Ilyenkor télen mindig megugrik a vetési varjak száma, de ez nem jelenti azt, hogy sok varjú élne nálunk. Ezek a hatalmas csapatok csak telelni jönnek hozzánk, a hideg orosz tél elől keresnek itt menedéket, és ha jön a tavasz, visszatérnek északi költőhelyeikre.
Elsős gimnazistaként a hét leglehangolóbb pillanata mindig az volt, amikor keddenként kiléptünk a szolnoki kollégium kapuján. A nulladik óra történelem volt, így fél hétkor, amikor elindultunk az iskolába, még sötét volt, és nagyon hideg. Aztán, ahogy kezdett kivilágosodni, menetrendszerűen megérkeztek a varjak, és én már kicsit jobb kedvvel lépdeltem az iskola felé. Már akkor is lenyűgözve néztem az égen gomolygó, hatalmas fekete felhőket, és ez ma sincs másképp.
Reggel elindulnak táplálkozni, délután pedig visszatérnek az éjszakázó helyeikre
A téli hónapokban reggeli teámat kortyolgatva is bennük szoktam gyönyörködni, ugyanis szerencsémre épp egy varjú-légifolyosó alatt lakunk, így naponta kétszer is láthatom őket. A varjak reggel a fővároshoz közeli táplálkozóhelyekre igyekeznek, délután pedig onnan térnek vissza a városban található éjszakázóhelyükre.
A hideg télből a kevésbé hidegbe
A téli nagy varjútömegeket látva sokan azt gondolják, ha valamiből, hát varjúból sok van nálunk. Ez azonban csalóka, hisz ezek a varjak csak telelni jönnek hozzánk tőlünk északabbra fekvő költőterületekről, főleg Északkelet-Európából, zömében Fehéroroszország és Oroszország területéről.
A hazai költőállomány sajnos a nyolcvanas években drasztikusan megzuhant.
Akkoriban a vetési varjakat mezőgazdasági kártevőként könyvelték el, és erőteljes irtó hadjárat indult ellenük, aminek meg is lett az eredménye.
Míg az 1970-es évek végén 250 ezerre becsülték a hazai állományt, számuk ma már ennek csak tizedére, 25 ezerre tehető. Az ijesztő mértékű csökkenés nyomán – és némi szemléletváltásnak köszönhetően – aztán 2001-ben a vetési varjút védetté nyilvánították, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Azóta az állomány lassú növekedésnek indult.
Ha nagy a hideg, akkor sokan a városokban maradnak, és ott próbálnak táplálékot találni
Ez azért fontos, mert a varjak száma más fajokra is hatással van. A vetési varjak telepesen fészkelnek, és fiókáik kirepülése után albérlők érkeznek a fészkekbe. Az Afrikában telelő kék vércsék április végén, május elején érkeznek vissza, majd kezdenek költésbe az akkorra már üressé vált varjútelepeken, de erdei fülesbaglyok is szívesen költenek varjúfészkekben.
A vetési varjak természetes élőhelyei a kisebb nagyobb facsoportokkal tarkított alföldi puszták, azonban ezek fogyatkozása és egyéb emberi hatások miatt a varjak egyre inkább a lakott területeken és azok közelében találnak alkalmas fészkelőhelyeket.
A vetési varjak monogám madarak, a párok több évig vagy tartósan együtt maradnak. A párválasztás már októberben megkezdődik és a párok tél végén már együtt vannak. A tojásrakás márciustól kezdődik, de egy telepen belül is nagy időbeli különbségek lehetnek. A gallyakból épülő fészkeket belülről sárral és puha anyagokkal, szőrrel, mohával bélelik ki. A madarak 3-6 tojást raknak, ezek mennyisége azonban függ a rendelkezésre álló táplálékforrásoktól. Csak a tojó ül a tojásokon, a táplálékszerzés viszont a hím feladata. A fiókák kirepülés után még hetekig a telep fái körül maradnak és szüleik etetik őket a teljes önállóság elérésig.
A vetési varjak átlagosan 7-8 évig élnek, a legidősebb ismert, szabadban élő példány 20 éves volt.
Sok varjú sok kártevőt eszik
Télen milliós varjútömegek időznek az országban, az egyik legnagyobb telelőállomány Nyíregyházán van, a főiskola melletti erdőben, ahol egyes években akár 400 ezer madár is összegyűlhet. Budapesten a Rákoskeresztúron található Új köztemető környékén van a legnagyobb éjszakázóhely, ahol ritkán, amikor az egész kontinenst elhúzódó, kemény tél sújtja, akár egymillió madár is telelhet.
„A vetési és a dolmányos varjú, valamint a szarka és a csóka a nyílt, a legelő állatok által rövidre legelt gyepek madara, képviselőik itt táplálkoznak a talajról, illetve a vetési varjú esetében a felső, 5–10 cm-es talajrétegből is, amelyet árszerű csőrével hihetetlen precizitással sűrűn átkutat” – mondja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
A telente sokmilliós tömegben hozzánk érkező vetési varjak rendkívül jelentős és fontos segítséget jelentenek a mezőgazdaságnak azzal, hogy az agrártájból sok ezer tonnás mennyiségben távolítanak el férgeket, puhatestűeket, rovarokat és kis termetű rágcsálókat.
Nagyon hideg, fagyos teleken a varjaknak nincs könnyű dolguk, a telelőfák alatt ilyenkor gyakran látni elhullott, főleg idős madarakat, amelyek alulmaradtak a téllel szemben. Ebben az időszakban a madarak gyakorlatilag mindent megesznek, sajnos szemetet is, befőzési gumigyűrűt, nejlonzacskókat, ami szintén a halálukat okozhatja.
A dolmányos varjakat egész évben látni a városokban, de ők nem alkotnak olyan nagy csapatokat
Okosak, még éjszaka is taktikáznak
Délutánonként, sötétedés előtt a varjak hatalmas csapatokban repülnek éjszakázóhelyeik felé. A fákon gubbasztva könnyű prédák lehetnének a ragadozók számára, de ők, lévén nagyon okos madarak, megpróbálják kicselezni ellenségeiket, és a látványos berepülés után, az éj leple alatt csendben éjszakázóhelyet váltanak. „A nagy hanggal a fákra beülő madarak azt jelzik a potenciális szőrmés és tollas ragadozóknak, hogy ott fognak éjszakázni, miközben a teljes sötétség beálltakor, immáron teljesen némán áthúznak az akár több kilométer távolságra lévő valódi éjszakázóhelyre. Ez a megtévesztés jelentősen csökkentheti az éjszakázó madarakat érő predációs nyomást.”
Az ország minden részén találhatunk telelőcsapatokat
A telelő, illetve a tavasszal fészkelő varjak olykor a városokban találnak alkalmas helyet, és ez sokakat zavar. „A vetésivarjú-kolóniák tömeges településekre költözése viszonylag új keletű, az ezredfordulót követően felerősödött jelenség. Éppen ezért az emberek nem is tudták még megszokni, így az elmúlt tíz évben mi is folyamatosan kapunk ilyen jellegű jelzéseket – mondja Orbán Zoltán. – Mivel a varjak települési, akár belvárosi megtelepedése nem akadályozható meg, nem számolható fel, ezzel a természetes és természeti jelenséggel meg kell tanulnunk együtt élni, ugyanúgy, mint a napsütéssel, a gravitációval vagy az esővel.”
A cikk először 2021. januárjában jelent meg.
