A Nemzetközi Duna-nap apropóján elkirándulunk a történelemkönyvek lapjairól jól ismert és egyébként látogatható erőműhöz, és felelevenítjük mindazt, amely létrejöttéhez vezetett.
A csallóközi Bős (Gabčíkovo) mellett találjuk a bősi duzzasztóművet, hivatalos nevén bős–nagymarosi vízlépcsőt. Innen felfele található az a döbbenetesen nagy és széles mesterséges csatorna, az ún. Bősi-felvízcsatorna, amelyben – miután környezetvédelmi szempontokra hivatkozva Magyarország egyoldalúan elállt a vízlépcső-rendszert megépíteni szándékozó szerződéstől - 1992. október 25-én Szlovákia szintén egyoldalúan elterelte a Dunát, s aminek következtében a Dunába jutó víz mennyisége az eredeti vízhozam 5-10 százalékára csökkent.
Mint ismeretes, ez vezetett a Szigetköz – alább részletezett - ökológiai katasztrófájához, amelyet később vízügyi beavatkozásokkal enyhítettek. Az 1997-ben a Hágai Nemzetközi Bíróság által hozott ítélet mindkét felet elítélte, miszerint Magyarországnak nem lett volna joga egyoldalúan elállni a szerződéstől, a mai Szlovákiának pedig nem lett volna szabad egyoldalúan folytatnia és megvalósítania az építkezést.
A duzzasztómű, mint turisztikai látványosság
De először nézzük meg, milyen monumentális látvány fogad a duzzasztón átvezető úton: ezzel a gigantikus építménnyel az ember láthatóan megszelídített egy őselemet (s nem mellesleg a bősi vízerőmű biztosítja Szlovákia éves villamosenergia-termelésének 8-10%-át). A szabadon látogatható erőművi kilátóból döbbenetes látvány a felvízcsatorna és az alvízcsatorna közötti szintkülönbség (az Öreg-Duna a duzzasztómű alatt, Szapnál egyesül az alvízcsatorna vizével). Ha szerencsénk van, mindenképpen lessük meg, hogyan zsilipelik át a hajókat, és próbáljuk ki az üvegpadlójú kilátópontot is (előzetes bejelentkezéssel pedig szakvezetés is kérhető, amelynek keretében még a turbinákhoz is le lehet menni, bár azt nem tudom, van-e magyar nyelvű vezetés)!
A gigantikus bősi erőmű és zsilip
A Bősi-felvízcsatorna mindkét oldalán népszerű kerékpárút halad (alatta pedig a szlovák oldalon Győr felé tudunk tekerni), ráadásul a távot szabadon alakíthatjuk, hiszen mind Keszölcés és Vajka között, mind Gutornál kerékpáros kompot találunk.
A bősi zsilip egy hajó fedélzetéről
De akár bringával vagyunk, akár nem, mindenképpen érdemes felmenni a félelmetes méretű gátra, ahol a kerékpárút vezet, ugyanis a legbrutálisabb látvány innen rajzolódik ki a szemünk előtt. Innen látható a legjobban, hogy a felvízcsatorna a bősi erőmű előterében mintegy 18 m-rel emelkedik a talajszint fölé.
Ezt védi az az óriási gát, amelyen a kerékpárút vezet, s ezért látszik ki épphogy csak a szomszédos Baka település templomtornya a hatalmas, kvázi mesterségesen megemelt víztükör túloldalán. Olyan látvány ez, amelyet mindenkinek látnia kellene, az ember természetátalakító munkájának döbbenetes lenyomata. És persze az ember ilyenkor óhatatlanul arra gondol, hogy mi van, ha ez a gát átszakad…
A Bősi-felvízcsatorna óriási gátján
Történelem, dióhéjban
A Szigetköz (és a szomszédos Csallóköz) természetföldrajzi és egyben természetvédelmi értéke abban áll, hogy az Alpokból kilépő és itt lelassuló Duna a szárazföld belsejében egy hatalmas kiterjedésű ágrendszert, lényegében egy szárazföldi deltát hozott létre. A főág mellet kialakult szövevényes mellékágrendszer az áradásokkal folyamatosan változott: az árvizek új medreket vájtak, máshol meg zátonyokat és szigeteket épített a folyó. A nagyon nehezen megközelíthető ágrendszerben hihetetlenül gazdag élővilág jött létre. Bár még ma is fontos élőhelyeket találunk a folyó mentén, ez az ökológiai csoda az emberi beavatkozásoknak köszönhetően azonban sajnos jórészt a múlté.
Mind a Szigetköz, de különösen a Csallóköz legnagyobb része ma már a mentett oldalon elhelyezkedő mezőgazdasági terület ugyanis, amelyet semmiképpen nem jellemez már az ősi állapot. A szabályozások előtti állapotok csak a hosszan elterülő hullámtérben maradtak fenn valamelyest, ott is módosulva, hiszen szinte mindenhol úthálózat épült.
A Duna szövevényes ágrendszerét az árvízvédelem, illetve az erősödő hajóforgalom miatt 1885-ben kezdték el szabályozni. Egy évtized alatt alakították ki a Duna nagyságrendileg kiegyenesített medrét, amelyet ma Öreg-Duna néven ismerünk, valamint a széles, gátakkal határolt hullámteret és a mentett oldalt, tehát ahova az árvíz már nem jutott el. Már ez a korai emberi beavatkozás is komoly károkat okozott ebben a fantasztikus ökológiai rendszerben, hiszen számos Duna-ág a gátakon kívülre került, és azóta fel is töltődött. Hosszabb távon azonban az egész mellékágrendszer is ekkor került veszélybe, hiszen annak jelentős része megmaradt ugyan, de a főágtól kőszórásokkal választották azt le több helyütt is, így azok csak közepes vízszintnél kaptak jelentősebb vízutánpótlást.
A csendes drámától az ökológiai katasztrófáig
A szabályozott, kiegyenesített Duna-mederben ugyanis megnövekedett a víz sebessége, így gyorsult a meder eróziója és csökkent a vízszint, különösen miután később a hajózhatóság érdekében még kotorták is azt. A lassuló, az üledékét lerakó mellékágakba a csökkenő vízszintű Dunából egyre kevesebb víz jutott, s az idő múlásával az is egyre nehezebben. Ugyanakkor a Szigetköz eme korai szabályozását követően azért valamelyest fennmaradt a mellékágrendszer természetközeli állapota, igaz, gátak közé szorítva, de még így is kiemelkedő természetvédelmi értéket képviselve. E csendes dráma ellenére, a Szigetköz háborítatlanságát persze annak is köszönhette, hogy a szocializmus évtizedei alatt határzár védte.
Ezt a kvázi háborítatlan állapotot borította fel a Magyarország és Csehszlovákia közötti, 1977-es vízlépcső-szerződés és a két ország által közösen elkezdett munkálatok, illetve később a két ország mai napig meg nem oldott vitája és annak következményei. Mint ismeretes, Magyarország éppen a természet- és környezetvédelmi szempontokat zászlajára tűzve lépett ki egyoldalúan a szerződésből. 1992. október 25-én az építkezést - szintén egyoldalúan - folytató Szlovákia viszont megkezdte a Duna egyoldalú elterelését az említett Bősi-felvízcsatornába, amely a bősi vízerőműhöz hivatott vezetni a vizet.
A vízlépcső építésekor készült felvétel, 1988
Ekkor állt be a sokkoló fordulat, amelynek eredménye, a kiszáradt folyómedrekben elpusztult halak tömegeinek látványa ma is él a kollektív emlékezetben. Mindez annak volt a következménye, hogy a csatorna megnyitásával a Dunába jutó víz mennyisége az eredeti vízhozam mintegy 10 százalékára (!) csökkent, s emiatt a Duna vízszintje a Szigetköz felső részén drasztikusan, akár 4-5 métert is süllyedt! Nem csoda, hogy a Szigetköz mellékágrendszerének nagy része napokon belül teljesen kiszáradt, az élővilág jelentős része pedig elpusztult.
Az ökológiai katasztrófát természetesen nem csak az élővilág – beleértve az erdőállományt is -, hanem a talajvíz süllyedése következtében a mezőgazdaság is megsínylette. Vészmegoldásként először a Mosoni-Duna vizét vezették a Szigetközbe, ami nagyon lassan feltöltötte ugyan a mellékágakat, de tartósan semmiképpen nem jelentett megoldást. 1994 folyamán már próbálkoztak a Duna vizének átszivattyúzásával is, de végül az 1995-ben Dunakiliti mellett megépült fenékküszöb hozott tartós megoldást a Szigetköz mellékágrendszerének életébe.
Dunakiliti kempingjénél
Bár a korábbi állapotok nem tértek teljes körűen vissza, a hatalmas kőszórás gát a Duna vizét olyan magasra duzzasztja fel, hogy meghaladja a szomszédos mellékágak szintjét, így tudják szabályozni a mellékágakba jutó víz mennyiségét (a duzzasztómű eredetileg a bősi vízlépcső építkezés része volt, 1978-ban kezdték építeni, majd 1989-ben abbamaradt az építkezés). A mellékágakba pedig bukókat építettek, hogy a Duna alacsony vízszintje esetén még véletlenül se tudjon a mellékágakból a víz visszafolyni a Dunába. A mesterséges vízpótlás meg sem közelíti a Szigetközben megszokott évi 4-5 méteres vízszintingadozásokat, a mellékágrendszert pedig töltés zárja el a Dunától, hogy a mellékágakba mesterségesen bevezetett éltető víz ne folyhasson ki.
Az árvizek által folyamatosan alakított és megtisztított Szigetköz már a múlté, ezek hiányában egyre jobban eliszaposodnak a mellékágak. A vízi világ hajdani zártsága is megkopott, hiszen a belső területekre nagyon sok helyütt el lehet jutni a gátakon és hidakon keresztül (sajnos autóval is). Mégis, a Szigetköz még ma is páratlan kincseket rejteget, ahogy azt a "Vad Szigetköz – A szárazföldi delta" című természetfilm is bemutatta, s amelyet részben kerékpáron, de főleg evezve mi is megismerhetünk. A film megtekintése pedig már-már kötelező ezen a napon…
