Egy pici madár nagy hanggal

Európa egyik legkisebb termetű madara az ökörszem, amely télen a településeken is gyakori, akár még az etetők közelében is fel-feltűnik, de csak villanásnyira. Parányi, mint egy barna golyó, a hangja azonban messzire hallatszik.

Szöveg:
Fotó:
Adobe Stock
2024. december 10.

Európa egyik legkisebb termetű madara az ökörszem, amely télen a településeken is gyakori, akár még az etetők közelében is fel-feltűnik, de csak villanásnyira. Parányi, mint egy barna golyó, a hangja azonban messzire hallatszik.

Kertünkben mostanában egy pici ökörszem vendégeskedik, fürgén ugrál ide-oda, egy pillanatra sem áll meg. A kerítés tövében, a bokrok alatt kutat táplálék után, aztán amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is tűnik.

A hím épít, a tojó választ

Az ökörszem – a sárga- és a tüzesfejű királyka mellett – Európa egyik legkisebb madara. Bár egy ökör szeménél azért nagyobb, de nem sokkal, tömege mindössze 6–8 g, testhossza 9–10 cm körül van. Jellemző rá, hogy farktollait gyakran függőlegesen felmereszti. Parányi méretéhez képest hangja meglepően erős és messze hangzó.

Fő táplálékát pókok, rovarok jelentik, de télen apró magokat is fogyaszt. Az ökörszem állandó madarunk, a kontinens északi részéről télen elvonul. Leginkább folyó- és patakpartokon, a gyökerek közé, sűrű bokrokban rak fészket száraz falevelekből. A hím kerekded fészket épít, amelyet mohával, szőrrel, tollakkal bélel ki. A hím egyszerre több fészken is dolgozik, a tojó pedig ezekből választja majd ki a számára legszimpatikusabbat.

Bujkál, mint egy egér

Az ökörszem nem igazán jó a hosszú repülésben, kerekded szárnyai nem alkalmasak erre, ha nagyon muszáj, akkor megtesz néhány métert, de azt sem túl magasan a talajszint felett.

Ő a bokrok sűrűjében, a kusza aljnövényzetben érzi magát elemében, ott ugrál ágról ágra, szálról szálra,úgy bujkál, mint egy kis egér, ahogy azt Herman Ottó is írja róla: „A legsűrűbb, legtüskésebb kökényesen át úgy surran, mint a legsebesebb egér, és alig hogy az egyik oldalon eltűnt, már ott van a túlsó oldalon; majd köd előttem, köd utánam, mint a nyíl, úgy röpül a szomszéd sövénybe…”.

Kastély az ökörszemnek

Még javában benne járunk a madáretetési szezonban: ha valaki szeretne egy ökörszemet az etetőjére csalogatni, annak figyelmébe ajánljuk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület cikkét, amelyben hasznos ötleteket kaphatunk ezzel kapcsolatban.

Építhetünk például egy ökörszemkastélyt. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egymásra rakott fakérgekből egy falat építeni, ahol a pici madár kedvére ugrálhat, bujkálhat, ki-kiröppenhet az etetőre, ahol a nagyobb madarak által szétszórt magtörmelékeket csipegeti fel. Arra azonban figyeljünk, hogy a talajetetőt úgy helyezzük el, hogy körülötte bokrok, sövények is legyenek, ahol az ökörszem biztonságban érzi magát, ahol kedvére bujkálhat.

Cikkajánló