A rovarok osztálya nem véletlenül képviselteti magát ennyi fajjal, hiszen egyébként is az élővilág legfajgazdagabb társasága: becslések szerint az összes faj háromnegyedét ezen élőlények teszik ki. Egy ekkora csoport természetesen csak úgy lehet (evolúciós értelemben) ennyire sikeres, ha a legkülönbözőbb „életstratégiákat” követik. Mivel kis termetű állatokról van szó, sokuk választotta azt az utat, hogy más, nagyobb méretű állatokon élősködjön, lehetőség szerint feltűnés nélkül.
A rovátkolt barmok
A rovarok latin neve - Insecta - szelvényezett felépítésükre utal, miként tulajdonképpen a magyar név is, hiszen az a „rovátkolt barom” kifejezés rövidítése. A rovarok testszelvényei különbözőképpen módosulhatnak, összeolvadhatnak. A feji részük is több szelvény összeolvadásával keletkezett. Az őseiknél meglévő - feji részhez csatlakozó - ízelt végtagok maradványaiból alakult ki a rágó szájszerv, a rovarok szájszerveinek alaptípusa. Ezt fogóként, ollóként és csipeszként egyaránt működtethető, bonyolult, 5 elemű berendezésként kell elképzelni. Az ilyennel „ellátott” rovarok is belénk tudnak csípni, például egy nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) meglehetősen erős harapásra képes rágó szájszervének „rágó” (mandibula) nevű részével. Ez azonban csupán fizikai fájdalommal jár.
Más rovarok folyékony táplálékot hasznosítanak, és ennek megfelelő szívó vagy szúró-szívó szájszerveik alakultak ki. Ez leginkább injekciós tűre hasonlít, melynek belsejében csőszerű képletben áramlik a folyadék. A poloskák (Heteroptera) legtöbbje növényi nedveket szívogat, mások rovarzsákmányt ejtenek, amelyet úgyszintén kiszívnak. Némelyek áttértek a vérszívásra, például a hírhedt ágyi poloska (Cimex lectularius), amellyel elhanyagolt szálláshelyeken találkozhatunk, szerencsére egyre ritkábban. Ez a rovar lakásokban, illetve házakban az ágynemű között él. Éjjel jön elő táplálkozni - az ember vérét szívja. A hanyattúszó poloskák (Notonecta spp.) vizekben élő ragadozók, amelyek apró, édesvízi szervezetekre vadásznak: zsákmányaik testnedveit kiszívják. Ezek a hosszúkásan ovális, hátrafelé hegyesedő, körülbelül 2 cm-es testű állatok úszósertés hátsó lábaik csapásaival sebesen úsznak, máskor meg hat lábukon „támaszkodva” a víztükör alatt pihennek. Ha kihalásszuk őket, szívó szájszervüket védekezésképpen belénk döfhetik. E fájdalmas csípés miatt „víziméhnek” is hívják őket.
Esőhozó pőcsik
A vérszívó kellemetlenkedők
A különféle vérszívó tetveket (ruhatetű, lapostetű, fejtetű) most éppen csak megemlítjük, mert a természetben nem találkozhatunk ezekkel, hiszen leginkább személyes higiéniánkon múlik, hogy kapcsolatba kerülünk-e velük, vagy sem. Hasonló a helyzet a bolhákkal, amelyek ma már inkább csak háziállatainkon találhatók meg, és azokról kerülnek át alkalmanként táplálkozni az emberre. A bolhák rokonságába tartozik azonban az egyik legnépesebb rovarcsoport, a legyeket és szúnyogokat magában foglaló kétszárnyúak (Diptera) rendje. Köreikben változatos méretű és alakú vérszívók egész „légiói” ismertek.
A szúnyogok kis testű, karcsú kétszárnyúak. Nem mindegyikük csíp: a legtöbb családjukba olyan fajok tartoznak, melyek legfeljebb növényi nedveket szívogatnak, avagy egyáltalán nem táplálkoznak. Ezt egyik esetben a nevük is jelzi: árvaszúnyogok (Chironomidae). A csípőszúnyogok (Culicidae) családjába tartozó fajoknál csak a nőstények szívnak vért. A szúnyogok 6 szívósertéből összeforrt szájszerve vékonyka injekciós tűre hasonlít. Annyira finom „műszer”, hogy a csípést meg sem érezzük. Miközben a vért kifelé szívják, véralvadásgátló nyálat fecskendeznek a sebbe. Ez ellen a szervezetünk immunreakcióval lép fel, ami viszketést kiváltó és vérellátást fokozó hisztamin felszabadulásával jár. Az eredmény a közismert szúnyogcsípés, amely néhány nap elteltével elmúlik. Addig próbáljuk meg nem elvakarni.
A szúnyogok emellett sokféle betegséget terjesztenek a csípésükkel, noha ez inkább a trópusi vidékekre jellemző. A malária és a sárgaláz ma is sok áldozatot szed, bár már hatékony megelőző gyógyszerek, illetve oltóanyagok állnak rendelkezésre. A foltos maláriaszúnyog hazánkban is előfordul, a malária kórokozója azonban már nem. A szúnyogok lárvái mind vízben fejlődnek, ezért a mocsarak lecsapolásával életterük beszűkült a Kárpát-medencében. Viszonylag újabb keletű fertőző betegség a nyugat-nílusi láz, melynek vírusát szintén szúnyogok terjesztik. Madarakat, lovakat is megfertőz, embernél leggyakrabban tünetmentes, máskor influenzaszerű tüneteket, lázat, hányingert, izomfájdalmakat, kötőhártya-gyulladást okozhat. Körülbelül 1 hét után a tünetek enyhülnek. Mivel oltóanyaga nincs, csak a csípés elkerülésével védekezhetünk ellene.
A szúnyogcsípést elkerülhetjük rovarriasztó készítmények használatával, de vannak egyéb, természetes anyagok is, amelyeket a szúnyogok kerülnek. Hatékonynak mondják ellenük a fokhagyma fogyasztását, és az erősebb dohányosokat is jobban kerülik a nikotin miatt. A füstöt sem szeretik, ezért a tábortűz vagy az aromás, rovarriasztó füstölők is bevethetők ellenük.
Kullancslégy
A legyek között is sok faj csíp. A szuronyos istállólégy (Stomoxys calcitrans) a megtévesztésig hasonlít a házi légyre, de ha leszáll, észrevehetjük előreálló szúró szájszervét. Főleg istállók környékén „kellemetlenkedik” csípésével, és gyorsasága, jó röpte miatt nehéz agyoncsapni. A böglyök (Tabanidae) szintén a haszonállatok környékén „legyeskednek” elsősorban üde, nedves élőhelyek közelében. Lárváik vízben vagy nedves talajban élnek, a nőstények pedig a megfelelő petézőhelyet a fény polarizáltsága alapján találják meg (ezt magyar kutatók derítették ki). Csak a nőstények szívnak vért, a hímek virágokat látogatnak. A kisebb fajok, így az esőhozó pőcsik (Haematopota pluvialis) csípése tűszúrásszerű, míg a nagyobbaké sokkal fájdalmasabb. Szintén kellemetlen útitársak az erdeinkben honos kullancslegyek (Hippoboscidae). Ezeket a gumiszerűen szívós, lapított testű, erős lábú legyeket rendkívül nehéz összenyomni.
Fullánkkal támadnak
A hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjének tagjai, a méhek, a hangyák és a darazsak nem vérszívók. Fegyverük - a fullánk - a védekezés szolgálatában áll. A tojócsőből alakul ki, de például a házi méh (Apis mellifera) nem szaporodó dolgozói nem használják tojásrakásra. Az ő fullánkjukon ráadásul nagyszámú hátragörbülő tüske van, azért nem tudják azt bőrünkből kihúzni. Fegyverük rendszerint kiszakad testükből, amibe a méh belepusztul. A méhkirálynő és a darazsak (Vespidae) viszont gond nélkül kihúzzák fullánkjukat bőrünkből. A fullánkhoz a rovartest belsejében méregmirigy csatlakozik: ennek tartalmát a méhek és darazsak a sebbe ürítik. A csípés égető, szúró fájdalmat eredményez, helye kipirosodik, környezete világosabb lesz. Az esetlegesen fellépő allergiás reakciónak súlyosabb tünetei lehetnek, mivel akár anafilaxiás sokk is előállhat! A csípést kezeljük antihisztamin krémekkel, avagy borogassuk. A méh csípését leginkább lúgos (szódabikarbónás), a darázsét savas (ecetes, citromleves) borogatás „semlegesíti”. Az allergiás reakciók ellen fogyasszunk kalciumtartalmú gyógyszert, pezsgőtablettát!
Rákosi vipera
Csak akkor lehet halálos, ha nem az első eset
Hazánkban a mérges kígyóknak csupán két faja, a keresztes (Vipera berus) és a rákosi vipera (V. ursinii rakosiensis) fordul elő. Elterjedési területük behatárolt: a keresztes vipera Somogyban, a Zemplénben, valamint a SzatmáriË— és a Beregi-síkságon, míg a kihalással fenyegetett rákosi vipera csak néhány élőhelyen fordul elő a Kiskunságban és a Hanságban. A viperákat cikcakkos hátmintázatukról, a fejükön lévő X vagy V alakú mintáról, tömzsi testüktől élesen elváló, rövid farkukról, függőleges pupillájukról ismerhetjük meg. A hazai egyéb kígyók közül leginkább a hasonló mintázatú, mindenütt előforduló rézsiklót (Coronella austriaca) téveszthetjük össze velük, ennek szembogara azonban kerek. A viperák rejtőzködő és félénk állatok, amelyek csak végszükség esetén vetik be mérgüket, ezért fölösleges háborgatás nélkül ritkán marnak. A rovarfogyasztó rákosi vipera marása nagyon enyhe tünetekkel jár, de a keresztes vipera mérge is csak közepes erősségű. A viperaméreg a vér alakos elemeit (vérsejteket, vérlemezkéket) csapja ki. A marás helyén azonnali fájdalmat érzünk, majd az érintett testrész megduzzad. A végtagon ritkábban sebek, vérhólyagok képződhetnek. A tünetek néhány óra vagy nap elmúltával enyhülnek. Viperamarás ellen többféle szérum létezik. A megmart személyt haladéktalanul juttassuk el valamelyik kórház sürgősségi osztályára. Ha nem az első marásról van szó, akkor a méreg vagy az ellenanyag miatt kialakuló túlérzékenység anafilaxiás sokkot okozhat. A legutóbbi magyarországi haláleset is emiatt következett be 2001-ben (az áldozat több viperamaráson átesett, mérges kígyókat tartó terrarista volt).
Cikkünk első részét ide kattintva olvashatod.
A cikk a Turista Magazin 2013. májusi számában jelent meg.
