Ha Tihany, akkor levendula – ez ma már annyira magától értetődő, mintha itt mindig is termesztették volna. Ez azonban távolról sincs így: bár jótékony hatásaival már a rómaiak is tisztában voltak, a 20. század elejéig levendulát itthon csak a kolostorkertekben termesztettek, a többi gyógynövénnyel együtt.

Hogy miért és hogyan került ez a sokoldalú gyógynövény mégis a Balaton mellé, arról sokáig nem hallhattunk, ahogy Bittera nevével sem sűrűn találkozhattunk, még Tihanyban sem. Az egykori hatalmas levendulaültetvénynek is csak kis része maradt meg,

Ezen kívül csak a Szedd magad-akciókról ismert ültetvényen és a félsziget belső dűlőin találunk kisebb-nagyobb, egybefüggő levendulamezőket. Tihanyban persze minden a levenduláról szól, de a kozmetikumok és a fagyi mellett mostanra már szerencsére több bemutatóhelyen is megismerhetjük Bittera Gyula örökségét is.

Ki volt Bittera Gyula, a tihanyi levendula atyja?

A mai Szlovákia területén született Bittera Gyula (1893-1970) természettudományokat tanult, és biokémikusnak készült, de érdeklődése sokoldalú volt. Gyerekkora óta rajongott a madártanért, gyakornoki munkát is a Magyar Ornithológiai Központban vállalt.

Mindez azért fontos a magyar levendula történetében, mert ehhez az intézethez csatolták később a budapesti Gyógynövénykísérleti Állomást, ahol Bittera 1919-től dolgozott. Amellett, hogy ekkor fordulhatott érdeklődése a gyógynövények és az illóolajok felé, itt első kézből érezhette az I. világháború utáni gyógyszerhiány okozta nehézségeket is.

Ekkoriban az állam is támogatta azoknak a növényeknek a termesztését, amelyeket sokoldalúan lehet felhasználni, és Bittera is jól látta meg az ebben rejlő szakmai és üzleti lehetőségeket.

Ez az elképzelése egyáltalán nem volt alaptalan, hiszen az illóolaj a világkereskedelemben fontos pozíciót foglalt el, hatalmas exportlehetőséget jelentett, itthon legalább 25-30 illóolajtartalmú növény is megtermett, a szegényebb falusi lakosság megélhetését segítette és a földnek is jót tett – ahogy ő maga foglalta össze egy publikációjában.

A francia ötlettől az első szüretig

Vízióját a gyakorlatba is átültetve helyben tanulmányozta Európa híres illóolaj- és gyógynövény-termesztési területeit, így jutott el a dél-franciaországi Provence-ba is. Az ottani levendulamezők a Balaton-felvidékre emlékeztették, így hazatérve aprólékos felméréssel választotta ki a tökéletes levendula-termesztési helyszínt: a Tihanyi-félszigeten lévő Csúcs-hegy és Apáti-hegy déli lejtőit.

1926-tól vette bérbe a bencés apátságtól a területet, ahová a patinás francia növény- és vetőmag cégtől, a Vilmorin-Andrieux-háztól vásárolt keskenylevelű (közönséges vagy francia) levendulát (lavandula angustifolia).

Az egykor értéktelen, birkalegelőnek használt területet Bittera megtisztította, és öt évig gondozta a növényeket, mire azokból a megfelelő mennyiségű és minőségű illóolajat lehetett lepárolni.

A vulkáni kőzetet fedő meszes talaj, a szélvédett és erősen napsütötte terület valóban kedvező volt a levendulának, ezért évről évre egyre nagyobb területet ültetett be. Igaz, az apátság nem bízott annyira a termesztés sikerében, ezért a biztonság kedvéért kikötötték, hogy a bokrok közé mandulafákat kell ültetni. A levendulákat végig kézzel művelték, sokszor maga Bittera is beállt a helyben felvett tihanyi munkások közé.

Mivel fontos volt, hogy a lepárlást minél hamarabb elkezdjék (ugyanis aratás után a növény gyorsan veszít illóolajértékéből), Bittera saját tervezésű réz lepárlói a Belső-tó partján pöfékeltek.

Jobb, mint az eredeti!

Az 1930-as évekre Bittera már elismert szakértőnek számított itthon és külföldön is. Ám a nagy áttörés egy New York-i cégnek, az illóolajok értékesítésével és importjával foglalkozó Fritzche Brothers-nek köszönhető. A cég illóolaj-szakembere, Dr. Ernest Guenther 1920 és 1940 között bejárta a világot, hogy felmérje a legjobb termőhelyeket és mintát vegyen az illóolajokból, amit a cége független szakértőkkel elemeztetett ki. Így került kapcsolatba Bitterával is, akivel hosszú évekig jó munkakapcsolatot ápolt, és akinek munkájáról komoly szakfolyóiratban is cikkezett. Az ő mérései alapján derült ki, hogy

A cég nyomban le is szerződött a Bittera Gyula Illóolaj- és Vegyészeti Gyárral, amely 1939-ben 100 000 dollár értékben exportált az Egyesült Államokba és még egyszer ennyiért más országokba. Külön érdekesség, hogy a New York-i cégen keresztül még az amerikai árutőzsdére is bekerültek a tihanyi levendulából készült termékek.

A feledés és az újrafelfedezés évei

A II. világháború után a Bittera-féle termékek iránti kereslet eleinte nőtt, hiszen az olasz és francia termelés erősen visszaesett. 1949-ben azonban vállalata az államosítással megszűnt, a tihanyi apátsági birtokok és a levendulás is az Állami Gazdasághoz került. Bittera lepárlója még a ’60-as évek elejéig működött, de miután a terület a Badacsonyi Állami Gazdasághoz került, az öreg levendulás kivételével felszámolták a többi ültetvényt, az egykor virágzó üzletet hozó levendulásokat beszántották, helyére szőlőt telepítettek.

Maga Bittera története is szomorúan alakult, hiszen miután elvették tőle gyárát - élete fő művét -, külföldre próbált szökni, de letartóztatták és börtönbe került. Szabadulása után egykori gyárában mérnökként dolgozhatott, végül a Gyógynövénykutató Intézetből ment nyugdíjba.

Lassan feledésbe merült a tihanyi levendula is, amíg 1986-ban a Zátonyi család nem kezdte újra termeszteni a természetvédelmi hivataltól bérbe vett földeken. Ma már az 1997-ben megalakult Balaton-felvidéki Nemzeti Park kezelésében van mind az Őslevendulás, mint a Szedd magad-akcióknak helyet adó, bekötőút melletti levendulás. Az újra felfedezett levendula hamar Tihany jelképévé vált, de még sok-sok évet kellett várni, hogy jelentőségéhez méltó bemutatóhelyeken ismerkedjünk történetével és feldolgozásával.

Hova menjünk Tihanyban, ha nem csak a levendula látványa érdekel?

Ha néhány éve valaki azt kérdezte volna, hogy hova érdemes ellátogatni, ha közelebbről is megismerkednénk a tihanyi levendula történetével, nem tudtunk volna mit ajánlani a 2011-ben nyílt Levendula Ház Látogatóközponton kívül. A Belső-tó partján álló, a nemzeti park bemutatóhelyeként működő épületben a Tihanyi-félsziget kialakulását ismerhetjük meg, valamint a levendula termesztésének történetét néhány tabló segítségével. Rendszeresen tartanak kézműves foglalkozásokat is, amely során a levendula számos felhasználási módjára derül fény, míg az ajándékboltban természetesen számtalan levendulás termék közül választhatunk.

Szomszédságában találjuk a 2019-ben nyílt Lavander Tihany lepárlót, kiállítást és látványműhelyt, ahol végre saját szemünkkel is végigkövethetjük azt a folyamatot, ami a levendula leszüretelése után történik, mégpedig pont azon a helyen, ahol annak idején Bittera is felállította rézlepárlóját. A családi vállalkozásban működő műhelyben egy apró, de érdekes kiállítást is megtekinthetünk, és egy üvegfalon keresztül láthatjuk a levendulás kézműves termékek előállításának folyamatát.

Mindez még izgalmasabb, ha körbevezetést is kérünk az ott dolgozóktól, így látogatásunk végére mindent tudni fogunk a levendula felhasználásának módjairól. Ott jártunkkor is éppen zsákokban hozták a frissen leszedett apátsági levendulát, de akár mi is odavihetjük a sajátunkat lepárlásra. Ehhez persze nem árt tudni, hogy nagyjából 100 kg levendulából 1 liter olajat nyerhetünk ki.

Szintén 2019 óta látható egy rendkívül érdekes kiállítás Bittera Gyuláról és a tihanyi levendula történetéről a Belső-tótól néhány utcányira található Illatok Házában. Az „Illatos időutazás” címet viselő tárlat a tulajdonosok, a Bittera Gyula alapítványt is létrehozó Hollán Éva és Nyárádi Zsolt érdeme. Hollán Éva évekkel ezelőtt kezdte el kutatni Bittera életét és munkásságát, aminek során a leszármazottaktól, levéltárakból és korabeli lapokból számos eredeti dokumentumot és fotót gyűjtött össze.

Minket a kiállítás felső emeletén berendezett bűbájos bolthelyiségben Egeji Tímea, az Illatok Háza vezetője avatott be az izgalmas részletekbe, ami után egészen más szemmel néztük a korabeli drogériák kínálatát vagy az udvaron kiállított, eredeti Bittera-lepárlót. Az alapítványnak még azt is sikerült elérnie, hogy az épület melletti utca Bittera Gyula nevét vegye fel – az országban elsőként és egyedüliként.