Varga Richárd nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy Norvégiából hazakajakozzon a Szigetközbe. Sokszor árral szemben, közel 5000 kilométert tett meg 170 nap alatt, ebből 139 napot töltött a vízen, és közben még jótékonykodott is. A nem mindennapi vállalásról és az út tapasztalatairól beszélgettünk vele.
J. A./TM: Ha jól tudom, 12 éve élsz Norvégiában, és kajaktúra-szervezéssel foglalkozol. Mi volt előbb az életedben a kajakozás, vagy Norvégia?
Varga Richárd: Októberben volt tizenkét éve, hogy kiköltöztem Norvégiába. Az outdoor sportok, a természet közelsége azonban már gyerekkorom óta fontos szerepet játszott az életemben. A Szigetközben nőttem fel, és nyaranta gyakran kenuzgattunk a közeli ágrendszerekben, de sosem ültem kajakban. Ezt a sportot 2013-ban Norvégiában szerettem meg egy jó barát hatására, aki szeretett volna a nagy sarkkutatók, Nansen és Amundsen nyomdokain járni, és egy 4 napos kajaktúrára hívott a Spitzbergákra. Érdekelt a dolog, viszont szkeptikus voltam a kajakkal kapcsolatban, mivel sose próbáltam, és abban a tévhitben voltam, hogy ez a vízi alkalmatosság nagyon instabil. Mikor 2012-ben karácsonyra hazajöttem, kipróbáltam a kajakját a Mosoni-Dunán.
Mondhatom, „szerelem volt első beülésre”. Márciusban már megvolt az első saját kajakom. Nem bírtam ki, az első szabad délutánomon vízre tettem, és félméteres hullámok között eveztem a norvég vizeken.
Két hónapra rá elvégeztem kint egy tengeri kajak alapkurzust, majd edzésképp a horvátországi családi nyaralás alatt körbekajakoztam a Rab-szigetet. Végül onnan mentem a Spitzbergákra. Aztán számos erőt próbáló evezés következett, amelyek közül az egyik legszebb egy dél-grönlandi 8 napos, kétszemélyes expedíció volt.
Altmühltal, fahíd
J. A./TM: Még a gondolatába is beleborzongok, ha arra gondolok, hogy nekem kellene egy kajakban ülni, és evezni 4600 kilométert olyan időjárási körülmények között, ami mostanában Észak-Európában uralkodik. Hogy bírtad ki?
V. R.: Nem volt felhőtlen a viszonyom az időjárással, kaptam hideget, meleget. A legrosszabb nem is a hideg volt, hanem a nyirkosság a széllel kombinálva. A ki nem száradó neoprén overall, sátor meg a benedvesedett hálózsák. Az egyre rövidebb nappalok miatt nem volt idő várni délig, hogy talán kiszáradnak, menni kellett tovább. Úgy álltam hozzá, hogy minden nap EGY nap, amit teljesítenem kell, és minden nappal közelebb kerülök a célvonalhoz, így egyre kevesebb lesz a szabadban töltött éjszakák száma.
Rövid megállás: szárítkozás, akkutöltés, ételkészítés
J. A./TM: Volt-e olyan pillanat, hogy megbántad, nekivágtál?
V. R.: Megbánni nem bántam meg. Azt viszont többször is hangosan megkérdeztem magamtól: „Mi a francot keresel itt?”
J. A./TM: Voltál életveszélyben?
V. R.: Az ember mindig mindenhol életveszélyben van. Többen halnak meg autóbalesetben, mint kajakozás közben. Voltam veszélyes helyzetekben, de akkor mindig azt mondtam, ez még nem az a nap. A legveszélyesebb egy majdnem tragikus kimenetelű találkozás volt egy folyami uszállyal, ami túl közel jött a parthoz. Hiába húzódtam le teljesen, már a parton ült a kajakom, a hajó pedig két méternyire haladt el mellettem. És akkor jött az uszály keltette szívóhatás, ilyenkor ugyanis keletkezik egy áramlat, ami az uszály alá szívja a vizet. Amíg bírtam, kapaszkodtam a part menti sziklákban, de érkezett a hullám, elragadott, és befordított a vízbe. Szerencsére a kajakpolónak és a kajakszörfnek köszönhetően az eszkimófordulás már nagyon automatikusan ment. Ha pár másodperccel korábban engedem el a sziklákat, akkor most ezt nem mesélhetném el neked. Ezen kívül volt pár természeti jellegű veszély az úton, mint közeli villámcsapás, szélvihar, de azokat is sikerült túlélnem.
J. A./TM: Azt írtad a Facebook-oldaladon, hogy a határaidat feszegeted, hogy megtudd, ki vagy? Ezután az embert próbáló kajakozás után sikerült megtudnod, ki is vagy?
V. R.: Hogy ki vagyok, azt még mindig nem tudom. Szerintem mennen kell még egy kört... De a viccet félretéve, megtudtam, hogy erősebb, kitartóbb vagyok, mint hittem. Csak át kell esnem a holtponton, és onnan nincs megállás. Képes vagyok rá, hogy akár 10 órát is a kajakban ülve töltsek, kiszállás nélkül, sőt, egyszer 14 órát át is eveztem egyhuzamban. Tényleg sok minden fejben dől el.
Indiánnyár a Majna folyón
J. A./TM: Most, hogy túl vagy rajta, szerinted a mentális erőd győzött, vagy az izmaid? Melyiknek köszönheted, hogy meg tudtad csinálni?
V. R.: Mindkettőnek.
Hiába vagy egy csupa izom „gépállat”, ha nincs benned erő kitartani a legrosszabb helyzetekben, és hiába vagy mentálisan toppon, attól még nem biztos, hogy teljesíteni is tudsz. A kettőnek együtt kell működnie, és kiegészítenie egymást.
Volt egy helyzet, amikor egy öblöt kellett áteveznem kétméteres hullámokban, erős szembeszélben. Már vagy öt órája eveztem folyamatosan, és alig haladtam 20 kilométert. Ott mindkét erőre szükségem volt. Nem is volt más opció, csak menni, pihenés nélkül húzni az evezőt, mert ha megállsz egy szusszanásnyit is, a szél visszafúj, és a végén még többet evezhetsz.
J. A./TM: Említetted egy posztban, megjártad a poklot. Most, hogy bizonyítottál magadnak, kitartasz amellett a szándékod mellett, hogy hasonló „pokoli” utakra viszel majd embereket?
V. R.: Igen, szeretnék! Ha nem is féléves túrákra, de 2–3 hetes miniexpedíciókra mindenképp.
Szeretném, ha mások is átélhetnék, hogy az akaraterő milyen akadályokon vihet keresztül, hogy az emberek tudják értékelni mindazt, amijük van, amit természetesnek vesznek... Hogy minimális kényelmi viszonyok közt, a komfortzónán kívül is van élet, sőt nem is akármilyen!
J. A./TM: Hosszúnak tűnik ez az öt és fél hónap, főleg úgy, hogy legalább 1000–1500 kilométert árral szemben eveztél. Ilyen hosszú időre tervezted az utat, vagy így alakult? Nehezebb volt, mint gondoltad?
V. R.: Az igazság az, hogy nem terveztem túl sokat. Adtam magamnak 5–7 hónapot. Egyedül a folyami szakaszok miatt nem tudtam pontosabban behatárolni az időt. Riogattak a Rajnával, hogy azon felfelé evezni, a 9-12 km/h sebességgel szemben lehetetlen. De nem tudtak eltántorítani. Ha napi 10 km-t megteszek, már elég lesz, gondoltam. Ahhoz képest napi 30 km-t is megtettem árral szemben. Itt sokat számított a taktika, a vízfolyások ismerete, a folyó gyengeségeit az előnyömre fordítani. Ezért gyorsabban haladtam, mint gondoltam.
J. A./TM: Egyhuzamban tetted meg az utat, vagy időről időre megszakítottad pihenőkkel?
V. R.: A „betervezett” fél évbe nem kalkuláltam bele az esőnapokat. Sajnos párszor kénytelen voltam a rossz időjárás miatt a parton maradni. Néha annyira pocsék volt az idő, hogy a belefektetett energia aznap nem jelentkezett volna a távolságban, ezért inkább pihentem, és máskor hoztam be a lemaradást. De mondhatom azt, hogy egyhuzamban tettem meg az utat. Maximum a sátorban vártam, hogy jobbra forduljon az idő.
J. A./TM: Átlagban mennyit eveztél egy nap?
V. R.: Ha a teljes távot és az evezéssel töltött napokat nézem, akkor az átlag 36–37 km volt naponta. A leghosszabb táv 89,5 km volt, a legrövidebb, ha jól emlékszem, 15 km.
J. A./TM: Milyen típusú kajakkal mentél végig? Kellett javítanod rajta valamit, esetleg cseréltél kajakot?
V. R.: A Tahe Outdoors Zegull Arow Play PE tengeri kajakjában eveztem. Tudomásom szerint ez volt a leghosszabb expedíció, amit ezzel a kajakkal eveztek. Az elején személyre szabtam a mentőkötél-rögzítést. Menet közben javítanom is kellett párszor. A légkamrákat elválasztó falak mozdultak ki a helyükről a sok emelgetéstől, a túlzott telepakolástól. Egyszer pedig a szkeget kellett rajta cserélnem, miután zátonyra futottam a tenger közepén. Valamint az utolsó nap elszakadt a hordozó fül kötele, de 5000 km és annyi huzavona után nem csoda! Amúgy ez egy nagyon strapabíró, könnyen kezelhető kajak.
J. A./TM: Mennyi cuccot és milyen alapfelszereléseket vittél magaddal az útra?
V. R.: Kempingfelszerelés, főzőcuccok, váltóruha, élelem, víz… Hadd, ne kelljen mindet felsorolnom, majd a könyvben megírom a listát :). Legyen annyi elég, hogy kajakkal együtt kb. 80 kg volt.
Esti bivak „kagylóágyon”
J. A./TM: Hogy oldottad meg az étkezést és a szállást?
V. R.: Általában 4–5 napra elegendő élelem volt nálam. Minden nap ettem meleg ételt. Zömmel sátorban vagy bivakban aludtam. Néha sikerült a part mentén segítőkész magyaroknál, kajakklubbokban éjszakáznom. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szállást, ételt adott, mosott rám, vagy segített bevásárolni. Nélkülük sokkal nehezebb lett volna az út!
Vacsora kilátással
J. A./TM: A „kis és nagy dolgokat” hogyan sikerült megoldanod, pl. a tengeren? Vagy mindenhol igyekeztél a part közelében evezni?
V. R.: A kis dolgok miatt nem szálltam ki. Beüzemeltem egy flakont erre a célra! Sokszor szükség is volt rá, mert akár 8–10 órát is a kajakban töltöttem. A nagy dolgokat meg indulás előttre, érkezés utánra időzítettem. Előfordult, hogy egy 40 km-es fjordot kellett áteveznem, ahol a legközelebbi part is 20 km-re húzódott. Nem volt mód gyorsan partra ugrani.
J. A./TM: Ha jól értettem, ez a kajakozás nemcsak egy őrült vállalás volt részedről, de jótékony célt is szolgált, az Endurance Mission Paddling Upstreamnek nevezett projektedben ugyanis a norvég Reddbarna alapítványnak és a Bátor Tábornak is gyűjtöttél az út alatt. Miért pont őket választottad? Miért nekik szerettél volna segíteni?
V. R.: Úgy gondoltam, ha ezt végig tudom csinálni – márpedig azért vágtam bele, mert éreztem, hogy képes vagyok rá –, akkor erre felfigyelnek, és ezt a figyelmet jó dologra használhatom. Mindkét országnak szerettem volna visszaadni valamit. A Reddbarna többször próbált adományt kérni tőlem, de sose volt rá feles keretem, lehetőségem. A Bátor Tábort pedig azért választottam, mert a beteg gyermekeken fizikai mozgással, sporttal, szabadtéri táboroztatással segít, és az adománygyűjtő felületük többnyelvű, így a külföldi követőimnek is egyszerűbb volt adakozni.
Bamberg
J. A./TM: Mi a legnagyobb tanulság, amit ezen az úton szereztél?
V. R.: Felesleges „túltolni” a tervezést, mert valami mindig közbeszól, és mehet az „újratervezés”.
Ha mindent előre megtervezel, elvész a felfedezés öröme, nem fejlődik ki az improvizációs és problémamegoldó készséged. Megvonod magadtól a siker élményét. Hogy merni kell belevágni dolgokba, még ha őrültségnek is tűnik.
Nézz farkasszemet a félelmeiddel, mert képes vagy legyőzni őket! Ne engedd, hogy mások mondják meg, mire vagy képes. Neked kell tudnod. Tudod te azt jól!
J. A./TM: Mik a terveid a jövőben, folytatod a kajaktúra-szervezést? Esetleg egy újabb „őrült” vállalkozás?
V. R.: Is-is. Először, ha kapok kis szusszanásnyi időt, elkezdem az utómunkákat, filmet készítenék, esetleg egy könyvet. Felkéréseket kaptam különböző országokból előadásokra, azt is elő kellene készítenem. És igen, van még pár őrült ötlet a tarsolyomban, csak azt még magamban tartom egyelőre. A megvalósításukhoz először az anyagi fedezetet kell előteremtenem. Lofotenre visszavárnak kajaktúrákat vezetni, de szeretnék pár kisebb egyéni túrát is szervezni.
Norvégiától Dunakilitiig közel 5000 kilométer 170 nap alatt, ebből 139 a vízen. Richárd Ramberg strandjáról indult, a Lofoten-szigetekről, végig a norvég tengerparton Tønsbergig, ahol átkelt az Oslo-fjordon, majd folytatta a svéd tengerparton, Göteborgot érintve egészen Helsingborgig. Onnan átevezett Dániába, Helsingørbe, ahonnan a keleti parton végig Rødbyhavnig kajakozott. Itt egy 20 km-es szakaszon átkelt Németországba, Puttgarden városába. Aztán végig Kiel felé a tengerparton, majd a Kieli-csatorna (Nord-Ostsee-csatorna) következett az Elba torkolatig, onnan Cuxhaventől Wilhelmshavenig a Watt-tengeren evezett, majd az Ems–Jade-csatornán, az Ems–Dortmund-csatornán, a Rajna–Herne-csatornán egészen Duisburgig, ahol rátért a Rajnára. Majd árral szemben „lapátolt” fel a Majnáig, onnan a Majna–Duna-csatornáig. A csatornáról Kelheimnél fordult a Dunára. Innen elvileg csak a folyásiránynak megfelelően kellett volna haladnia, de a Duna-áttörés annyira közel volt, hogy nem akarta kihagyni, ezért árral szemben felevezett még tizen néhány kilométert. Majd Dunacsúnyig a Dunán, onnan a Szivárgó-csatornán keresztül jutott el a Mosoni-Dunára, Dunakilitiig. Itt ért véget kalandos és erőt próbáló utazás.
