Három kastélyt érintő túránk Békéscsabáról indult, és Pósteleken, illetve Gyulán át Gyulaváriig tartott. Közben nemcsak az egykori békési főúri világ tárult fel előttünk, de megismertük a környék neves vízfolyásait, és erdőtelepítő civilekkel is találkoztunk.
Békés megyében hajdan több mint száz kastély és kúria volt, ezeknek mára jó, ha fele megmaradt, és a kastélyokkal együtt több ezer hektár ősfás park is elpusztult. A legtöbb kastélyhoz, így vagy úgy köze volt a Wenckheim és az Almásy családnak, túránk során ezek közül kerestünk fel hármat. A 28 kilométeres túra önmagában nem hosszú, azonban a kastélyokkal együtt egy egész napot érdemes rászánni.
A gyulai Almásy-kastély
A túrát eredetileg egy kedves barátommal szerettük volna együtt bejárni, de az élet közbeszólt, és reggel kiderült, hogy mégsem tud velem tartani, majd csak Gyulán tud csatlakozni hozzám. Miközben a békéscsabai Körösök-völgye Látogatóközpontban kibéreltük a bringámat, megpróbálta elmagyarázni, merre is kell mennem, ugyanis ő volt az, aki ismerte és már bejárta ezt az útvonalat. Épp ezért én teljesen rá hagyatkoztam, így nem készültem használható térképpel, és persze a telefonom GPS-e is most mondta be az unalmast. De azért megtettem minden tőlem telhetőt, és megpróbáltam memorizálni a szóbeli itinert.
Zöld folyosó három városon át
A túra eleje Békéscsaba és Vesze között, az Élővíz-csatorna mentén haladt, így itt nem nagyon volt mód eltévedni, és megizzadni sem, mert a csatorna menti erdősáv kellemes árnyat adott. A Gyula és Békés között húzódó közel 40 kilométeres Élővíz-csatorna egy része természetes eredetű, a Fehér-Körös egykori ágaiban halad, míg a békéscsabai, mesterséges szakaszát 1777-ben ásták ki a város polgárai, akiket nagyon zavart, hogy míg a környék városainak van folyója, nekik nincs. Így hát ástak egyet maguknak.
A csatorna eredetileg az Erdélyi-szigethegységből érkező fa leúsztatásában játszott szerepet, később belvíz elvezetésre is használták, és több vízimalom is üzemelt rajta. A csatorna vízmélysége elkészültekor 3,8 méter körül volt, mára azonban az eliszaposodás következtében több helyen már csak 1,5-2 méter közötti. Ezért is tervezi a három érintett város a vízfolyás közös rehabilitációját, melynek első lépéseként egy alapos mederkotrást végeznének, ezt követően pedig számos ökoturisztikai fejlesztést terveznek. Szeretnék hajózhatóvá tenni a csatornát, kikötőket, gyalogos hidakat alakítanának ki, és fejlesztenék a partmenti zöldfelületeket is.
Póstelekre a piroson
Mire a csatorna mesterséges medrének végéhez értem, persze sikeresen elfelejtettem az útvonalat. A csatorna mentén azonban több információs tábla is volt, és ezek térképvázlatait böngészve úgy tűnt, hogy a piros jelzés egyenesen elvezet túrám első állomásához, a Békéscsaba és Gyula között található Pósteleki Szabadidőparkhoz. Így most már csak a pirosat figyeltem, és hamarosan beértem egy erdőbe, ahol kis erdészeti utakon vezetett a jelzett út. Húszperces ide-oda kanyargás után biztos voltam benne, hogy eltévedtem, de mire teljesen kétségbe estem volna, az erdő hirtelen véget ért, és egy parkban találtam magam, közepében egy kis tóval.
Az arcomon meg egy megkönnyebbült mosollyal, mert, ha nem is a megbeszélt útvonalon, de végül csak megtaláltam a pósteleki kastélyparkot. A park közepén álló rom a megye legfiatalabb kastélyának maradványa, melynek ma már csak az oldalfalai vannak meg. Épp ezért sok-sok tábla figyelmezteti a kirándulókat, hogy a romok közé tilos és életveszélyes bemenni.
Fényűző kastély az erdő szélén
A kastély 1906-09 között épült, neobarokk stílusban, a szabadkígyósi gróf Wenkcheim Frigyes és felesége gróf Wenckheim Krisztina nászajándéka volt ez lányuknak, Krisztinának és vejüknek, gróf Széchenyi Antalnak. A háromszintes kastélyban 72 helyiség volt, és kiépítették benne a gáz- és villanyvilágítást, és a vízvezeték hálózatot is. A pár 1909-ben négy gyermekével költözött be, az épület magasföldszintjén található 28 helyiséget csak ők használták, vagyis 4,5 szoba állt mindenki rendelkezésére. De a kastélyban természetesen volt könyvtár, hall, vadászszoba és számos vendégszoba is, az alagsorban pedig a személyzeti lakások, mosókonyha, konyha, WC, fürdőszobák kaptak helyet.
A kastélyhoz egy 15 hektáros park tartozott, az épület előtt franciakertet alakítottak ki szökőkúttal, a mögötte kialakított csónakázótó ma is megvan, és a kastély közelében található szabadtéri fürdőmedencét is meg lehet még találni. A csónakázótó, amellett, hogy esztétikai élményt nyújtott, illetve csónakázni és horgászni lehetett itt, praktikus célokat is szolgált. Javította a kastély környékének mikroklímáját, és egy esetleges tűzvész esetén is megnyugtató közelségben volt.
A rózsák kertje ma már csak emlék
A ház úrnője a rózsák nagy rajongója volt, és a harmincas évekre pompázatos rózsakertet alakított ki, melyben 600 fajta rózsa mintegy negyvenezer töve virágzott. Igazi mesebeli kert lehetett, ennek emléke azonban ma már sajnos csak a régi fotókon látható. Például a kastély körül kialakított Széchenyi-Wenckheim tanösvény tábláin.
A II. világháború után a használható építőanyagok jó részét a környékbeli lakosság elhordta, de egy helyi idős hölgy azt mesélte, hogy ennek ellenére még a hatvanas években is viszonylag jó állapotban volt az épület. Hogy ma már ez nem mondható el róla, annak egyik oka lehet egy állítólagos 1983-as munkásőrségi gyakorlat, mely során az épület egy részét felrobbantották. A kastély azonban még így, a teljes összeomlás szélén is őrzi egykori szépségét és méltóságát.
Annak ellenére, hogy a II. világháború utáni évtizedekben nemcsak a kastély, de a park is jelentős károkat szenvedett, még ma is számos különleges és matuzsálemi korú fát találhatunk itt. A törökmögyorók, a kaukázusi jegenyefenyő, a duglászfenyő vagy a vérbükk mellett itt él a megye legidősebb vasfája is, melynek törzskerülete 3,5 méter.
A semmiből teremtettek erdőt a civilek
A Pósteleki Szabadidőpark kedvelt kirándulóhely, van itt kemping, tűzrakó helyek, büfé, állatsimogató, a kastély egykori intézőjének házában pedig egy csárda működik. Ezzel szemben találjuk a Boross László Kutatóházat és a Természeti Emlékparkot.
Boross László Pro Natura díjas kertészmérnök jelentős szerepet játszott Békés megye természeti értékeinek megóvásában, természetvédők generációit nevelte fel, és sokáig elnöke volt az itt tevékenykedő Körös Klubnak is. A civil szervezet egyik fontos célja, hogy megóvja a mára már jelentősen károsodott alföldi természeti környezet megmaradt értékeit. Ennek szellemében három évtized alatt ezen a közel tíz hektáros pósteleki földdarabon kemény munkával egy természeti emlékparkot varázsoltak a szántóföldből, ahol az alföldi tájra jellemző őshonos fajokat és élőhelyeket lehet megtalálni.
Varga Judit, a Körös Klub titkára
Az itt kialakított Kányabangita tanösvényen Varga Judit, a Körös Klub titkára vezet körbe. A tanösvény névadója is egy olyan növény, mely mára jelentősen megfogyatkozott a Körösök vidékén. Régen pedig nagy becsben tartották, a bábaasszonyok előszeretettel használták kérgét a szülő nők testi regenerációjának meggyorsítására, és a csecsemőket is szívesen fektették a légybeporzású növény közelébe, mert így a legyek nem a babát, hanem a kányabangitát lepték.
Kányabangita (Viburnum opulus)
A közel húszéves emlékparkban kétszáznál is több növényfaj található, és a megfigyelt madárfajok száma már meghaladja az ötvenet. Az emlékpark génrezervátum is egyben, ahol a többek között a megye neves fáinak leszármazottait is láthatjuk, például a békéscsabai „Bandika-fa”, a szarvasi Anna-ligeti tölgyek vagy a geszti „Arany János tölgyfájának” utódait, de védett vízparti lágyszárúak és őshonos gyümölcsfa fajták is menedéket találtak itt. Az emlékpark emellett kutatási és oktatási célokat is szolgál, rendszeresen tartanak itt természetbúvár táborokat, de a park a turisták előtt is nyitva áll.
Gyula régi-új ékköve
Miután magam mögött hagytam Pósteleket, Gyula felé vettem az irányt, elhaladtam a Wenckheim-majorság egykori lekvárgyára mellett, majd hamarosan kiértem a Gyulát Békéscsabával összekötő gyorsforgalmi úthoz. Gyulára az ezzel párhuzamosan futó szervizúton lehet bekerekezni. Békés megye legjelentősebb turisztikai központja tavaly újabb látványossággal gazdagodott, mikor megnyitotta kapuit a vár tőszomszédságában található Almásy-kastély. Az épületet a Harruckern család építette, majd öröklés során előbb a Wenckheim, majd az Almásy család tulajdonába került. A kastély a II. világháború után volt szakmunkásképző, ápolónőképző, csecsemőotthon is, majd hosszú éveken át magára hagyottan pusztult a város közepén. Mígnem a 2014-ben a gyulaiak régi álma végre valóra válhatott, és megkezdődhetett a kastély felújítása. Ma egy nemzetközi szinten is kimagasló színvonalat képviselő kiállítás várja a látogatókat, ahol, és ez nem túlzás, órákat el lehet tölteni az érdekes, ötletes, interaktív tárlatokon, melyekről hamarosan egy külön cikkben részletesen is mesélek majd.
Az alföldi gombáktól a fenntartható fejlődésig
Az Almásy-kastélyban a tervezettnél lényegesen hosszabb időt töltöttem, és szívesen maradtam is volna még, de indulni kellett, mert még egy kastély hátravolt, a közeli Gyulaváriban. Útközben kinéztünk a Fehér-Köröshöz is, melynek jelenlegi, nyílegyenes, mesterséges és egykori, girbegurba természetes medre a gyulai duzzasztónál találkozik.
A Gyulához tartozó Gyulaváriban álló Almásy-Pongrácz-kúria építésének idejét nem lehet pontosan tudni, csak azt, hogy az 1800-as évek közepén már állt. A birtok tulajdonosai igen sűrűn váltották egymást, volt többek között az Andrássy, az Almásy, illetve a Pongrácz család tulajdonában is. 1945-től tsz-központ lett, a kastélypark jelentős része pedig beépítésre került. A 90-es évektől a kúria üresen állt, majd 2004-ben vásárolta meg azt a Körös-Maros Alapítvány. Az itt kialakított látogatóközpont célja, hogy bemutassa a Dél-Alföld kulturális, néprajzi és természeti értékeit. A 18 kiállítás számos témát ölel fel. A Dél-Alföldön élő nemzetiségek bemutatásától kezdve, az itt található gombákon és nagyvadakon át a környék egyik kiugrási lehetőségének számító, biogazdálkodásig, sok mindenről szó esik. A felújítással párhuzamosan a kastélypark megmaradt részeibe is megpróbáltak új életet lehelni.
Bár a szomszédos megyében nőttem fel, ezt a környéket eddig alig ismertem. Ez az egynapos túra sok érdekességet mutatott meg a tájból és a hajdan itt élt emberek életéből, és ismét ráébresztett arra a közhelyes igazságra is, miszerint nem kell feltétlenül a világ végére menni a különleges élményekért.
Kapcsolódó cikkek:
Szarvasi arborétum, zöld oázis kék pávákkal
Kastélyok és kunhalmok a Dél-Tiszántúlon
