Eger az osztálykirándulások egyik legnépszerűbb célpontja, a várnak, a bazilikának és a Dobó István térnek biztos helye van az általános iskolai emlékek között. Ugyanez igaz a Szépasszony-völgyre a felnőttek esetében. A klasszikus látnivalókon túl azonban a város sok egyéb érdekességet tartogat még. Például lent a mélyben, pár méterrel a belvárosi utcák és parkok alatt.
Eger alatt kiterjedt pincerendszer húzódik, ha összeadnánk az évszázadok alatt kialakított összes járat hosszát, közel 150 kilométer jönne ki. Bár a belváros alatt valaha nyújtózott pincejáratok jelentős része ma már nincs meg, egy-egy szakaszt azért ma is bele lehet járni. Vannak olyan látogatóhelyek, ahol a pincejáratok inkább izgalmas háttérként szolgálnak egyéb látnivalók számára, van, ahol lőtér működik lent, de akad azért olyan hely is, ahol maga a pincerendszer a nagybetűs főszereplő. Például az érseki pincerendszerben, amelyet most mi is bejártunk.
Darázskőtől a habarcsig
Hogy mikor készültek az első egri pincék, nem tudni, de a 16. századból már vannak feljegyzések a város alatt húzódó járatokról. A vár alatt is létezett már akkor egy pince és a szomszédos Király széke oldalában is. Ezek a pincék geológiai szempontból különböznek a város többi pincéjétől. Ezeket a magaslatokat ugyanis édesvízi mészkő (vagy egri nevén darázskő) alkotja, és a pincéket az ez alatt található kavicsos üledék kibányászásával hozták létre, míg a város többi részén vulkáni tufában alakították ki a föld alatti üregeket.
1552-ben Dobó Istvánnak és várvédőinek még sikerült visszaverni a törökök támadását, de 1596-ban Eger is elesett, és 91 évig tartó török hódoltság következett. A város 1687-ben szabadult fel, az akkori püspök, Telekessy István 1699-ben tért vissza Egerbe. Korábban a várban volt a püspöki központ, de Telekessy úgy döntött, inkább a városban alakítja ki székhelyét. 1703-ban kezdték meg a pincerendszer létrehozását, később a most látható palota építése is megindult. Az építőanyagért nem kellett messzire menni, a kövek kitermelésével pedig a pincerendszer is egyre nagyobb lett.
Ahogy Kormos Dáviddal az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont munkatársával lemegyünk a pincerendszerbe, egyből feltűnik, hogy a járatok falán nem az eredeti kőzetet látni, hanem egy cementhabarcsréteget réteg borítja be azt. Az 1970-es évekre a település felszíne alatt húzódó, szövevényes pincerendszer egyre nagyobb problémákat okozott, ugyanis városszerte sorra szakadtak be a pincék. „Akkor előzetes geológiai felmérés után azokat a pincéket, amelyek már nagyon leromlott állapotban voltak, betömedékelték, amelyeket viszont valamilyen formában lehetett még hasznosítani, azokat betonzsaluval, kövekkel megerősítették, majd az egész kapott egy cementhabarcsréteget. Az érseki pincével is ezt történt, és ma már csak nagyon kis szakaszon látszik az eredeti riolittufa” – magyarázza Dávid.
Léleklyuk a mennyezeten
Az érseki pincerendszer 2018-ban került vissza az érsekséghez. Aki ellátogat az érseki palotába, az nemcsak az épületet, de a pincerendszert is bejárhatja. Naponta három időpontban indulnak vezetett túrák. A tágas járatokat lámpák világítják meg, a bejárat után nem sokkal az érseki pincerendszer alaprajzát láthatjuk a falon.
A járatok a bazilika és a buszpályaudvar alatt is ott tekeregnek, sőt még messzebbre is elnyúlnak, az érseki pincerendszer teljes hossza 1,5 kilométer lehet.
Ahogy sétálunk, több helyen is fura, nedvességtől csillogó, sárga kéreg látszik a falon, a plafonról pedig kis cseppkövek lógnak le. „Hiába került a falakra cementréteg, a víz mégis beszivárog, abból pedig kalcium-karbonát válik ki, létrehozva ezeket a kezdetleges cseppkőformákat. Ezek a lelógó kis szalmacseppkövek néhány évtized alatt alakultak ki.”
Megérkezünk a pince legnagyobb csarnokába, az oszlopcsarnokba, ahol hétszer hét járat metszi egymást sakktáblaszerűen. A különböző ágakban különböző borokat tároltak, a szélesebb járatokban fajtánként rendezték el azokat, a keresztező járatokban pedig évjáratonként. 1807-ben Csór István kulcsár részletes alaprajzot készített a pincéről, és a rajzon precízen azt is megadta, hogy melyik ágban milyen fajta és milyen évjáratú bort tároltak.
Pár lépéssel arrébb megállunk egy mennyezeti szellőzőnyílásnál, egy léleklyuknál. Ha felnézünk, kilátni a szabadba, és látszik, hogy itt 8-10 méteres mélységben vagyunk, valahol a palota hátsó kertje alatt. A régiek valószínűleg a pincéből kiáramló pára látványából asszociáltak a lélekre, majd adták ezt a szép nevet a pincék szellőzőnyílásának.
A természet utat tört magának a pincében
Az egyik ágban egy kis vízfolyás fut mellettünk, kellemes akusztikus hátteret adva a sétához csobogásával. „Amikor a pincéket vágták, alaposan beavatkoztak a környék hidrogeológiájába, föld alatti vízfolyások jelentek meg több belvárosi pincejárat alatt is. A vízhozama, úgy tűnik, állandó, bár a forrását nem tudjuk, hol van. A víz egy részét tartályokba gyűjtjük, a palota előtti díszkert öntözésére használjuk, a többi pedig folytatja útját az Eger-patakba. Régen egyébként praktikus volt egy ilyen kis vízfolyás, mert például a hordók mosásához helyben volt vízvételi lehetőség.”
Ahogy az elején említettük, a pincének csak egy kis szakasza maradt meg többé-kevésbé eredeti állapotában. Itt a riolittufa alkotta falakon a csákányok hagyta nyomok is látszanak, a lábunk alatt pedig beton helyett sáros, nedves föld van.
Most valahol a bazilika és az autóbusz-pályaudvar között vagyunk, a fejünk felett egy park terül el. Az egyik falat teljesen behálózzák a gyökerek, egy fa ugyanis a szellőzőnyíláson keresztül lehatolt egészen ide a pincébe.
A páracseppekkel díszített gyökérrendszer egy pár négyzetméternyi falfelületet teljesen behálóz. A látvány egészen varázslatos.
Miközben sétáltunk, Dávidról kiderül, hogy nem „csak” turistáknak mesél az érseki pincerendszerről, de amatőr kutatóként alaposan bele is ásta magát az egri pincerendszer történetébe. Ami nekem kapóra jön, ezernyi kérdésem van, és ő szívesen mesél. Például arról, hogy a 18. századtól Eger lakosságának nagy része szőlőtermesztésből, bortermelésből, illetve borkereskedelemből élt. Ebben az időben gombamód szaporodtak a pincék a város alatt, és már a város határában is vájtak pincéket, például a híres Szépasszony-völgyben.
Ki volt az a bizonyos szépasszony?
A város határában több pincesort is találhatunk, például a tihaméri pincéket, a kőporosi pincecsoportot vagy a legtöbbek által ismert szépasszony-völgyit, amely ma is él és virul, igaz, az idők során alaposan átalakult.
A völgy legrégibb része az Öreg sor, ahol nincsenek turistacsalogató borozók, csak sziklafalból nyíló pincék – némelyiket jó ideje nem használhatják már. A völgy egyik híres pincéje az Istenes pince, amelynek falába vallási jellegű domborműveket faragtak.
A legenda szerint, a 16. században, amikor a református Perényi Péter lett a várkapitány Egerben, a katolikusokat kitiltották a templomokból. Úgy tartják, ebben az időszakban a katolikusok ide jártak misézni, és a pince egyféle föld alatti kápolnaként szolgált.
A kutatók szerint azonban ezek a pincék 18. századiak. A pincék falába egyébként máshol is faragtak kisebb motívumokat. A pincevágók így jelezték, ha egy járat végére értek, a túloldalon pedig már valaki másnak a pincéje kezdődött.
Maga a Szépasszony-völgy elnevezés egyébként csak a 19. században jelent meg, előtte Koháry-völgynek hívták ezt a helyet, a város visszafoglalásában szerepet játszó hajdúcsapatok vezetője, Koháry István után, aki innen indította támadását a törökök ellen. És hogy ki volt az a bizonyos szépasszony? A név eredetéről semmi biztosat nem tudni. Van, aki szerint a név a pogány magyarok ősvallásának emlékét őrzi, más szerint egy szépséges asszony birtokában volt a völgy egy része, esetleg egy híresen szép asszony árusította az egyik pincében a borát.
Bor a napos oldalról
A város északnyugati részén, a Rác hóstya nevű városrészben is találunk egy régi pincesort. A Szala-patak „naptól vert” oldalát Verőszalának, az északkeleti oldalt, amely kevesebb fényt kapott, Árnyékszalának hívják. A különösen hangzó hóstya elnevezéssel Egerben többfelé is lehet találkozni. A szó valószínűleg a szlovák hošťák szóból származik, amely külvárost jelent.
Hajdan a közelben állt a város egyik kapuja, a Rác kapu, így hívják ma is a teret, amely felett a viadukt ível át.
A történelmi városmagot a 19. századig városfal vette körül, és négy kapun – a Maklári, a Hatvani, a Cifra és a Rác kapun – lehetett közlekedni, amelyek az azonos nevű külvárosokba vezettek.
A török elől menekülő rácok voltak azok, akik az addig fehérbort termelő borvidékre behozták a kadarka kékszőlő-fajtát, illetve meghonosították a vörösbor készítésének technológiáját.
A Verőszala utca elején ma is megvan még a szép, egységes présházakból nyíló pincesor, ahol ma is neves pincészetekben készül és érik a bor. Érdemes megnézni a közelben álló, karcsú tornyú rác templomot is, amelynek belső terét és gyönyörű ikonosztázát előzetes bejelentkezés után tudjuk megcsodálni.
A főleg borkereskedéssel foglalkozó szerbek és görögök sokáig hiába kérték, hogy omladozó templomuk helyett újat építhessenek. II. József 1785-ben adott engedélyt a templom építésére, de a legenda szerint egy kikötése azért volt, hogy a templom csak úgy épülhet meg, ha háttal áll a városnak. Egy másik történet szerint viszont maguk az építtetők akarták így, dacból, amiért a város sokáig nem támogatta a tervüket.
A felnémeti pincevár története
Ha egri pincékről beszélünk, a belvárostól északra fekvő Felnémet nem maradhat ki. A kis település 1961 óta Eger része. Nevét a 12. században itt letelepülő német-flamand népességről kapta.
Felnémet központjában a domb tetején álló, sárga templom már messziről látszik. A Templomdomb aljában pinceajtók követik egymást, a templom alatt ugyanis egy szerteágazó pincerendszer húzódik. A felnémeti pincevárhoz egy történet is kötődik.
A török hódoltság idején a tufába vágott pincelabirintus nyújtott menedéket egy maroknyi hajdúnak, akik partizánként támadtak a portyázó törökökre, majd úgy tűntek el pillanatok alatt, mintha ott sem lettek volna.
A törökök sokáig nem jöttek rá, hol bujkálnak a támadóik. Később megtudták, hogy a dombot behálózó pincejáratokban kell keresni a hajdúkat, de ezután sem volt könnyű dolguk a kézre kerítésükkel. Aki kíváncsi a teljes történetre, annak ajánlom Lipták Gábor A felnémeti pincevár című írását.
A Templomdombot körbe tudjuk járni, de a pincevár járatait nem lehet látogatni. A legtöbb ma is működő pince magánkézben van, de akad olyan járat is, amely omlásveszély miatt le van zárva, és mivel itt is voltak beszakadások, évtizedekkel ezelőtt sok járatot betömtek. Korábban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezett alkalmanként túrákat, de most nincs ilyen lehetőség.
Felnémeten Vizi Gyula, a helyi egyházközség világi elnöke kalauzolt bennünket, és vele egy pincébe is bekukkanthattunk. A keskeny járatban több oldalajtó is nyílik kisebb helyiségekkel, legbelül pedig valamikor nagy borozgatások folyhattak, legalábbis a mennyezetre és az oldalfalakra ragasztott 50 és 20 filléresek erről árulkodnak. A hagyomány úgy tartja, ha valaki a borospincében egy érmét tapaszt a falra, akkor még vissza fog oda térni valamikor. Lélekben én is ragasztottam egy érmét az egri égboltra, mert úgy érzem, ennek a történetnek még nem értem a végére.
Az egri érseki palota és a pincerendszer látogatásával kapcsolatban itt tudtok tájékozódni: http://www.egriersekipalota.hu/
Eger ismert és rejtett látnivalói között pedig itt érdemes keresgélni: https://visiteger.com/
A Dobó István Vármúzeum oldalán (www.egrivar.hu) egy érdekes virtuális kiállítást találunk Egri BORkóstoló címmel, ahol sok más mellett archív fotókat, filmrészleteket is láthatunk, sőt egri bordalokat is meghallgathatunk.
A cikk a Turista Magazin 2022. márciusi számában jelent meg, amelyet a linkre kattintva megrendelhetsz. A Turista Magazin korábbi lapszámai szintén elérhetőek.
