Egy méhgolyó lett 2022-ben a világ legjobb természetfotója

A legnagyobb múltra visszatekintő angol szervezésű Wildlife Photography of the Year természetfotós pályázatot idén immár 58. alkalommal rendezték meg, és ahogy az minden évben lenni szokott, talán ennek az eredményeit várták a legjobban a fotósok. A világon már sok nemzetközi pályázaton van lehetőség megmutatkozni, mégis ez a londoni Természettudományi Múzeum által fémjelzett pályázat a leg-leg, úgy is mondhatjuk, hogy a természetfotózás Oscarja.

Ezen a pályázaton a képek vizuális hatása mellett az értékeléskor nagy hangsúlyt fektetnek a fotók történetére is, hiszen a pályázat díjajzott alkotásai a világ minden tájára eljutnak, és nagykövetként viszik hírét nemcsak a különböző fajoknak, hanem a vadvilágot és a természeti értékeinket érő pusztulásnak is. Elképesztő ütemben csökkenek az élőhelyek, fogyatkoznak a fajok, amelynek következményei beláthatatlanok, a pályázat képei pedig segíthetnek felhívni a figyelmet ezekre a problémákra, és ösztönözheti az embereket és a döntéshozókat a cselekvésre. A pályázatnak ez az egyik, és talán legfontosabb küldetése. Az idei abszolút győztes címet pedig ezek alapján méltán kaphatta meg a címben is említett „méhgolyóról” készült fotó.

De mielőtt jobban megismernénk a győztes fotó történetét, nézzük meg a pályázat egyetlen magyar finalistájának fotóját. A Wildlife Photography of the Year pályázatán a legjobbak között végezni hatalmas elismerés, Potyó Imrének pedig immár ötödik alkalommal sikerült ez a bravúr. 2016, 2017, 2019 és 2021 után a tavalyihoz hasonlóan a Natural Artistry kategóriában kapott Highly Commended elismerést. Ezúttal egy izgalmas gombaspórás fotóval jutott a finalisták közé, az angol pályázatra The spore spell (Spóravarázslat) címen adta be a képet, de Csigaszellem címen is találkozhattunk már vele más pályázatokon.

Nagy büszkeség számára, hogy fotója nemcsak a pályázat kiállításán tekinthető meg a londoni Természettudományi Múzeumban, hanem a szokásos éves album hátsó borítójára is ezt választották. Potyó Imre már többször volt az Év Természetfotósa Magyarországon, több hazai és nemzetközi pályázat kiemelkedő alkotója, számos természetfotós pályázat zsűrijébe is meghívták már, és nemcsak fotóival, hanem tudásával is igyekszik a természetet és a természetfotózást megszerettetni kicsikkel és nagyokkal. Ebben segítségére van az is, hogy sok éve a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaként a börzsönyi Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpontban dolgozik. Díjazott képéről pedig így mesél:

„Közel tizenöt éve fotózom a gombákat, így a látványosakat mindig észreveszem, legyen az egy szép kalap vagy egy hatalmas, menetelő sereg. A legizgalmasabb a gombák spóraszórása. Ezen a szeptemberi estén a magasabb börzsönyi gerincekről érkező finom fuvallatok rendezték állandóan változó, lenyűgöző formájú felhőkbe egy pöfeteggomba apró spóraszemeit. A pöfetegeknél a spórák zártan fejlődnek, majd a termőtest megérik és kinyílik, amelyen át – például esőcseppek vagy nyomás hatására – milliószámra szállnak ki.

És most lássuk az idei abszolút győztes fotót és történetét. A képet az amerikai Karine Aigne készítette egy texasi tanyán, amelyen kaktuszméheket láthatunk valamilyen komoly akció közben.

Karine szokásos sétáján volt, amikor észrevette, hogy a föld egy hatalmas területen kisebb kráterekkel van tele. Először azt hitte, valamilyen hangyafélével van dolga, de aztán rájött, hogy méhek csinálták a lyukakat. Mégpedig kaktuszméhek, amelyek a mézelő méhekkel ellentétben nem építenek kaptárat, és magányosan élnek. Igaz, a fészekként szolgáló lyukakat egészen közel rakják egymáshoz, amolyan telepeket alkotva. A fészek kialakítása és gondozása a nőstény feladata, a hímek csak akkor jelennek meg itt, amikor elérkezik a párzás ideje. Ilyenkor méhek ezrei zümmögnek néhány centiméterrel a talaj felett ezeken a helyeken. A kaktuszméheknél sokkal több a hím, ezért komoly verseny folyik a nőstényekért, ezt a jelenetet látjuk a győztes fotón.

A dulakodásban ilyen kis gombócok alakulnak ki, és mindegyik hím megpróbálja megszerezni magának a gombócban szorongó egyetlen nőstényt. Aztán idővel a nőstény kibújik a gombócból, és a választott hímmel párosodik. Ez a párzási viselkedés nagyon ritka, még a talajon fészkelő méhek között is, pedig a méhfajok 70 százaléka a föld alatt fészkel.

Ebben a videóban a kép készítője, Karine mesél erről az érdekes eseményről, láthatjuk benne a lyukakkal teli talajt, és mozgóképen is megfigyelhetjük, ahogy a hímek bezsongva küzdenek a nőstényért:

Az utóbbi években rengeteg fórumon igyekeznek felhívni a figyelmet a beporzókat, és így a méheket fenyegető veszélyekre. Számuk rohamosan csökken az élőhelyek elvesztése, az éghajlatváltozás, az invazív fajokkal való verseny és a mezőgazdasági vegyszerek miatt. Ráadásul ezeknek a földben fészkelő fajoknak létfontosságú lenne, hogy minél több háborítatlanul hagyott természetes talajterület maradjon, emellett a klímaváltozás miatt túlzottan felforrósodó talajjal is meg kell küzdeniük a túlélésért.

A pályázatnak van három ifjúsági kategóriája is, melyekre korosztályonként nevezhetnek a fiatalok. A legjobbak közül pedig itt is kiválasztják az abszolút győztest, idén a legjobb ifjú természetfotós a thaiföldi Katanyou Wuttichaitanakorn lett ezzel az elképesztő izgalmas kompozíciójú képpel.

Ha te sem tudod egyből, mit is látsz ezen az absztrakt fotón, ne keseredj el, ugyanis ennek a képnek pont ez az egyik zsenialitása. Ha még életedben nem láttál Bryde-bálnát, egészen pontosan annak a száját, akkor esélyed sincs a megfejtésre. Aki már látott, annak kicsit könnyebb dolga lesz, de még így is igen nehéz elképzelni, melyik részletét látjuk pontosan. Ha jól megnézitek a képet, a vonalak és színek mellett apró halakat is felfedezhettek, de ami a leginkább zavarba ejtő, az a szőrösnek látszó felület, ami ráadásul a bálna szájában van. Picit segítünk, itt egy nagyobb képkivágású fotó egy Bryde-bálna kitátott szájáról, a bal oldalon látható az a bizonyos szőrös rész is, amit szilának hívnak.

A szila a bálna felső állkapcsából alá lógó szarulemezek csoportja, végük bolyhos, és fésűszerűen néz ki. Ugyanabból az anyagból vannak, mint a haj, a köröm vagy a szarv, vagyis szaruból. A Bryde-bálnák felső állkapcsában akár 370 pár szürke színű szilalemez is nőhet. A szila nem merev, hanem rugalmas, és ennek segítségével szűrik ki a bálnák a nekik megfelelő táplálékot.

Potyó Imrét, aki részt vett Londonban a díjátadón, idén is lenyűgözte az idei díjnyertes és finalista mezőny, és számára az Emlősök kategóriája volt a legerősebb a vadászó hópárduccal, a zsákmánnyal a szájában fán kapaszkodó fekete medvével, vagy a hoppon maradt jegesmedvével. Egyébként ebben maradt meg végül a legtöbb fotó a döntős képek között, ugyanis a Wildlife Photography of the Year pályázatban nincs megszabva kategóriánként a döntős képek száma, annyi kerül be, amennyit igazán jónak ítél a zsűri.

Kedvenc fotójáról is megkérdeztük Imit, aki egyértelműen a Víz alatti kategória győztesét, az amerikai-japán Tony Wu fotóját emelti ki, amelyről úgy fogalmazott, hogy „eszement látvány, mintha egy másik bolygón fotózta volna.”

Valóban káprázatos ez a fotó, és még talán az űrbéli jelző se nagy tévedés, hiszen a képen csillagokat láthatunk. Igaz, tengeri csillagokat, amelyek épp párzási táncukat járják, miközben a nőstények ikrákat, a hímek spermiumokkal teli tejet löknek a vízbe, amelyek aztán ott összekeveredve megtermékenyülnek.

Végül mutatunk még nektek pár kedvenc képet a pályázatról, amit az alábbi képre kattintva nézhettek meg. De érdemes ellátogatni a Wildlife Photography of the Year pályázat oldalára is ide kattintva, ahol az összes díjazott és döntőbe került képet megnézegethetitek, mellettük pedig mindegyikhez el tudjátok olvasni a kép történetét is. Érdemes!