A legtöbb ember a betyárokat az alföldi rónaság, esetleg a Bakony dimbes-dombos díszletébe képzeli bele, pedig a Börzsönynek is megvolt a maga betyárja. Ráadásul nem is akármilyen betyár volt Sisa Pista, akire még most is emlékeznek a környékbeliek. Sőt, a Verőcei Ifjúsági Diák Sportegyesület még teljesítménytúrát is rendezett Sisa Pista 45 néven, így emlékezve a jó útra tért haramiára.
Már az év elején kiszúrtam magamnak ezt a túrát, ami nemcsak a nevével, hanem az útvonalával is felkeltette az érdeklődésemet. A múlt szombaton - augusztus 26-án - Diósjenőről induló és ide visszaérkező túra 45 kilométeren keresztül vezetett a Börzsöny káprázatos és érdekes helyszínein, érintve többek között a betyár egykori lakhelyét, Bernecebarátit, és egyik legendás búvóhelyét, a Kámor hegyet is.
Indulás!
Bár az időjárás-előrejelzés kánikulát ígért, én mégsem mondtam nemet erre a kb. 1800 méter szintemelkedést tartogató gyaloglásra, ami az esetemben helyenként kocogásba ment át. Tudtam, mire vállalkozom, hiszen az útvonalat és a terepi viszonyokat is jól ismertem, de a táv végére a meleg még így is kifogott rajtam. Na, de ne menjünk ennyire előre.
Az „Ételhordó út”
A Diósjenői Erdei Szabadidőparkból induló túra egyből a Börzsöny legmagasabb pontja, a Csóványos felé vezetett. A zöld jelzésen már a kora reggeli órákban is igen fullasztó, párás, meleg idő fogadott, ami a nap előrehaladtával csak fokozódott, és aminek elviselését a kaptatók még nehezebbé tették. Lépcsőzéssel indult a táv, ami a Diósjenő fölé magasodó egykori Csehvár földsáncai mellett haladt el, majd bükkösök közt továbbkapaszkodva egy mára szintén csak nyomokban fellelhető építményt, a Nyír-réti kastély romjait is érintette az út.
Az egykori Nyír-réti kastély
Nem véletlenül hívják „Ételhordó útnak” is az egykori kastélyhoz vezető zöld ösvényt, hisz annak idején a ház személyzete itt horda fel az étket az uraságnak vagy éppen a bárónak. A 19. század végén terméskőből és fából épült kastélynak ugyanis több tulajdonosa is volt. Az épület az 1950-es években semmisült meg egy máig tisztázatlan tűzvész következtében, majd köveit a diósjenői lakosok hordák szét építkezéshez. Sajnos ma már csak az alapjai sejtetik, hogy itt hajdanán egy hatalmas és pompás kastély állt.
...a kastély romjai az erdőben
Rendesen meghajtottam magamat, mire felértem a Csóványosra, pedig még nagyon az elején jártam az útnak. Pihenésképpen felmentem a kilátóba, és szuszogva, a panorámában gyönyörködve átgondoltam a tempómat, amivel igencsak bekezdtem. Be kellett látnom, hogy hosszú még a nap, és be kell osztani az erőt, mert a java még hátra van.
Kilátás a Csóványosról
A Magas-Börzsöny egyik legszebb gerincén, a Nagy-Mánán vezető piros úton folytattam a kocogást. Sajnos a Börzsönynek ez a része is még hosszú ideig őrizni fogja a 2014. decemberi katasztrófa nyomait, amely égnek meredő fatörzscsonkokkal és elgazosodó erdőrészekkel hirdeti az óriási területeket legyaluló jégteher pusztítását. Ennek ellenére a Nagy-Mána még így is a hegység egyik legvarázslatosabb része, aminek panorámáját ez alkalommal is hosszú perceken át csodáltam.
A téli jégkárok nyomai a Csóványos alatt, a Nagy-Mána gerincen
Kilátás a Nagy-Mánáról
A Nagy-Mánáról Királyházára vezető piros út valamikor az egyik legszebb börzsönyi turistaút volt. Ott, ahol egykor hangulatos ösvény kanyargott a hegyoldalban, most egy gigantikus erdészeti dózerút szalad le meredeken a Rakottyás-patakig, onnan pedig tovább Királyházáig. Sajnos ennek a feltáró útnak is a jégkár miatt kellett létrejönnie, hogy az erdészet el tudja szállítani a hatalmas mennyiségű, kidőlt fatömeget. El sem tudom képzelni, hogy ezen a meredek szakaszon hogyan tudnak közlekedni a munkagépek, amikor gyalog is alig tudtam leereszkedni a már-már szakadékos lejtőn.
Rakottyás-völgy és a Nagy-Mánára vezető út
Királyháza felé érintettem a Tűzköves-forrást, ahol egy kis frissítés után már a Lopona-főre vezető kaptatóra készültem. Az izzasztó erőpróbát a hegygerincen haladó, kényelmes „Tótok-útján” pihentem ki, majd a Varjas-pihenőtől a sárga kereszten folytattam a kocogást egészen a kiváló táborozóhelyeiről ismert Nagy-völgyig.
Varjas-pihenő
Még 11 óra sem volt, mikor beértem Bernecebarátiba, Sisa Pista „falujába”. Utolsó éveiben itt élt és dolgozott az ekkor már jó útra tért betyár, és halála után itt is helyezték örök nyugalomra.
A bernecebaráti betyár kocsmája
Túránk nem érintette a falu temetőjét, pedig Sisa Pista (Benkó István) sírköve ma is áll, és felirata is jól olvasható. A sírtól nem messze találjuk Szokolyi Alajos első olimpikonunk síremlékét is, aki egyébként Sisa munkaadója volt.
Sisa Pista sírja Bernecebarátiban
Bernecebarátiból - ebből a csendes és idilli községből - egy hosszú és nyílt terepen vezető, szépnek cseppet sem mondható emelkedős dózerúton kellett felkapaszkodni a Nagy-völgyet északról szegélyező hegygerincre. Ezen vezet a Börzsönyi kék út, amit a túránk is követett egészen a Pénzásásig. Előtte viszont hol napsütötte kaszálók mentén, hol fák alatt kanyargott utunk, amely érintette többek között a Csitári, majd a Major keresztet, mielőtt a Drégelyvárhoz ért volna.
Csitári kereszt
A Drégelyvárnál - Szondi György hősies történetének helyszínén - nemcsak látványos romok és a páratlan panoráma fogadott, hanem a várva várt ellenőrzőpont is. Szerencsére itt volt mód a frissítésre, amit kis pihenés keretében ki is használtam, hiszen hátra volt még 12 km, és többek között a Kámor megmászása is. (A Turista Magazin szeptemberi számában még több érdekességet megtudhatsz a börzsönyi Szondi-emlékhelyekről.)
Drégelyvár
A vártól folyamatos lejtmenetben és kocogásban, majd a Pénzásástól fáradt kullogásban haladtam a kék négyzet emelkedőjén. A Kőember oldalában leereszkedtem a Csánki-kertig, ahol lélekben már az utolsó emelkedőre készültem, ami ebben a forró időben már nem annyira hiányzott. A tikkasztó emelkedő után végre felértem a Kámorra, ahol a legenda szerint Sisának két rejtekhelye is volt.
Hugó-villa
A pontosság kedvéért az egyik a hegytetőtől kb. 250 méterre található Hugó-villának nevezett mesterséges sziklapárkány volt, míg a másik a kicsivel távolabbi Csepegő-kő, ahol a betyár állítólag gyakran meghúzta magát.
Kilátás a Hugó-villából
Fantasztikus kilátás tárul elénk a Hugó-villa sziklapereméről, csakúgy, mint a Diósjenőre vezető sárga út némely részéről. Gyors ereszkedés a Kámor-nyeregre, és a Jász-bükk oldalában letudtam az utolsó szintemelkedést, amit még a túra tartogatott.
A Kun-rét
Ezt követően jött a Kun-rét, melynek kilátószerű vadászleséről szintén pompás a kilátás, de nemcsak légies déli irányba, hanem a Börzsöny egyik legszebb virágos rétjére is, ami széles sávban hívogat a hegység belseje felé.
Az utolsó kilátópont a Jenői-závoznál volt, de itt már nem szemlélődtem, csak a kocogásra koncentráltam az innen lefutó meredek ösvényen. Az utolsó kilométeren még némi fennakadást okozott a célba vezető tanösvény megtalálása, de végül az évek és a rutin a helyes irányba vittek.
Jenői-závoz
Sikerült 8 és fél óra alatt teljesítenem a távot, ami igazán sportos időnek számít az én esetemben, főleg ilyen izzasztó melegben.
A meleg ellenére ez egy remek túra volt, igazi erőt próbáló kihívás, melyen több mint hetvenen vettünk részt.Az augusztus végi időpontot, a kánikulát, és azt a tényt figyelembe véve, hogy első rendezésű túráról volt szó, ez a létszám igen jónak mondható. Talán csak annyit hiányoltam, hogy magáról a túra névadójáról szinte semmit sem közöltek a szervezők, pedig lett volna mit mesélni a kalandos életű betyárról.
Ki is volt az a Sisa Pista?
Valójában Benkó Istvánnak hívták, akire a „Sisa” név - ami a palóc vidéken vásott, csíntalan gyereket jelent - csak ráragadt. A Nagylóchoz tartozó Zsunypusztán született feltehetőleg 1846-ban. A család állattartással foglalkozott, így nem volt kérdés, hogy Pista is birkapásztor lesz. Ilinybe került keresztapjához, hogy kitanulja a mesterséget, de a fiúra bízott birkákból kettő is hiányzott a nap végére. Pista szerencsétlenségére a kegyetlen Balás Sándor pandúr hallgatta ki. A fiút lábánál fogva felakasztotta, rugdosta és válogatott módokon kínozta, de az csak nem vallott. (Sisa egész életében tagadta a birkalopást.) Végül a pandúr bizonyíték hiányában elengedte, de ártatlanságát otthon sem hitték, ezért haza nem mehetett. Ekkortól kezdődtek Sisa betyár évei, ami javarészt pincék feltöréséről, fosztogatásokról, útonállásról szóltak, melyről az újságok is tudósítottak, így Pista már fiatalon igen komoly hírnévre tett szert. A hatóságok többször is próbálták elfogni, de mindhiába.
Sisa Pista és Szokolyi Lajos
A betyár egy italozós éjszaka során összeakadt az egykori kínzójával, Balás Sándorral. Sisa bosszútól tüzelve juhászkésével lefejezte a volt pandúrt, majd a tetem mellé egy levelet tett - melyben elismerte és megindokolta a gyilkosságot -, illetve 50 forintot a temetési költségek fedezésére. A hatóságok ezt követően nagy erőkkel keresték a gyilkost, akit végül 1873-ban az egerbaktai csárdában fogtak el. Sisa egy kiváló ügyvédnek köszönhetően megmenekült az akasztástól, és csak 20 év börtönt kapott, amit le is töltött a lipótvári és Illaván fegyházakban.
1894. december 27-én aztán eljött szabadulásának napja, és a „megjavult” Sisa elindult munkát keresni. Nógrádverőcén a kalandos életű huszárkapitánynál, Zubovits Fedornál talált munkát, aki kocsisként és házkörüli intézőként foglalkoztatta. Később Nagyorosziba került, ahol Berchtold gróf alkalmazta vadőrként, és innen került át Bernecebarátiba, Szokolyi Lajos birtokára, ahol szintén vadőrként szolgált. Sisa Pistát - a jó útra tért betyárt - szerették és tisztelték a helyiek, aki az elmondások szerint szófukar, de igen imponáló öreg erdész külsővel bírt. Sisa Pistával, azaz Benkó Istvánnal 1910 decemberében a gyomorbaj végzett. Temetésén a környék más településeiről is érkeztek. Sírja ma is áll a bernecei temetőben.
Forrás: Végh József - Rablóból pandúr
Kapcsolódó cikkek:
LASSAN GYÓGYULNAK A BÖRZSÖNYI ERDŐK
