Egy természetjárásnak szentelt élet

2021. december 14-én hunyt el a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, mindannyiunk szeretett Lajos bácsija.

Szerző:
MTSZ
Fotó:
Gulyás Attila / MTSZ (Kiemelt kép)
2024. december 14.

2021. december 14-én hunyt el a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, mindannyiunk szeretett Lajos bácsija.

Pontosan három éve ért véget a magyarországi természetjárás ikonikus alakjának Thuróczy Lajos bácsinak 96 évig tartó földi útja. Halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Azon kevés emberek egyike volt, aki az egész életét a hazai természetjárás fejlesztésének szentelte, és ő volt az Országos Kéktúra egyik alapító atyja.

Életfilozófiáját, emberszeretetét és vele született bölcsességét tökéletesen bemutatja az alábbi pár gondolat, amit még a halála előtt két évvel osztott meg velünk, amikor a hosszú élet titkáról kérdeztük:

„Egyrészt úgy érzem, hogy a szerencsés természetemért mindenképp hálás lehetek. Nyugodt típus voltam mindig is, nehéz volt kihozni a sodromból. Nem őrjöngtem, ha kudarc ért. Ehhez társult egy aktív élet. Még most sem szeretek egy helyben ülni. A mozgás a lételemem. Emellett erős volt bennem az együttérzés. Egy nézeteltérés során például mindig megpróbáltam beleképzelni magam a másik helyzetébe, érzéseibe. Ez sokat segített az elfogadásban. Harmadrészt azon kevesek közé tartozom, akiknek a munkája örömet okozott, és nem bosszúságot. Természetesen voltak nehéz időszakok. De mindig volt bennem alázat, tisztelet és szeretet. A természet iránt, és az embertársaim iránt. Ami pedig a legfontosabb: minden nap jót tenni. E nélkül nem is tudom, hogy van-e értelme az életnek?”


Cikkajánló