Bár az évszakok még mindig nem döntötték el, mikor kezdődik a kikelet, azért múlt héten már egy kis tavaszban is részünk lehetett. Ezt kihasználva indultam a Vértesbe, ahol egy rövid túra keretében bejártam a Csákvár környéki egykori Esterházy birtokot, felfedeztem a vadregényes Pamlag-völgyet, és megcsodáltam egy festői kis falut, ahol meg is szálltam.
Hazánk talán legváltozatosabb tájképpel bíró hegysége a Vértes. A panorámás dolomitszikláktól a homokfövenyes fennsíkig itt mindenféle tereppel találkozhatunk, és a növényzet is sokszínű. A változatos flórájú környezet mellett számtalan érdekesség is akad errefelé, ahol egyszerre találunk természeti különlegességeket és történelmi látnivalót. Ezúttal Csákvárról indultam felfedezőútra, hogy ebből a sokrétűségből egy újabb szeletet kanyarítsak a korábbi vértesi élményeim mellé.
Csákváron a volt Esterházy-kastély és parkja már önmagában megér egy kirándulást, de én ezt most kihagyva a természet felé vettem az irányt, amely szinte mágnesként vonzott a ragyogó napsugarakkal és a friss szellővel. Bár az erdő még szürkén őrizte a tél kopárságát, a nap ezt az egyhangúságot is felélénkítette és kétségtelenül a tavaszt hívogatta. Már csak napok kérdése és a tavasz új életre kelti a tájat - gondoltam akkor magamban - pedig voltaképpen két havazás között látogattam el erre a vidékre.
Bár ezúttal az utam a kastélyt nem érintette, az Esterházy család emlékével így is találkoztam a sárga turistaút mentén. A település határától alig másfél kilométerre, egy hosszan elnyúló tisztás végén és közvetlenül a turistaút mellett találjuk az érdekes formájú Szent Ferenc kápolnát, amit a környékbeliek vadászkápolnaként is emlegetnek. Az 1797-ben emelt nyári pihenőhelyként szolgáló „Török-tornyot” gróf Esterházy János építtette a feleségének. Az idő múlásával az épületet kápolnává alakították, majd állapota az 1940-es évek végétől folyamatosan romlott. Felújítása egészen az 1990-es évek végéig váratott magára és újból kezd időszerűvé válni.
Szent Ferenc kápolna Csákvár határában
Egykoron így nézet ki a Török-torony
A gróf által ajándékba szánt „Török-torony” eredetileg egy nyolcszögletű, ívelt, terméskő lépcsőházzal rendelkező épület volt, melynek ajtaját nap, félhold és csillagok díszítették. Tetején faoszlopos sátortetejű kis teraszt alakítottak ki, csúcsán török félholddal. Az oszlopok és a tetőszerkezet mintázatában található zöld és fehér színek a padisah színei voltak. Bútorzata kényelmes bőrpárnákból állt, mely szintén a keleti kultúrát idézte. Az épület csak a későbbi átépítését követően avanzsált kápolnává, melyben ma is tartanak szertartásokat. Romos lépcsőházában pedig bárki felmehet a tetejére, ami akár menedékként is szolgálhat a vándorturistáknak.
Követve a sárga jelzést a különböző fafajtákat felvonultató Allé-erdőben kanyarogva, később egy hosszú tisztás mentén alig érzékelhető emelkedésben tartottam a Vértes keleti peremét jelző meredek sziklafalak felé. Mielőtt elértem volna a térképen is feltüntetett Annafalvi őrház romjait, letértem a jelzett útról.
Utamat a legendás Pamlag-völgyben folytattam, mely nevével ellentétben cseppet sem kényelmes, köves és fokozatosan emelkedő, meredek ösvényen kapaszkodott fel a fehérlő sziklák közé. Ebben a meredek és szűk völgyben valamiért rengeteg az állatcsont és a koponya, és ezek közt is a muflonoké a legjellemzőbb.
Egy ponton a szanaszét heverő állatmaradványok olyannyira megsokasodnak, hogy a völgyszoros kísérteties hangulatot kezd árasztani. Mintha egy húsfaló szörny lakna a felénk tornyosuló sziklafalak között, egy eldugott barlangban, aki az áldozatok lerágott csontjait ide hajítja le a szűk völgybe. Nem mellesleg a térkép itt tényleg jelöl egy barlangot, ezért úgy döntöttem, engedek a kíváncsiságomnak, és felkeresem a „szörny” otthonát, amit egyébként Pamlag-völgyi-hasadékbarlangnak hívnak.
A barlang megtalálásában nagy segítséget jelentett a nálam lévő GPS és a neten talált koordináták, melyek nélkül talán nem is ment volna a dolog. A hasadékbarlang keskeny nyílását ugyanis nem lehet látni a völgyből, de még akkor is nehezen szúrjuk ki, amikor a műszer már a bejáratig vezetett minket.
Pamlag-völgyi-hasadékbarlang bejárata
Bevallom, első pillantásra csalódott voltam, mert valami nagyobbra és izgalmasabbra számítottam, még annak ellenére is, hogy tisztában vagyok a hegység dolomitos kőzetéből adódó és a Vértes turistatérképén feltüntetett „barlang”-mérettel. A Vértes esetében legtöbbször kőfülkékről beszélhetünk, melyek magassága és hossza ritkán haladja meg a pár métert. Úgy festett, ez a képződmény sem fog többet mutatni egy kis sziklaperemnél. Közelebb érve aztán a keskeny nyílás egyre nagyobbnak tűnt, majd felkapaszkodva a barlangbejárat sziklájából kinőtt fa gyökerén, a kezdeti lekicsinylés után már kimondottan hatalmasnak hatott.
A járat mindössze 12 méter hosszú és 3 méter magas, de így is „alagútként” fúródik a sziklatömb gyomrába, melyben gyakorlatilag az utolsó méterig felegyenesedve járhatunk. Különösebb látnivalót a belsejében nem találunk, inkább keskeny alakja teszi érdekessé, illetve a megtalálása nyújt némi felfedező örömöt.
A Pamlag-völgyet körülölelő sziklák
A Pamlag-völgyet körbezáró sziklafalak vitorlaként emelkednek a kanyon fölé, és panorámájuk legalább annyira hívogató volt számomra, mint a rejtélyes hasadékbarlang felkutatása. Végigsétálva a keskeny nyugati hegygerincen, nemcsak a korábban bejárt keleti sziklavonulatra, hanem a környező hegyekre és a hegység lábánál elterülő síkságra is kiválóan rálátni.
Elhagyva a csipkézett sziklákat, észak felé folytattam az utat. Párszáz méter után újra jelzett turistaúton haladtam a hangulatos házairól híres Vérteskozma felé, mely egyben aznapi végállomásomat is jelentette. A zöld jelzést követve és a Meszes-völgyben ereszkedve értem el az egyutcás üdülőfalut, ahol már korábban is jártam, de a turistaházban még nem volt szerencsém megszállni.
Vérteskozma határában
Vérteskozma egykoron virágzó sváb falu volt, ahol a helyiek szinte kivétel nélkül németajkúak voltak. A mezőgazdasággal, fakitermeléssel foglalkozó lakosság sorsát a 20. század legnagyobb vihara pecsételte meg, ugyanis a háború után a magyar törvények a kollektív bűnösség elvén gyakorlatilag az egész falut kitelepítették Németországba. 1946. május 18-án 68 családnak, pontosabban 318 személynek, köztük 181 gyereknek kellett elhagynia a szülőfaluját, csupán annyi holmival, amit egy család a két kezével el bírt cipelni. Mindössze négy család maradhatott a faluban, akik korábban magyarnak vallották magukat.
Klasszikus vérteskozmai ház
A gyönyörű környezetben megbúvó kis település ma üdülőfalu, ahol borsos áron mérik a telkeket, és ebből kifolyólag csak a tehetősebbek engedhetik meg az állandó itt-tartózkodást. Viszont a takaros házak közt akad egy, amit a hátizsákos turista is igénybe vehet a Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesületnek köszönhetően, akik 1969 óta üzemeltetik az egyesületük alapító tagjáról elnevezett Németh Gyula turistaházat.
Turistaház belseje
Régi tervem vált valóra azzal, hogy megszálltam egy klasszikus vérteskozmai házban. A komfortra nem lehetett panaszom, bár a berendezés, vagy úgyis mondhatnám, a belső dizájn, hagyott kívánni valót maga után. A pihenést ez természetesen nem befolyásolta, és a házigazdák is nagyon kedvesek voltak, tehát összességében nemcsak a bakancslistám egyik tételét pipálhattam ki, hanem új tapasztalatokat is szerezhettem. Ez nem mellesleg az egész kirándulásomra igaz volt, aminek fő attrakcióját a Pamlag-völgy és környezetének felderítése adta.
Térkép
A túra útvonalát részletesen itt tudod megnézni!
Kapcsolódó cikkek:
BRINGATÚRA A VÉRTESI SZÉN NYOMÁBAN
A VÉRTES ESSZENCIÁJA EGY PANORÁMA-TANÖSVÉNYBEN
