A tiszaderzsi templomrom sokkal több, mint téglák megmaradt sokasága, hiszen egyik utolsó hírmondója e térség virágzó Árpád-kori életének.
Kerékpáron alig 10 perc kitérővel érhetjük el a tiszaderzsi templomromot, ha épp a Tisza-tavi bringakört faljuk. És bár elsőre talán nem tűnik túl izgalmasnak a csekélyke téglaegyüttes, de akit egy kicsit is érdekel a magyar történelem, azt biztosan megmozgatja majd e megmaradt téglafalak története.
Ezt viszont jobb, ha nem a rom melletti kis fatábláról sajátítjuk el, ugyanis itt-ott téves, és hát nem is túl részletes. De ez semmiképp sem az alkotó hibája, ugyanis még ma sem tiszta minden részlet a templomrom kapcsán, hiába, annyi minden történt a közel 1000 év alatt, amióta itt állnak e falak, hogy ember legyen a talpán, aki biztosat állíthat.
Na jó, nyilván ezért vannak régészek és kutatók, hogy a kérdéses részleteket feltárják, és bizony úgy egy éve komolyan górcső alá vették e vidéket, hogy még több izgalmas részletre derüljön fény az egykor a Tomaj nemzetség birtokában lévő térség Árpád-kori múltjára. A kutatások pedig még most is folynak, szóval még sok érdekes dolog bukkanhat fel.
A tiszaderzsi templomromot egy békés, virágokkal teli parkban találjuk, legalábbis, amikor én ott jártam, akkor rengeteg árvacsalán és ibolya pompázott a rom körül a friss gyepben. A romhoz vezető út mellett pedig ültetett virágok sorakoztak, nárciszok és kerti jácintok figyelték lépteimet, a templomrom mellett pedig aranycserjék sárgállottak.
Lássuk, mit tudhatunk az egykori templomról!
Ami biztos, hogy az Árpád-korban épült román stílusban, de korábban, mint amit a táblán olvashatunk, ugyanis már a 12. században megépítették. És mivel egy templom nemcsak téglákból épült falakat, hanem spirituális alapokat is igényel, a tiszaderzsi templomról sem lehet anélkül beszélni, hogy ezeket ne nézzük meg.
Természetesen a pontosabb építési dátum és a rom története nem csak úgy kipattant a fejemből, hanem a helyi református lelkész, Fodor Gusztáv mesélt róla nekem. Nála nem is találhattam volna jobb idegenvezetőt, hiszen évek óta kutatja a térség régmúltját, különösképp az Árpád-kori időket.
Tiszaderzs egy honfoglalás kori település, csak úgy, mint a környező települések, például Tiszaszentimre, Abádszalók (egykor Tiszaabád és Tiszaszalók), vagy épp Tomajmonostora, amelyet a Tomaj nemzetség birtokolt és virágoztatott fel, és a kereszténységet is ők terjesztették el ezen a vidéken.
Tomaj nagyapja Tonuzoba besenyő törzsfő volt, akit még Szent István nagyapja, Taksony fejedelem telepített le ide. Tonuzoba megrögzött pogány volt, azonban fia, Urkund (Örkény) feleségével együtt már felvette a keresztséget. Szent István korában az ő fiuk, Tomaj lehetett a birtokos ezen a vidéken, aki a nemzetség nevét adta.
Gusztáv személyes kutatásai során teljesen világossá vált számára, hogy a Tomaj nemzetség kezdettől fogva szorosan kötődött István királyhoz és ápolta annak örökségét. Ott voltak István mellett már a Koppány elleni harcban is, helytállásukért pedig több birtokot kaptak a Balaton-felvidéken (erre utal például Badacsonytomaj és Lesencetomaj elnevezése) és a Felvidéken is.
Szent István keresztény kultusza a 12. században teljesedett ki, és ekkor nagyon sok templomot építettek, így az Istvánhoz hű Tomaj nemzetség birtokain is. Ebben az építési hullámban húzták fel a tiszaderzsi templomot.
Az örökség egyik fontos momentuma pedig az volt, hogy István halála előtt felajánlott az országot Szűz Máriának 1038. augusztus 14-én. Mivel fia, Szent Imre 1031-ben elhunyt, így utód nélkül maradt volna Magyarország. Az addig egyedülálló felajánlásnak köszönheti az ország az egykori Regnum Marianum nevet, amely jelentése: Mária királysága.
A Szent István-i örökség bizonyítéka
Milyen érdekes, hogy a Tomaj nemzetség által birtokolt területeken (legyen az a Balaton-felvidék, Felvidék, vagy a Nagykunság, ahol épp vagyunk), az ebben az időszakban épült templomok védőszentjei mind rajta vannak a Szent Koronán. Az abádi templomnak Szent István, Kőlábnak (mostani Tiszaszentimre) Szent Imre, a tiszaderzsi templomnak pedig Szűz Mária lett a védőszentje, és még sorolhatnánk.
Gusztáv szerint ez egyáltalán nem véletlen. A Tomaj nemzetség ezzel is a szentistváni eszméhez való hűségét szerette volna kifejezni, amely a legszebben talán a nádori esküben csillan meg, amelyet Tomaj Dénes is letett, amikor betöltötte ezt a tisztséget.
Esküszöm az Istenre letett hitünkhöz, királyurunkhoz és a Szent Koronához való hűségünkhöz tartván magukat.
Tehát a Tomaj nemzetség összes munkájában, és az általuk épített templomokban is ez a fajta hármas egység, az Istenbe vetett hit, a királyhűség és a Szent Koronához való hűség mutatkozik meg, így a tiszaderzsi templom megépítése is a Szent István-i örökség ápolásának az egyik bizonyítéka.
Tomaj Dénes nádorként az ország második embere volt, és az ősökhöz hűen hősiesen küzdött az országért a nehéz időkben. Neki a tatárjárás jutott, csapatával a Vereckei-hágónál igyekezett feltartóztatni a tatárok seregeit, de sajnos sikertelenül. 1241. március 12-én Munkács környékén súlyos vereséget szenvedtek, a krónikák szerint pedig Dénes véres fejjel, sebektől borítottan, egyedül tért vissza Budára, majd az 1241. április 11-én vívott véres csatában Muhinál ő is meghalt.
Újabb felvirágzások és pusztulás
A tiszaderzsi templomrom második időszaka a tatárjárás utánra tehető, amikor a kiürült településeket a domonkosok újjáélesztették.
A templomok 80%-a is elpusztult, de a tiszaderzsi templom túlélte a tatárok pusztítását.
A Tomaj nemzetség Tisza-menti kis „birodalma” pedig a Domonkos-rendieknek köszönhetően újra lakott lett. Kunokat telepítettek be, akiket a domonkosok keresztény hitre térítettek, hiszen ez volt az egyik feladatuk. A derzsi templomot pedig innentől Domonkos-rendi templomként említik.
Az egykori tiszaderzsi templom építésénél a keleti tájolást alkalmazták, csak úgy, mint a többi Árpád-kori templomnál, hogy a hívők és a pap kelet felé fordulva imádkozhassanak. A szakrális helyek tájolását már jóval a kereszténység előtt alkalmazták, hiszen a felkelő Nap sötétséget elűző ereje egy ősi szimbólum az emberiség történetében. A keletelést a kereszténység is elsajátította a saját elképzelései szerint, egyrészt úgy tartották, hogy kelet felé van a Paradicsom, másrészt a felkelő Nap Krisztust jelképezte.
Mivel a Nap egy év alatt mindig máshol bukkan fel a horizonton, így többféle tájolást alkalmaztak.
- A napéjegyenlőségi keletelésnél a tavaszi (március 20.) vagy az őszi (szeptember 23.) napéjegyenlőség napján határozták meg a keleti irányt
- A napfordulós keletelésnél a nyári (június 22.) vagy téli (december 21.) napforduló napkeltéjének irányát jelölték ki.
- A védszent-napi keletelésnél a templom védőszentjének a névnapján nézték meg pontosan hol kel a nap, és így tájolták be a templomot keletre. Ez volt a leggyakoribb tájolás a középkorban.
A tiszaderzsi templomot védőszentje, a Szűz Mária napján felkelő Naphoz tájolták.
Nézegetve a megmaradt romokat egy pecsétes téglára lettem figyelmes, amelyen egy M betűt olvastam ki. Gusztávtól viszont megtudtam, hogy az nem M hanem W, és nem is oly régi tégla, egy abádszalóki téglagyárosé lehet, amit egy állagmegóvási munkálat során építettek bele. De mi történhetett a templommal?
Az addig katolikus templom a reformáció idejében reformátussá lett, és sok évig szolgálta a híveket. Sorsát végül a Rákóczi-szabadságharc pecsételte meg, 1706-ban Rabutin-féle hadjárat idején felégették, ahogy a falut is. Ezután a használhatatlanná vált templom tégláinak nagy részét az évszázadok alatt elhordta a lakosság házaik építésére, és csupán ennyi maradt meg belőle.
Az elpusztult templom helyett pedig Tiszaderzsen egy másik református templomot építettek kőből az 1700-as évek végén, amely a mai napig áll, és még egy Bibliamúzeumot is megnézhetünk benne. A gyűjtemény ötlete és létrehozása Fodor Gusztáv érdeme, és miután visszacsöppentem a jelenbe a templomrom izgalmas története után, elköszönve az Árpád-kori emléktől, a jelenlegi református templom felé vettük az irányt, hogy a szent könyvek történetét is megismerhessem.
