Dombokon innen, folyón túl – Szekszárd

Sétánk kiindulópontja a Béla király tér, amely már régóta a város főtere. Sokáig itt tartották a piacokat, és itt haladt át az Eszéket Budával összekötő hadi út is. Itt állt az a bencés apátság is, amelyet I. Béla alapított 1061-ben. Úgy tartják, a királyt itt is temették el, de a sír nyomait máig nem találták meg. A tatárjárás után az apátság épülete köré vár épült. A 15. században a monostorban 10-15 szerzetes élhetett. A mohácsi vész után a törökök is berendezkedtek itt egy időre. Evlija Cselebi török utazó a várat négyszögletes alakú kőépületnek írja le, nyolc toronnyal, körben alacsony árokkal, amelynek kerülete 600 lépés. A török hódoltság után, 1726-ban, a romos épületet plébániatemplommá építették újjá, az apátsági épületekben pedig később a megyeháza kapott helyett.

Bencés apátságtól a selyemgyárig

1794 nyarán a városban hatalmas tűz pusztított, alig négy óra alatt hatszáz épület égett le, köztük a templom is. A romok helyén építették fel 1827 és 1832 között a ma is látható, tekintélyt parancsoló, klasszicista stílusú vármegyeházát, amelynek tervezője az akkor már neves pesti építész, Pollack Mihály volt.

A vármegyeháza belső udvarán még megcsodálhatjuk az egykori bencés apátság romjait, az épületben látható kiállításon pedig a történetéről is érdekes adalékokat tudhatunk meg.

Ám nemcsak emiatt az egy tárlat miatt érdemes bemenni, a többi kiállítás is érdekes, ráadásul interaktív elemekkel még színesebbé tették azokat. Megismerhetjük többek között Tolna megye közlekedésének és iparának történetét, meghajthatjuk egy hajómalommakett kerekeit, tanulmányozhatjuk a sárközi népviseletet, és megtudhatjuk azt is, hogy a város híres szülötte, Garay János kiről mintázta világhírűvé lett hősét, Háry Jánost. A város, illetve a vármegyeháza történetéből is felvillannak érdekes események, például amikor Csapó Dániel alispánt politikai ellenfele asztalra borította az ispáni karosszékkel együtt, Liszt Ferenc szekszárdi látogatásival pedig egy külön terem foglalkozik. A világhírű zeneszerző báró Augusz Antal meghívására érkezett a városba. A kiállításon azt a zongorát is láthatjuk, amelyen játszott, a hangszeren még az aláírása is olvasható.

Aki szeretne a város történetében még jobban elmélyedni, az mindenképpen szánjon időt az innen tízpercnyi sétára található Wosinsky Mór Megyei Múzeumra, ahol több tárlat is mesél a városról és Tolna megyéről. Számomra különösen a századfordulós Szekszárd világát megidéző, Megelevenedett képek című kiállítás volt érdekes. A régi képek, a korhűen berendezett enteriőrök tényleg visszarepítik az embert a múltba. Itt tudtam meg például, hogy Szekszárd sokáig egyetlen jelentős üzeme a 18. század végén felépült selyemmanufaktúra volt. A kiállítás régi képein láthatjuk azt is, hogyan folyt itt a munka. A gyárban több száz nő dolgozott, a fonalkészítés és a szövés mellett voltak, akik a petéket válogatták, mások a selyemhernyók mesterséges szaporításával foglalkoztak.

A múzeumtól a Garay tér felé indulunk. Itt található az Augusz-ház, ahol Liszt Ferenc többször is megszállt, a túloldalon az ország egyetlen német nyelvű színháza, vele szemben pedig a hajdani „Szegzárd Szálló” épülete áll. Elődjében, az egykori Nagyvendéglőben mutatták be 1877-ben – először az országban – a telefont. Az épületet a század végén Lechner Ödön tervei alapján szecessziós stílusban építették át. A város nevét egyébként sokáig Szegzárdként írták, 1903-tól hivatalos a Szekszárd, bár pár évig a régi és az új nevet párhuzamosan használták.

Boroshordók a gőzfürdőben

Ha Szekszárd, akkor természetesen kikerülhetetlen a bor. A Béla király tér sarkán nem is kell kikerülnünk, az itt található Garay élménypincében minden érzékszervünkkel elmerülhetünk a szekszárdi borban. A középkori pincerendszerben kialakított interaktív borúton nemcsak a szemünket, de többi érzékszervünket is megdolgoztathatjuk, megtudhatjuk például, milyen illata van a bornak, amikor füstös, illetve mit tud egy bor, amikor lendületes.

Innen pár perc sétára a bormúzeumban tovább bővíthetjük ismereteinket. A tárlatvezetéseken megismerhetjük a Szekszárdi borvidék történetét és a borkészítés rejtelmeit, láthatunk régi eszközöket is, például egy hatalmas fecskendőre emlékeztető szerszámot, amellyel a filoxéra elleni védekezésként a szőlő gyökerét oltották be. Aki szeretné, sommelier értő segítségével ízlelgetheti Szekszárd neves borait, a bikavért, a kadarkát vagy épp a kékfrankost.

„Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem”

Babits Mihály alliteráló verssorára alighanem mindenki emlékszik még az iskolából. Ahogy a főtértől felfelé indulunk a Remete-patak mentén, pár perc után láthatjuk is a költő szülőházát. A falusias hangulatú utcában álló emeletes ház 1780 körül épült. A költő itt töltötte élete első hat évét, a család később Pestre, majd Pécsre költözött. Miután a költő édesapja meghalt, édesanyja visszaköltözött Szekszárdra, de Babits ekkor már Pécsre járt gimnáziumba, és csak a szünidőket töltötte szülővárosban. A Babits Mihály Emlékházban láthatjuk az eredeti bútorokat, a költő kéziratait, valamint olvashatjuk azokat a verseket is, amelyeket a szülőház és az itteni táj ihletett. Babits több verse is e falak között született. A hangulatos kertben a költő szobra fogadja a látogatót. Ahogy kedvenc foteljében, karfára támasztott fejjel ül, mintha csak újabb verssorokon morfondírozna.

A szomszédban álló Irodalom Háza egy másik szekszárdi születésű híresség, Mészöly Miklós életébe és művészetébe nyújt bepillantást. Az író nem ebben a házban született, hanem a főtér egyik tornyos épületében. Mészöly Szekszárdon járt gimnáziumba, és később is vissza-visszatért ide. A hatvanas évek elején tavasztól késő őszig a szekszárdi Porkoláb-völgyben, egy tanyán élt, itt írta első regényét is. „Porkoláb-völgy... Nem követelőző a táj, mint annyi más. Minden miniatűr és kiegyensúlyozott itt. Egyetlen részlete sem hivalkodó. Nem akar elámítani, semmit nem akar, van. Lomb mögé rejtőző tanyaházak, pusztuló gyümölcsösök, szőlőpászták. S persze, diófa a tanya előtt. Akáccal benőtt szurdikok; csendjük, fülledtségük a legszelídebb titokzatosság. Sűrített Pannónia.”

Szurdikok mélyétől a város tetejéig

Hogy mik azok a szurdikok, azt minden szekszárdi tudja, de az ide ellátogatók közül talán csak kevesen. Aki kíváncsi a szó jelentésére, az mindenképpen kiránduljon egyet a Szekszárd környéki dombokon. Szurdiknak ugyanis az itt található löszmélyutakat nevezik, amelyek a csapadék és az emberi tevékenység hatására alakulnak ki a lösszel fedett dombokon.

A többméteres, meredek löszfalakkal határolt keskeny utaknak sajátos hangulatuk van. Két tanösvényt is kialakítottak a környéken – mi a Benedek-szurdikot jártuk be. A belvárosból induló, mintegy 6 km-es útvonalon több egykori barlanglakást is lehet látni. Az ajtók ma már borospincéket rejtenek, de még a 20. század elején is közel száz ilyen lakást ismertek, amelyekben több százan éltek. A löszmélyutakat a felszínformáló erők idővel löszszakadékokká alakítják át, mint ahogy azt egy helyen a tanösvény útvonala mentén is lehet látni. A tanösvény érinti a dombon álló Remete-kápolnát: a lábánál fakadó Remete-forrás már régóta fontos vízvételi hely, ma is sokan járnak ide vízért.

Egy szekszárdi városnézésből nem maradhat ki az emblematikus Szőlőszobor-kilátó. A Bartina városrész legmagasabb pontjáról, a Kálvária-hegy tetejéről belátni az egész várost. Középen a Béla király tér, ahol a történet elkezdődött, körülötte az új lakótelepek és ipari létesítmények uralta városrészek, ahol Szekszárd újkori fejezetei íródtak. A közelben szőlővel borított dombok, amerre csak nézünk, kelet felé ellaposodik a táj, az autópálya, azon túl a Duna halad dél felé. A kilátóban még nézelődünk egy darabig, élvezzük a téli napsütést. Körülöttünk most még minden fakó, de ha a tavasz megérkezik, újra megtelik színekkel a táj.

Forrás: Dr. Töttős Gábor: Szekszárd – Mesélő útikönyv

A cikk a Turista Magazin 2019. márciusi számában jelent meg. Korábbi számainkat ide kattintva tudod megrendelni, előfizetni pedig itt tudsz ránk.