporthoz csapódtunk, és Szabó Olivér vezetett körbe minket, akinek az előadásmódjáról sokat elárul, hogy a végén vastapsot kapott a mobillal a kezükben felcseperedett tiniktől.

 

Három teremben mutatják be Komárom és a fegyverkezés történetét

 

A túrát a hadtörténeti kiállításon, egyenruhák, kardok, térképek között kezdtük, ahol fény derült az erődrendszer kialakulásának körülményeire. De mitől is erőd az erőd? Olivér elmeséli, hogy egy nyolcvanéves néni beletrafált, amikor a vezetés befejeztével megjegyezte: „Hát én ilyet várat, aminek a tetején nő a gyöp, még nem láttam!” A várak dombokon, hegyeken álló magas falaikkal, tornyaikkal a középkori ostromeszközök ellen remekül beváltak, de az ágyúk megjelenése után elvesztették a létjogosultságukat, hiszen azzal már laposan is lehetett lőni, így a jókora falak jókora hátránnyá váltak. Az alacsonyabb, többméteres földréteggel borított erődök vették át a várak helyét, ezek remekül kivédték az ágyúzást, de a fű álcázásként sem volt utolsó.

 

A bevehetetlen erődrendszer

 

Komárom első erődjét az 1500-as években emelték, ma Szlovákia területén áll. Az Öregvárat sem a törököknek, sem a franciáknak, de még az osztrákoknak és az oroszoknak sem sikerült bevenni. A legfontosabb végvárban 3-4000 fős védősereggel minden gond nélkül feltartóztattak akár egy százezres csapatot is. Az Újvárat az 1600-as években építették hozzá az Óvárhoz. Ha ezeket is szeretnéd meglátogatni, előzetes bejelentkezés után, szakvezetéssel teheted ezt meg.

 

Kilátás a katakombákból

 

Az 1700-as években, a Habsburg Birodalom idején, Komárom elvesztette hadi jelentőségét, és gazdag kereskedővárossá nőtte ki magát. 1720 környékén 10-12 ezer lakosával nagyobb volt, mint az akkori New York (persze hozzá kell tenni, hogy utóbbit csupán száz évvel azelőtt alapították), és az élet is javában pezsgett.

 

Kikötöttek a matrózok, és az első útjuk nyilvánvalóan nem a templomba vezetett, sokkal szívesebben múlatták az időt szerencsejátékkal és kéjhölgyekkel. Ebből kifolyólag Isten elrettentő csapásának tudták be az 1763-as földrengést, amely Magyarországon máig a legnagyobbnak számít (6,3-as erősségű volt). Több mint százan megsebesültek, és 63-an meghaltak, de a rengés nem kímélte az épületeket sem. Be is tiltották a szerencsejátékot és a prostitúciót, megerősítették az egyházat, rendeletet hoztak, hogy ne lehessen magas építményeket emelni, sőt, a nagyobbakat le is akarták romboltatni, köztük a komáromi várakat is.

 

Az erőd beleolvad a környezetébe

 

Hogy ez végül is nem valósult meg, az közvetve a napóleoni háborúknak köszönhető. Amikor Bonaparte először elfoglalta Bécset, I. Ferenc császár Komáromba menekült, és úgy döntött, ahelyett hogy romba döntenék a várakat, inkább újítsák fel őket, sőt, emeljenek még több erődöt, hogy összesen akár 200 ezer katona is állomásozhasson itt egyszerre. Úgy gondolta ugyanis, a helyszín jól jöhet akár hasonlóan szorongatott helyzetben, akár Bécs védelme céljából. Megépült tehát még két erőd és a nyugati városfal 5 bástyával.

 

A szabadságharc legfontosabb ütközeteinek nagy részében szintén jelentős szerepet játszott a város, amely ekkor magyar kézen volt, és még a világosi fegyverletétel után is tartotta magát egy darabig, mígnem Klapka György tábornok átadta az osztrákoknak, hogy emberei szabadon elvonulhassanak.

 

 

A Monostori erőd megépítése csak ezután kezdődött. A hatalmas munkálatokhoz persze rengeteg emberre volt szükség. A belső udvart, amelyben hosszában nagyjából másfélszer férne el a Parlament, 10 ezer kubikos ásta ki, ezt követően pedig 2000 ács és kőműves húzta fel a falakat. 1871-re azonban, mire elkészült az erőd, nagyjából el is avult, megjelentek ugyanis a modern, hátultöltős ágyúk. Végül laktanya, raktár, illetve kiképzőközpont szerepét töltötte be az épület, ennek nyomait láthatjuk ma a falak között barangolva.

 

Bepillantás a katonák életébe

 

A kiállítás után az udvaron álló, 1860-as évekből származó ágyúhoz vezetett az utunk, és megtudtuk, mennyivel macerásabb volt ezzel lőni, mint az ezután debütáló hátultöltős változattal. A procedúrát a saját szemünkkel is megfigyelhettük, egy másik ágyút ugyanis használatba állított az erőd egyik alkalmazottja, és lőtt egy párat a látogatók kedvéért, persze golyó nélkül, puskaporral. Ezek után tapasztalatból mondhatom, hiába kicsi és elöltöltős, az ágyú iszonyatosan nagyot szól, de már azt is tudom, hogy csak körülbelül 4-5 percenként lehet vele lőni. Ezzel szemben a hátultöltős ágyúval egy perc alatt akár 2 lövést is le tudtak adni, a tűzsebesség és a lőtávolság tekintetében is lekörözte elődjét, és ezzel már gránátokat is lőttek ki az ellenségre.

 

Ha szerencséd van, ágyúbemutatót is láthatsz az erődben

 

Benéztünk az istállóba is, ahol a Monarchia idején 155 lovat tartottak. Mára viszont csak 12 etető maradt épen, a többit elpusztította a szovjet Vörös Hadsereg, amelynek tagjai 1945-től 1989-ig az egész épületet lőszerraktárként használták. A lőoktató terem a legkisebb bástya emeletén található. A falakat motiváló feliratok és oktatási célzatú rajzok díszítik, például arról, hogyan néz ki egy repülő. Itt tanították meg a 20-as években a háborúba készülő, abszolút tapasztalatlan katonáknak a lövés elméleti alapjait, attól kezdve, hogyan kell egyáltalán megfogni a puskát, egészen a célzás mikéntjéig (itt bent nem lőttek). A katonáskodásról és a katonák mindennapjairól tudtunk meg érdekességeket a legénységi szálló részlegében masírozva, ahol két teremben életképeket mutatnak be a Monarchia, illetve a szovjetek itt tartózkodásának korából.

 

Így nézett ki a laktanya a Monarchia idején

 

Az erőd szelleme

 

A tiszti szállók közül sajnos még egy sincs felújítva, nézelődés helyett így egy izgalmas történetre került sor. Egy darabig élt itt ugyanis egy tiszt, akit mindenki utált, mert borzalmasan szigorú volt, előszeretettel ugráltatta a katonákat, sokat üvöltött és káromkodott. Egyik nap behívatta őt a parancsnoka, és közölte vele: kiderült, hogy az orosz frontról menekült ide, úgyhogy most két választása van. Vagy főbe lövi magát holnap reggel, és becsülettel hal meg, vagy hadbíróság elé kerül, és akkor bizony felakasztják. Másnap a kantinban reggeli közben a többiek hallották a lövést, és azonnal tudták, hogy a tiszt a becsületet választotta. De ez csak a sztori egyik része. Olivér meséli, hogy járt itt két holland hölgy, akik úgy vélték, szellemet látnak a tiszti épület pincéjében. Az erről készült fotón valóban megjelenik egy fehér folt, kinagyítva pedig mintha egy arcot is ki lehetne venni. Persze, akármi lehet az - teszi hozzá a szakvezető, de azért nem bánják, hogy nemcsak a skót kastélyoknak vannak szellemei, hanem most már a komáromi erődnek is.

 

A folyosórendszer itt 3 kilométeren keresztül kanyarog

 

Ezután a Dunai bástya felé vettük az irányt, amely egyébként a legerősebb az összes közül. Falai 5 méter vastagok, és 15-18 méter magasak. Érdemes is felmenni a tetejére, mert szép kilátás nyílik az erőd és a Duna mellett Komárom mindkét felére. Az épületrésztől 3 kilométer hosszan vezet egy kettős kazamata-, avagy lőfolyosórendszer. Itt található a Láthatatlan erőd elnevezésű kiállítás, és egy videót is meg lehet nézni az erőd történetéről - feltéve, ha jól felöltöztünk, mert így kora tavasszal bizony elég hűvös volt a falak között. Bolyongtunk egy kicsit a kazamaták sötétjében, eleinte feszülten figyelve minden neszre és mozgásra, ugyanis már jó előre felkészítettek minket, hogy előfordulhat, denevérekkel találkozunk, de nagy ritkán rókák is idetévednek. Talán az életrevaló - és ezzel arányosan finoman szólva sem halk - csapatnak köszönhető, de megúsztuk váratlan találkozások nélkül. Hivatalosan itt ért véget a túra, de mi lecsatlakoztunk a csoportról, és még megnéztük az udvaron berendezett haditechnikai parkot a lokátoros kocsikkal és ágyúkkal, aztán átugrottunk a szlovák oldalra, hogy onnan is rápillanthassunk a rejtőzködő erődre.

 

Lokátoros kocsik, tarackok és légvédelmi ágyúk a haditechnikai parkban, az erőd udvarán

 

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. áprilisi számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI. 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Láthatatlan erőd a Duna-parton - Komárom

Idén kész, jövőre látogatható a Csillag erőd