Az északi félgömbön általánosan elterjedt csukafélék mindössze hét fajt számláló családjának egyetlen európai képviselője hazánk vizeiben is gyakori. Az év túlnyomó részében aktívan táplálkozó, robbanékony mozgású, félelmetes fogazattal felvértezett, falánk ragadozó lesből támad áldozatára, de azt nem üldözi, ha célt téveszt. A sporthorgászok nagy becsben tartott hala nem vermel télen, így jég alól is fogható.
A sugarasúszójú halak (Actinopterygii) rendjének csukafélék (Esocidae) családjába tartozó csuka (Esox lucius) Észak-Amerika, Európa és Ázsia hideg és mérsékelt égövi állóvizeinek és lassú folyású felszíni vizeinek ragadozója, amely a Balti- és az Északi-tenger brakkvizeiben is megél. Az Esox nem (genus) típusfaját hazánk egyetlen más halfajával sem lehet összetéveszteni, megjelenése olyannyira egyedi.
Teste megnyúlt, oldalról enyhén lapított, hát- és hasvonala gyakorlatilag párhuzamos a szemek előtt lapított fejtől egészen a rövid faroknyélig. Nagy méretű feje kacsacsőrszerűen végződik, orra megnyúlt, széles és lapos, hatalmasra tátható, erőteljes, tűhegyes fogak sokaságával felvértezett szájának hasítéka vízszintes, alsó állkapcsa előreugró. Nyelvén apró fogak sorakoznak.
Szabályos sorokba rendeződő, aprócska pikkelyei nemcsak a testét, hanem a fej két oldalát és a kopoltyúfedők felső részét is beborítják. A kifejlett példányok 120–144 átlyuggatott pikkely alkotta oldalvonala a test teljes hosszában jól kivehető. Hátának alapszíne zöldesszürke zöldes vagy zöldesbarna, világosabb oldalait gyakorta sávokba rendeződő, sárgás foltozottság díszíti, hasa fehéres vagy enyhén sárgás.
A színezet alakulására a hal életkora, az élőhely sajátosságai és az évszakváltakozás is befolyást gyakorol.
Kis méretű páros úszói, tehát a mellúszók és a hasúszók – a farok alatti úszóhoz hasonlóan – sárgásvörös alapszínűek, míg a hátratolódott, jellemzően a test utolsó negyedében, a farok alatti úszó felett elhelyezkedő hátúszója és a bemetszett farokúszó szürkésbarna.
A csuka remek alkalmazkodóképességgel büszkélkedhet, környezetével szemben nem támaszt különösebb igényeket, így a hegyvidéki patakokat leszámítva szinte minden víztípusban megél. Kiválóan érzi magát a növényzettel dúsan benőtt, nyílt vízfelülettel is rendelkező állóvizekben, a folyókban pedig elsősorban a szélvizekhez kötődik. A csatornák és a víztározók feltöltést követő benépesítésében fontos szerepet játszik. Élőhelyéhez rendszerint ragaszkodik, hosszabb-rövidebb vándorlásra legfeljebb tél végén, tavasz beköszöntekor adja a fejét, amikor a szaporodóhelyére igyekszik. Ívási időszaka idehaza február–márciusra esik.
Népi megfigyelések szerint február 24-én, Jégtörő Mátyás napján veszi kezdetét a csukanász. A nőstények minden esetben sekély parti vizek vagy elöntött rétek növényeire, esetenként nádtorzsákra ikráznak. A 2,5–3 mm átmérőjű, ragadós ikrákból 10–30 nap múltán kikelő lárvák 12–13 mm-esen kezdenek aktívan táplálkozni (eleinte főként kerekesférgeket fogyasztanak). A vízi növényzet sűrűjében bujkáló csukaivadékok 20 mm-esen ragadozó életmódra térnek át: menüjükben a halakon kívül rákok, puhatestűek és rovarlárvák is szerepelnek.
Ahogy nőnek, egyre nagyobb zsákmányokat (elsősorban keszegeket és kárászokat) szemelnek ki maguknak, és a kannibalizmus sem ritka köreikben. Prédája elejtéséhez kifinomult látását használja, az áldozatot pedig mindig egészben, fejjel előre nyeli le, amihez gyakran addig forgatja ide-oda a pórul járt halat, amíg az megfelelő pozícióba nem kerül. Erre a mutatványra azért van szüksége, nehogy „megakadjanak a torkán” a zsákmány úszósugarai, amelyek felmerednének, ha a farkánál fogva próbálná magába szuszakolni. A legtermetesebb csukák testhossza akár az 1 m-t, testtömege a 25 kg-ot is elérheti. Magyarországon egy 20,47 kg-os példány a rekorder.
Státusz
Az alapvetően nappal, olykor azonban éjszaka is aktív csuka (Esox lucius) az egyik legnemesebb halunk, amelynek kissé szálkás, de ízletes húsáért sokan rajonganak. Február 1-je és március 31-e között tilos a kifogása és elvitele, a fajlagos tilalmi időszak célja az ívás sikerességének biztosítása. A 40 cm-nél kisebb testhosszú csukákat vissza kell engedni a vízbe, naponta pedig legfeljebb három (megfelelő méretű) példány fogható ki a hatályos jogszabályok értelmében.
A cikk a Turista Magazin 2021. februári számában jelent meg.
