Boldog születésnapot, kedves Fogas!

Ahogy a 19. század második felében Pest és Buda egyesítését követően a főváros néhány évtized alatt európai metropolisszá vált, egyre többen fedezték fel a budai hegyvidék keleti lejtőit: hosszabb-rövidebb túraútvonalak, szőlőskertek, majd lakóházak jelentek meg a dombokon. A Széchenyi-hegy gyalog és lóháton való megközelítését a modern fogaskerekű váltotta fel 1874. június 24-én.

Kezdetben Városmajor és Svábhegy között 2,8 km hosszan közlekedő járatok hamar népszerűvé váltak. Másfél évtizeddel később a vonalat meghosszabbították a Széchenyi-hegy csúcsa közelében épült jelenlegi végállomásig. A Svábhegy állomás a korabeli felvételi épülettel és fa perontetőjével szerencsére máig fennmaradt eredeti formájában.

A Városmajor északnyugati sarkában több mint száz éves fák takarásában bújik meg a járműveknek otthont adó kocsiszín, ami a vonal első felújításakor, az 1920-as években épült.

A jó állapotban megőrzött épületek igazi kincseket rejtenek: a 20. század közepén, ötven éven át közlekedő, Ganz gyártmányú szerelvényt a fogaskerekű dolgozói saját szabadidejükben újították fel a 2000-es években. Ugyan a jelenlegi vonalon nem közlekedhet nagyobb szélessége és eltérő elektromos rendszerei miatt, de az előre meghirdetett nyílt napokon bárki megcsodálhatja.

Kiváló érzékkel formázott, kényelmes fapadok, elszeparálható utastérszakaszok és az ablakok nyitásától függetlenül szabályozható szellőzés gondoskodott a békebeli utazás kényelméről.

A csarnok ellentétes szegletében a múlt még távolabbi darabja rejtőzik: az 1870-es évekből származó nyári kocsi, mint nosztalgiajárat jeles alkalmakkor menetrend szerint is közlekedik.

A szerelvények karbantartása csak a legritkább esetben állítja fogas kérdések elé a remíz gyakorlott szerelőit.

Vasút a hegyen

A kemény fémkerék a sima fémsínen pont olyan rosszul tapad, amilyennek elképzeljük: kedvezőtlen körülmények között (hó, eső, vagy sínre hullott falevelek) sík pályán is könnyen megcsúszhatnak a kerekek. Az 5-6%-nál meredekebb emelkedő megmászása már különösen óvatos vezetést igényel. Erre a problémára a vasút eddigi 160 évében számos megoldás született. Hazánk abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezek közül valamennyiből található legalább egy-egy, bár a vasutak hőskorában mindegyik számos helyszínen működött.

Homokszórás: a kerekek elé szórt homok éles szemcséi keményebbek a sín anyagánál, és abba kissé bemélyedve, számtalan, mikroszkópikus fog módjára segítik a tapadást. Így a hagyományos vasút is nagyobb biztonsággal kapaszkodhat fel a meredek pályákon, de sík vidéken is sokat segít egy-egy erősebb gyorsítás vagy fékezés előtt. Ezért a homokszóró berendezés szinte minden vasúti jármű alaptartozéka. Hazánk legmeredekebb hagyományos vasúti pályáin, a 6% meredekségű Szilvásváradi Erdei Vasúton és a budapesti 59-es villamos megállóiban is látható a rendszeres homokszórás nyoma. Érdekesség, hogy Európa legmeredekebb hagyományos villamosvonala, a linzi Pöstlingbergbahn szerelvényei fogaskerék nélkül, kis sebességgel, csupán alkalmankénti homokszórással, a mi fogaskerekűnknél is meredekebb, 11,6%-os emelkedőn közlekednek.

Csúcsfordítók: Szerencsére a vasúti pálya szükség esetén összehajtható. A párosával egymást követő csúcsfordítókon a vonatok irányváltásokkal, hosszabb-rövidebb tolatásokkal, a legmagasabb hegyoldalra is felkapaszkodhatnak. Hazánkban sok más helyszín mellett a Börzsönyben használták nagy számban: a Nagybörzsönyi Erdei Vasút a hetvenes években megszűnt Hegyes-hegyi szárnyvonala 12 irányváltással mászta meg a Börzsöny vulkáni kalderájának peremét. Az utolsó üzemelő hazai csúcsfordító is ezen a vonalon található: a kisirtási-Tolmács-hegyi csúcsfordító-pár ma már ipari műemlék.

Fogaskerekek: A csúcsfordítók cikkcakkjánál gyorsabb, ha a vasút egyenesen a hegyoldalon mászik: a sínek közé helyezett fogaslécen a legrosszabb időben is biztos a tapadás. A hagyományos, egy fogasléces vasutak akár 20%-os emelkedőn is felkapaszkodnak, ennél meredekebb pályán azonban már fennáll a veszélye, hogy a fogaskerék "megugrik". Természetesen erre is van megoldás: a fogaslécet két oldalről "harapó" Locher-rendszerű meghajtás. Ezt haználja a világ legmeredekebb fogaskerekűje, a sváci Pilatusbahn is, amelyek lejtése eléri a szédítő 48%-ot. Hazánkban Budapesten kívül Salgóbánya határában 1957-ig, Ózdon egészen a nyolcvanas évekig működött fogaskerekű iparvasút.

Sikló: A kötél által vontatott kocsi a hegyi vasút legrégibb formája. Egyetlen ilyen rendszerű vasutunk, az egyenes vonalú Budavári Sikló. Nehéz terep esetén a közékedési eszköz pályáján megfelelő kötélvezetéssel domború és homorú bukkanók, sőt kanyarok is létrehozhatók. Meredekségben pedig a határ szinte a csillagos ég: a szintén Svájcban működő Gelmerbahn 108%-os lejtése már a liftek műfajához közelít. Magyarországon főleg a kőbányákból kitermelt kövek szállítására épültek a legközelebbi völgy irányába, de a hatvanas évekig sikló kötötte össze a szilvásváradi kisvasutat a Bükk-fennsík erdei vasúti hálózatával is.

A cikk először 2015 júniusában jelent meg.