Ezúttal a „fekete kontinens” déli csücskén lévő országba látogatunk, ahol a madárvilág sokkal közelebb áll az emberhez, mint bárhol máshol a világon. Akinek nem szól madár a lakása, a háza, vagy akár a kunyhója körül, az még ha tudat alatt is, de valamiképpen kirekesztettnek érzi magát e természetimádó társadalomból.
Nemrégiben a National Geographic megkérdezte olvasóitól, mit jelentenek számukra a madarak? Egy ismert biológus és természetvédő frappáns válaszát idézték:
Aki gondoskodik a madarakról, az gondoskodik a világ számos más problémájának megoldásáról is.
Mások azt írták, hogy a madarak képviselik a természet költészetét: érzelmeket keltenek az emberben. Az énekesmadarak mosolyt csalnak az arcunkra. A ragadozó madarak láttán eláll a lélegzetünk. És hogy mi teszi ikonikussá őket? Semmi esetre sem a méretük, a gyorsaságuk, sőt, még a színpompájuk vagy mindent elsöprő jelenlétük sem. Valami több kell hozzá. Valami, ami megtestesíti a pillanat hangulatát, érzületét vagy a helyszín lényegét, esszenciáját.
Fokföldi keselyű
Nos, kissé ezen elvek mentén állították össze Dél-Afrikában az ország tíz legkedveltebbnek tartott madarát, melyek közül alább bemutatjuk az első öt helyezettet. (Nem lehetett könnyű a választás, hisz több mint 800 madárfajt tartanak nyilván a köztársaság területén!)
5. Orix-szövőmadár (Euplectes orix), angolul: Southern red bishop
Bevallom, az eredeti angol neve jobban tetszik: déli vörös püspök… A Kalahári sivatag kivételével bárhol megtalálható az országban. Kedveli a nemzeti- és vadparkokat, ahol népes kolóniákban élnek, fűből szőtt, kerek fészkeiket magas préri fűben, nádasban, kukorica- vagy cukornádültetvényekben rejtik el, a fészkek bejárata oldalt van. A hímek általában hét tojóból álló háremet tartanak a költési szezonban.
Többnyire csapatostól röpködnek, kutatnak élelem után, hasonlóan a hazai verebekhez.
Szafarin, túrán, kiránduláson bármikor találkozhatsz velük: megfelelően lármásak ahhoz, hogy ne vedd őket észre. Ha vadrezervátumban egy tőled távolabb lévő helyszínről váratlanul, nagy ricsaj közepette felrebbennek, biztos lehetsz abban, hogy vadállat mozog a bozótos alján!
Orix-szövőmadár
4. Kígyászkeselyű (Sagittarius serpentarius), angolul: Secretarybird
Ha ezt a madarat valaha megpillantod élőben, saját környezetében, a látványt soha nem fogod elfelejteni! Színes tollakból álló fejkoronája, peckes járása, szürkésfehér stólája a fekete uszályos nadrág fölött, számon kérő tekintete sokkal inkább rászolgál angol nevének fordítására: titkárnő madár.
Úgy néz ki, mint egy daru és egy sas kereszteződése, mely strucchoz hasonlóan szalad a préri füvén.
A 130 centi magasságot is elérő felnőtt egyedek ráadásul narancsszínű „napszemüveget” viselnek a feltűnően hosszú szempillákkal árnyékolt szemük körül. Az egyetlen hosszú lábú ragadozó madár, mely magyar nevéhez illően valóban kígyókra, gyíkokra és más kisebb hüllőkre vadászik a fűcsomók között. A zsákmányát, kissé merev nyaka miatt, félig leguggolva kapja el. Ha megijed tőled, inkább elszalad, mintsem fölröppenne. Futás közben mutatja meg legmulatságosabb oldalát. Fákon, főleg tüskés akácféléken fészkel, életre párosodik, az 1-3 tojás felváltva kotlanak, s a fióká(ka)t mindketten etetik. Más szóval példás családi életet élnek.
3. Fokföldi keselyű (Gyps coprotheres), angolul: Cape vulture
Helyzete sajnos 2015 óta veszélyeztetett. Megközelíthetetlen sziklaoldalakon fészkel, s évente csupán egy fiókát nevel föl. 1992–2007 között a madarak 60-70%-a elpusztult mérgezés, valamint magasfeszültségű vezetékek okozta áramütésben. Például a veseműködésük leállását okozza a farmerek által használt, a marhák ízületi gyulladását kezelő gyógyszer, ha egy ily módon kezelt, s később elhullott állat teteméből esznek. A közelmúltban Észak-Botswanában az orvvadászok által megmérgezett három elefánt hullája 557 keselyűt ölt meg! Amikor az ember a Drakensberg, Sárkány-hegységben túrázik, és egy sziklagerincről lepillant a mélybe, csodálatos látvány kora reggel a szemmagasságában köröző fokföldi keselyűk röpte.
Fokföldi keselyű
2. Fokföldi papagáj (Poicephalus robustus), angolul: Cape parrot
Dél-Afrika egyetlen őshonos papagájfaja. Szinte teljes életüket az ország nemzeti fáján, az „igazi” yellowwoodon (Podocarpus latifolius), egy kőtiszafafélék családjához tartozó tűlevelű fa lombjai között élik le, miközben annak a gyümölcsét fogyasztják.
Órákig el lehet nézni, amint légtornászok módjára egyensúlyoznak a legvékonyabb ágakon is, sokszor fejjel lefelé, miközben a fa terméséből kihántják a magokat.
Ahogy csökken ennek a ritka és drága fának az országos állománya, úgy csökken a fokföldi papagájok egyedszáma is. Bár illegális tevékenység, mégis létezik néhány papagájpiac eldugott falvakban, ahol madárgyűjtők beszerezhetnek élő példányokat. A madár pechére színes egyéniséggel rendelkezik, imád bohóckodni, és beszédtehetsége vetekedik az óriás szürke papagájéval.
Fokföldi papagáj
Fogságban is szaporodik, ám a szabadon eresztett példányok már nem képesek alkalmazkodni a „szabad” élethez. Egyedszámuk vitatható, az legutóbbi századfordulón 1000 példányra becsülték létszámukat. Faodúkban szeretnek fészkelni, ezért az öreg fák kivágása, s fiatal faültetvények telepítése megfosztja őket ettől a lehetőségtől. Nemrégiben mozgalom indult mesterséges fészkek építésére és kihelyezésére természetes élőhelyeiken. Ez a projekt soha nem látott összefogást hozott létre a Kelet-Fokföldön lévő, apró, fekete falvak között, éppen azon a tájon, mely Tolkient, a Gyűrűk urának szerzőjét a képzeletbeli Középfölde megálmodására ihlette… (Akit érdekel a téma, az a GoogleMap-en megkeresheti Hogsback egyutcás települését az Amathole-hegységben, a három Disznóhát-heggyel a háttérben. Életben egyike a még fennmaradt, ősi afrikai tájaknak).
Ebben az angol nyelvű videóban többet megtudhatsz a fokföldi papagáj életéről, szokásaikról és a yellowood fa újratelepítési programjáról.
1. Vitézsas (Polemaetus bellicosus), angolul: Martial eagle
Dél-Afrika legnagyobb ragadozó madara, szárnytávolsága eléri a 2,6 métert. Bátran ráaggathatjuk a „sasszem” jelzőt: öt-hat kilométerről kiszúrja a bozótos alján mozgolódó rágcsálót is. Robusztus alkatára jellemző, hogy akár 8 kilós bárányt, őzet, vagy majmot is fel tud ragadni a földről, hogy a fészkébe szárnyaljon vele. Ugyan elterjedt az országban, mégis ritkán látható, mert roppant félénk, sohasem merészkedik közel emberhez.
Azon ritka sasok közé tartozik, mely kihasználja a termikhullámok emelését, és több kilométer magasságban körözve, a földről szinte láthatatlanul kutat zsákmány után.
Amint észrevesz egyet, zuhanó kődarabként csap le rá a magasból, s ezáltal azonnal meg is öli azt.
A végtelen, szavannás területeket szereti, ahol pihenőként a magányos, magasra nőtt, tüskés akáciafák koronacsúcsait használja. Ennek ellenére könnyen alkalmazkodik a síkságokat körülvevő hegyláncok felszálló légáramlataihoz is, ha bő zsákmánylehetőség kínálkozik számára.
Vitézsas
Költési idényen kívül magányosan vándorol, általában négy-öt napot tölt egy körzetben, majd tovább áll. Kedvenc sík vidéki prédája a fokföldi, avagy sivatagi nyúl (Lepus capensis); míg a sziklás hegyoldalakon a kelet-afrikai szirtiborz (Heterohyrax brucei) jelenti fő táplálékforrását. Általában ragaszkodnak a fészkeikhez, akár húsz éven keresztül is vissza-visszatérnek a párok „nászutas” fészkükhöz költeni. Ilyenkor három-négy héten keresztül csupán a fészket renoválják, majd kibélelik zöld levelekkel a kipottyantott egyetlen tojás számára.
Forrás: African Budget Safaris
