Puszta, csikós, gulyás, talán ez az a három kulcsszó, amely Bugac hallatán beugrik szinte mindenkinek. A fénykorát a '80-as években élő település és környéke, a bugaci puszta manapság lényegesen csendesebb a korábban megszokottnál, ostorcsattogás is ritkábban hallik. Pár éve azonban szenzációs régészeti lelet csillantotta fel újra a reményt, hogy Bugac és vidéke újra bekapcsolódjon az ország turizmusának aktív vérkeringésébe.
A község határában megtalálták az Árpád-kori Magyarország egyik legnagyobb városának nyomait, és annak közepén Pétermonostorának, egy Tihany méretű kolostornak a romjait. Érdekes dolog ez a marketing. 2013-ban az ország kellős közepén szenzációs leletegyüttesre, továbbá a környék Árpád-kori központjának romjaira bukkantak a régészek a bugaci pusztában, és mindezt nem az újságokból, a tévéből, vagy az internetről tudtuk meg, hanem egy családi autókázás során botlottunk bele.
Bugactól nem messze lakunk, egy álmos szombat délutánon gondoltunk egyet, és elkocsikáztunk errefelé. A község előtt, a bekötőúton egy turistautakról jól ismert táblára lettem figyelmes, mely szerint a helybéliek ötféle színben létesítettek turistaútvonalakat a környék nevezetességeinek ismertetése céljából. Mind az ötféle színű túra érdekes, különleges helybéli látnivalókhoz kalauzolja el a túrázót, érdemes őket bejárni, megismerni. Közülük a piros és a kék talán a legérdekesebb két útvonal, mindkettő végpontja Pétermonostora, a 12. században európai hírű, gazdag alföldi magyar nagyváros kolostorának romja. Pétermonostora? Mi lehet ez vajon, most hallunk róla először, nézzük meg!
A rövidebb, 8 km-es kék útvonalat választottuk, annyi kiegészítéssel, hogy mi a kisvasút bugaci végállomásától indultunk, itt tettük le az autót. Bár már több mint 10 éve nem jár a kisvonat, a helybéliek igen gondos gazdái az épületnek, pihenőhelyet létesítettek mellette, a növényzet az állomás és a sínek körül rendszeresen le van nyírva.
Ezt jó látni, de abban csupán csak titkon reménykedik mindenki, hogy talán egyszer még a kisvasút is újra indul, kósza hírek szerint van rá némi esély. A túra útvonala végig aszfalton vezet, keresztül a községen, amely vidám, élettel teli kis település benyomását kelti. A központban fagyizó is van, éltünk a lehetőséggel, innen a hűsítően jeges gombócokkal a kezünkben ballagtunk tovább a cél felé. A település határát elhagyva az utolsó kilométeren földútra fordulunk, egy szépen kialakított pihenőhely következik ismét, és egy újabb tábla, amely a monostor közeledtét jelzi.
A szántók között egy ligetes, fiatalos erdő rejti a közel ezer évig a földben megbúvó romokat, melyek felett vidáman szántottak, vetettek a helybéliek, egészen a közelmúltig senkinek nem tűnt fel, mi mindent fordít ki az eke vasa! Helyesebben feltűnt, csak sokáig nem nagyon foglalkoztak vele. Hozzáértők azért régóta sejtették, hogy valami lapul a föld alatt, de csupán a 2010-es évek elején egy elnyert pályázat eredményeként kezdődtek ásatások a területen, amelyek aztán minden várakozást magasan felülmúló eredményekkel záródtak.
Egy kisebb kolostor és egy hatalmas bazilika romjainak alapfalait tárták fel, picit jobban körülnézve a környéken további romok sejthetőek a föld alatt mindenfelé. Európai szinten is páratlan leletek kerültek elő, edények, rengeteg pénzérme, arany és aranyozott tárgyak, és a legértékesebb, jelenleg a kecskeméti múzeumban látható Szent Péter-ereklyetartó. Az ásatások és a konzerválás után ügyeltek a turisták kényelmére és tájékoztatására is, pihenőhelyeket alakítottak ki, továbbá körös-körül nagyon szép és tartalmas tájékoztató táblák segítik az ide látogatót az Alföld Árpád-kori központjának megismerésében. A leírtak alapján egy európai hírű, gazdag kereskedőváros képe bontakozik ki képzeletünkben, amelynek léte hozzáértők szerint felülírja ismereteinket a tatárjárás előtti Magyarország történelméről. Nem vagyok régész, amiket Pétermonostoráról a táblákon és azóta eldugott újságcikkekben olvastam az elképesztően érdekes.
Annyi bizonyos, hogy ott és akkor minket nagyon megfogott a hely szelleme. Elképesztő még elgondolni is, hogy kb. 800 éve itt egy lüktető, gazdag, európai szinten is komoly kereskedőváros állott hatalmas templomokkal, piaccal, emberek ezrei élték itt dolgos hétköznapjaikat, és ennek a nagyvárosnak szinte alig maradt nyoma. A tatárjárás pusztította el. Egy helyi ismerősömtől hallottam, hogy tervezik korabeli technikával újjáépíteni a kolostort. Ezt nem nagyon hittem el, de azóta újságcikkben is olvastam, mindenesetre érdekes és turistacsalogató dolog lenne, ha felépítenék.
A látottak hatása alatt indultunk vissza Bugac irányába. A községet jelző táblánál egy hatalmas molinóra lettünk figyelmesek, amely egy a helyhez méltó, tökéletesen autentikus hagyományőrző rendezvényre hívta fel a figyelmet, a minden évben augusztusban megrendezett Kurultájra.
A rövidke Bugaci kéktúrát oda-vissza bejárva, 16 kilométerrel a lábunkban immár az autóban ülve kerek egésszé gyúrtuk össze az aznap látottakat. Milyen jó lenne egyszer még az újraindított bugaci kisvasúttal kilátogatni a látogatóktól hemzsegő Pétermonostorhoz, majd a bugaci pusztában csodálni a Kurultájra érkező lovasok ostorcsattogtatással fűszerezett pazar bemutatóját!
Kapcsolódó cikkeink:
Különleges látogatóközpont épül Bugacon
