A szaporodó- és telelőhely közötti, évente kétszer bejárt vándorút megtétele évmilliók óta szerepel szárnyas barátaink túlélési stratégiáinak repertoárjában. Összeállításunkból megtudhatjátok, mi a különbség a fakultatív és az obligát vonulás között, valamint arra is fény derül, hogy nem csupán észak és dél közötti vándorlás létezik.
Nem árulunk el azzal nagy titkot, hogy a madarak rendszeres útra kelésének elsődleges célja a kellő mennyiségű táplálék megszerzése, valamint az Egyenlítőhöz közelebb eső területek enyhébb téli időjárásának kihasználása. Közismertebb mozgásirány az északi és déli vonulás, azonban jelentős madármozgás figyelhető meg kelet–nyugati irányban is, pl. Szibéria és Nyugat-Európa viszonylatában, ahol a be nem fagyó tengerparti régió (Hollandia, Észak-Lengyelország) sok parti madarat vonz, de a hazánk vizes élőhelyein (pl. tatai Öreg-tó, Fertő tó, Hortobágy, Borsodi-Mezőség, Bihari-sík, Kis-Sárrét) telelő lúdfajok zöme is az orosz sztyeppi élőhelyekről érkezik.
Akármilyen furcsán hangzik, a vándorlás jót tesz egy adott fajnak, ugyanis a hosszú utazások szelekciós hatása javítja a genetikai állományt.
A sok esetben több ezer kilométeres, veszélyekkel, kihívásokkal teli utat jellemzően az erősebb madarak élik túl, amelyek tavasszal visszatérve továbbörökítik génállományukat.
Obligátnak nevezzük az olyan vonulást, amely időjárástól függetlenül indul be, akár már augusztusban is. Ez esetben öröklött, genetikailag kódolt motiváció hatására indul útnak egy faj, és a vonulás iránya, valamint távolsága is „rögzített”. A vonuló madaraink egy része (pl. fecske, gólya, békászó sas) tehát a belső órájára hallgatva indul útnak, de létezik a fakultatív vonulás is, amikor közvetlenül jelentkező körülmények hatására következik be hosszabb távú helyváltoztatás. Fakultatív vonuló például a hattyú, amely madár csak akkor kell útra, ha nincs mit ennie, avagy befagy alatta a tó.
Parciális, részleges vonulók azok a fajok, amelyek a fenti két módot kombinálják, pl. északi, hideg területekről – genetikai kódolást követve – a Kárpát-medencébe húzódnak, de az itt élő populáció enyhe teleken talán már nem kel útra dél felé. Említésre érdemes vonulási mód még a magashegységi fajok esetében megfigyelhető vertikális vonulás, amikor az adott faj egyedei alacsonyabb, kevésbé zord klímájú régiókba húzódnak. A nálunk is megfigyelhető havasi szürkebegy, hajnalmadár, fenyőszajkó is így vészeli át a téli hónapokat, de az Alpokban élő havasi csóka, valamint a fajdfélék is alkalmazzák ezt a túlélési taktikát.
A rövid távú vonulók leginkább a Földközi-tenger térségét preferálják, míg a hosszú távú vonulók a Szaharától délre keresnek telelőhelyet, és rendszerint 4-5, de sok esetben 10 ezer km-t is megtesznek.
A táv legyűrése mellet rengeteg dolog nehezítheti még a madarak dolgát, például az afrikai és a földközi-tengeri tavaszi időjárás kiszámíthatatlansága, de a veszélyeztető tényezők között az embert is meg kell említeni. Elektromos hálózatok, szélturbinák, fényszennyezés, illegális befogás, vadászat – a leggyakoribb veszélyforrások, de a vonulási útvonalon fekvő szeméttelepek is lehetnek kockázatosak.
A vonuláskutatás legismertebb formái a terepi megfigyeléstől a gyűrűs jelölésen át a jeladózásig terjednek. A nagy tömegben vonuló fajok megfigyelését évtizedek óta szinkronszámlálásokkal végzik a hazai szakemberek. Ilyen módon a vonulás dinamikája évről évre jól megfigyelhető és dokumentálható. A visszafogások és a színes gyűrűs leolvasások adatainak elemzésével szintén nagyon sok kutatási eredmény látott napvilágot az elmúlt évszázadban. A műholdas jeladóknak köszönhetően sok esetben óráról órára van pontos adat a megfigyelt madár tartózkodási helyéről.
És, hogy a fent leírtakat könnyebb legyen megérteni, íme néhány jól ismert madárfajunk vándorlási stratégiája:
Gyurgyalag (Merops apiaster)
A gyurgyalagok augusztusban már elhagyják a Kárpát-medencét
Április legvégén, május elején érkezik vissza hazánkba afrikai vándorútjáról ez a színpompás madár. A Kárpát-medencei állomány délkeleti irányban vonul; gyűrűzési adatok csak Görögországból állnak rendelkezésre. A gyurgyalagok Kelet- és Dél-Afrikában, rendszerint az Egyenlítőtől délre, valamint a Kongó-medencében töltik a telet. Nappal vonulnak, a nagy kiterjedésű sivatagos területeket pedig megállás nélkül kénytelenek átrepülni.
Rozsdás csuk (Saxicola rubetra)
A nedves, nyílt területeken territóriumot foglaló egyedek javarészt rovarokkal, pókokkal táplálkoznak
Hosszú távú vonuló költőfajunk a tél átvészelésére Afrika déli területein találja meg a számára megfelelő körülményeket. Az első hazatérő példányai áprilistól figyelhetők meg. A költést követően szeptemberben vonul el melegebb éghajlatra. A rozsdás csuknak nagyon sokáig nem volt külföldi megkerülése. A Szaharát feltehetően egyhuzamban repüli át. Tőlünk ősszel délnyugati irányban indul, majd tavasszal keletebbre érkezik vissza, úgynevezett hurokvonulást végezve.
Nagy goda (Limosa limosa)
A nagy goda magyarországi állományát a vizes élőhelyek számának és kiterjedésének csökkenése veszélyezteti elsősorban
Egyik legszebb, viszonylag ritka, vonuló parti madarunk a téli időszakot a Földközi-tenger környékén, Észak-Afrikában tölti, de esetenként ázsiai területekre is ellátogat. Magyarországon több száz egyedet számláló csapatokat is rendszeresen megfigyelnek az őszi időszakban. Tavasszal szintén kicsit keletebbre eső útvonalon érkezik vissza, „vonulási hurkot” képezve a térképen. Nedves réteken, árasztásokon, egész nyáron találkozhatunk a faj képviselőivel. Magyarországi állományát a vizes élőhelyek számának és kiterjedésének csökkenése veszélyezteti elsősorban.
Kék vércse (Falco vespertinus)
Jeladós és színes gyűrűs adatok is segítik a faj egyedeinek külföldi nyomon követését
Áprilisban érkezik, és a szaporodási időszakot követően októberben – akár többezres csapatokba verődve – gyülekezik, majd vonul afrikai telelőhelyére. A vetési varjak elhagyott fészektelepein költésbe kezdő párokra jellemző, hogy főként rovarokkal táplálkoznak: első számú kedvenceik a legeltetett gyepek sáskafajai. Gyíkokat, rágcsálókat és kisebb termetű gerinceseket, békákat is fogyaszt. Jövőjét leginkább az alkalmas táplálkozó- és fészkelőterületek fogyatkozása veszélyezteti. A varjak fészkelőállományainak (ezáltal a megfelelő költőhelyek számának) gyarapítása, a költőládák kihelyezése megfelelő védelmi intézkedésnek bizonyult az elmúlt években a kék vércse szaporodásának elősegítésére.
Bakcsó (Nycticorax nycticorax)
Éjszakai aktivitása alapján feltételezhető, hogy a kései órákat is kihasználja vándorlása során
Hosszú távú vonuló, a Szaharától délre telel át. A március–áprilisban hazatérő egyedek kedvenc szaporodóhelyeiken, az ártéri ligeterdőkben figyelhetők meg a legjobban. Vándorlásukat rendszerint szeptemberben kezdik meg, néhány egyed ugyanakkor még októberben is megfigyelhető hazánkban. A Földközi-tengert Olasz- és Görögország irányából, széles sávban szeli át. A fiatal bakcsókra jellemző, hogy a költési idő végén Európa-szerte kóborlásba kezdenek, főleg északi országokat keresnek fel, majd ennek a diszperziós folyamatnak a végén indulnak dél felé.
Daru (Grus grus)
A darvak nagy csapatokban, családosan vonulnak
Őszi vonulásuk során a darvak főként a kukoricatarlókat látogatják az Alföldön. Biztonságos éjszakázóhelyet lecsapolt vagy részben lecsapolt halastavakban, illetve szikes tavakban találnak maguknak. Csoportos szinkronszámlálásukat több nemzetipark-igazgatóság őrszolgálata végzi egy időben. Csúcsidőszakban a 100 000 feletti hazai egyedszám sem ritka. Nyugat-skandináviai állományai az atlanti útvonalon, Németországon és Franciaországon keresztül vonulnak. Telelőhelyük ennek megfelelően az Ibériai-félsziget és Észak-Afrika. A finnországi és az északnyugat-oroszországi darvak a balti–magyar útvonalon mozognak, és Tunéziánál érik el a megfelelő telelőterületeket.
A közelmúlt klímaváltozásai változást hoztak az életükben: telelőterületeik határa valamivel északabbra tolódott. Ezt jelzi az is, hogy Magyarországon évről évre egyre több áttelelő példányuk figyelhető meg.
Vonulási stratégiájuk inkább tanult, mintsem öröklött. Nagyon gyorsan alkalmazkodnak az éjszakázó- és táplálkozóhelyek tér- és időbeli változásaihoz. Vonulásukat az „örökölt háttér” indítja meg, de tanult motívumok is meghatározzák a vándorútjuk során megfigyelhető viselkedésüket, útvonalválasztásukat. Az egy adott helyen történő hosszabb tartózkodásuk is ezekre az okokra vezethető vissza.
A cikk először 2017-ben jelent meg a Turista Magazin szeptemberi számában.
