Lassan fél évszázada lesz, hogy a főváros állandó lakosaként tekinthetünk e szürke-fekete tollazatú, rekedt hangú, országszerte viszonylag gyakori fészkelőre. Mindenevő szárnyasként az urbánus lét sem okoz neki gondot, a zárt erdőségeket viszont nagy ívben elkerüli. Vetési rokonával ellentétben nem telepesen fészkel, ráadásul természetvédelmi oltalomban sem részesül.
A verébalakúak (Passeriformes) rendjének varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó dolmányos varjú (Corvus cornix) testhossza 44-52 cm, szárnyfesztávolsága 82-100 cm, tömege 360-650 gramm. Ezen paramétereivel akár vetési (C. frugilegus) vagy kormos varjúként (C. corone) is eladhatná magát, kétszínű tollruhája viszont azonnal lebuktatná, így inkább nem kockáztat, s beéri az önálló faji státussal.
Utóbbi valószínűleg nem nyugtatja meg teljesen, ezért előszeretettel áll párba a kormos rokonnal, hogy aranyos - mindkét szülőfaj jegyeit magukon viselő - hibridekkel örvendeztesse meg a természetet és a terepi határozás szépségeinek hódoló madarászokat. Magyarországon általánosan elterjedt. Főként mezőgazdasági területekkel szomszédos erdőfoltokban, utak menti erdősávokban, ártéri ligeterdőkben és nagyobb parkokban telepszik meg.
Budapesten sem válogatós - vékony ágakból épített fészkét magas fák lombkoronájának csúcsába, olykor magasfeszültségű vezetékek tartóoszlopaira rakja. A tojó közel három hétig kotlik a 4-6 tojás alkotta fészekaljon, a család pedig a fiókák kirepülését követően is sokáig együtt marad. A dolmányosok elsősorban ízeltlábúakkal, férgekkel és csigákkal táplálkoznak, de talajszinten szaladgáló apróbb gerinceseket és sekély vizekben tevékenykedő halakat is képesek zsákmányul ejteni. Desszertként jöhetnek a különböző gabonamagvak, no és természetesen a dögök, amelyekből mindenfélére rájárnak, ha tehetik. A menü tehát több mint változatos.
A dolmányos varjú az 1970-es években jelent meg a fővárosban. Jól érzi itt magát, de nem azért döntött a beköltözés mellett, mert unatkozott volna vidéken. Leginkább az üldöztetés - vadászat, gyérítés, mérgezések, csapdázás - elől menekült, hiszen évszázadok óta mezőgazdasági kártevőként tekintenek rá (a gazdák). A város viszonylag nyugodt, bár erősen fragmentált élőhelyei jóval kevesebb kihívást tartogatnak, a lakosság szerveshulladék-termelésének köszönhetően pedig a „kukafalatok” is felkerülhettek az étlapjára.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2015 novemberi számában.
És ilyen, amikor a dolmányos varjú házi kedvenccé avanzsál.
Kapcsolódó cikkeink:
Haris, nemcsak bujkáló, de 2016 madara is
Érdemes kockára fagyni az Öreg-tónál - videóval
