Az elmúlt hat-hét évtized újdonságai a legállandóbbnak hitt építményeket sem hagyták nyom nélkül; ráadásul ezek nagy része olyan vidékre került, ahol kirándulni is érdemes. Ég, föld és vasbeton, hazánk öt sarkából.
A huszadik század, és különösen a második ipari forradalom szédítő fejlődése minden addiginál nagyobb kihívás elé állították az egyházat. A számos alulról jövő kezdeményezés és spontán folyamat lényegét végül az 1959-ben összehívott II. vatikáni zsinat foglalta össze. A négy évig tartó ülésezés egyik fő hozadéka volt a templomi szertartások rendjének átalakítása, az eredeti értékek és az új, akár kreatív kezdeményezések közti egyensúly keresése: mindez leginkább megfogható formában a templomok építészetében öltött testet. Bár pontos elvárások a zsinaton sem születtek, a hagyományos, kelet felé tájolt, kereszt alakú elrendezést mégis majd mindenhol felváltotta egy olyan, egyszerűsített és többek közt a fényt középpontba helyező rendező elv, ami nemcsak a templomok alakját változtatta meg, de az építészeknek is jóval szabadabb kezet adott - már amennyire a műfaj ezen különleges, szakrális építészetnek nevezett ágában erre lehetőség volt.
Történelmi tájak, új idők szelei
Hazánk persze ezekben az időkben meglehetősen különleges helyzetben volt, hiszen az egyház legjobb esetben is a megtűrt kategóriába esett: „A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme” - tanította maga Karl Marx, és ezt a legtöbb döntéshozó sajnos fejben is tartotta. Szerencsére viszont sok helyen feltűntek helyi kezdeményezések, olyan bátor vezetőkkel és építészekkel, akik akár kompromisszumok árán, akár titokban, de a gyakorlatba is átültették az új építészeti elveket. Az már talán csak a történelem játéka, hogy ez az időszak egybe esett a vasbeton és általában a későmodern építészet fénykorával: ez a sokak által tévesen „szocreálnak” nevezett irányzat határozta meg a templomok képét is, ami a legtöbb kívülálló számára nem éppen pozitív tényező.
Főleg a fiatalabbak közül viszont egyre többen látják ezekben a különleges épületekben rejlő értéket, amelyek fél évszázad után sokszor igencsak érdemesek a védelemre - nemcsak a megjelenésük, de sokszor kalandos történetük miatt is. Magazinunkban természetesen nem mellékes, de nagy szerencse, hogy ezeknek a különleges épületeteknek milyen nagy része került olyan vidékekre, ahol nélkülük „csak” a többi látnivaló kedvéért is megéri útra kelni.
Összeállításunkban közülük válogatunk öt érdekes helyszínt.
Hollóháza, ahol a Országos Kéktúra mellett a történet is elkezdődik
A Zempléni-hegység egyik dísze Hollóháza, a hatalmas hegyek közé ékelt apró falu, ami az 1960-as évekre már nem is volt olyan apró, sőt: lassan elérte a mai méretét. Ezt jelentős részben a világhírű porcelángyárának köszönhette, amelynek az 1950-es évek tervgazdasága nagy szerepet szánt a lakosság ellátásában - eljött hát egy minden addiginál nagyobb bővítés ideje. Hogy az új gyártócsarnokok számára útban volt a falu 19. századi temploma, akkoriban sajnos nem sok vizet zavart, és rövid tervezés után el is tüntették a buldózerek. Mivel azonban a modern gyárral együtt Hollóháza is példaértékű faluvá vált, lehetőség nyílt egy új, szintén reprezentatív templom építésére: a feladatot az akkor negyven éves Csaba László kapta, akinek egyedülálló módon, akkor már volt egy létező referenciája: hazánk első, szocializmus éveiben készült templomát jegyezte, amely Cserépváralján épült, és bár egy családi háznál is kisebb volt, mégis meghatározó a maga nemében.
A hollóházi templom három év munkával, végül 1967-re készült el. A lehető legteljesebben leegyszerűsített, sátor formájával a kereszténység ősi időszakát éppúgy megidézte mint a modern időket. A még hagyományosan kelet felé tájolt épületet a falusiak is megszerették, és mára a település számos jelképének egyikévé vált.
Panorámás fogadtatás: pihenőhely Hollóháza északi szélén
Nem is kell sokat keresni, hiszen az Országos Kéktúra nulladik kilométerkövétől már jól látható, de még „véletlenül” sem nehéz a kék út első, vagy utolsó fotói közé komponálni. Hollóháza és környékének megszámlálhatatlan látnivalóját nehéz lenne röviden felsorolni - egy kicsit hosszabban néhány éve mi is kísérletet tettünk rá, ez ide kattintva olvasható. A templom nyáron heti hat napban nyitva áll délutánonként, míg télen előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Nemeshetés, a titkos zalai falu
A zalai dombok csendes zsákfaluja különleges szelídgesztenye-erdők ölelésében fekszik. Az egykor szebb napokat is látott falu eredeti templomáról nem sok adat maradt a török pusztítások óta, pedig ezután a település még sokáig fejlődött, míg a 20. század változásai veszélybe nem sodorták. A 1970-es körzetesítési koncepció Nemeshetést a „szerepkör nélküli” községek közé sorolta, önkormányzatát elköltöztették, és úgy tűnt, hogy a falu néhány szomszédjához hasonlóan lassan elnéptelenedik. A helyiek azonban másként gondolták, és kitartó munkával megakadályozták a pusztulást. Ennek a folyamatnak a része volt egy templom építése, amelynek legfőbb támogatója a szomszédos búcsúszentlászlói kolostor plébánosa, Koroncz László, az építésze pedig Török Ferenc volt, akinek nevével szintén számos későbbi templom kapcsán találkozhatunk, az életművét pedig többek közt a Nemzet Művésze, Ybl- és Kossuth-díjjakkal ismerték el.
Az Állami Építőipari Vállalat bevonása persze szóba sem jöhetett, de mint kiderült, nem is volt rá szükség: helyi kőművesek és építőmesterek saját erőből tanulták ki a vasbetonszerelés csínját-bínját, és talán azóta is egyedülálló módon, az ő téglákon és kőfaragáson tanult kezük építette meg a bonyolult betonszerkezetet. A zsaluzat lebontása után már majdnem készen állt a templom, csak az utolsó simítások voltak hátra: a bordás felületet rusztikussá tevő roncsolás, amely létrehozza azt a jellegzetes felületet, amelyet például a budapesti négyes metróvonal néhány állomásán is láthatunk. A falusi mestereknek azonban eszük ágában sem volt „tönkretenni” a művüket, bár az építésznek felajánlották, hogy ha kezébe veszi a hozzá szükséges véső-készletet, megakadályozni sem fogják... Török Ferenc pedig átérezve a helyzetet, a helyén hagyta a kalapácsot, és befejezettnek nyilvánította a szerkezetet, az ép, bordás falfelülettel együtt. A templom vasárnap reggelenként nyitja ki a kapuit.
Zalaegerszeg, Azáleás-völgy
Zalaegerszeg ugyan innen csak pár kilométer, mégsem érezni a közelségét, mindenesetre érdemes lehet erre folytatni az utat: a falun átvezető Mária-úton Botfáig, majd a szomszédos Zalabesenyőtől a piros sávon haladva két óra alatt a Bazita-hegy tövébe, az Azáleás-völgybe érhetünk. Ebben a csendes, északi kitettségű völgyben májustól júliusig különleges látvány és illat vár, hiszen ilyenkor nyílnak az ide telepített rododendronok: a természet ezen kis csodájáról korábban a magazinunk is beszámolt. Továbbhaladva, közvetlenül a völgy fölött maga a Bazita-hegy vár, amelynek adótornyából a megyeszékhely teljes környezete, és akár a Balaton is szemügyre vehető.
A Szamos hullámin innen és túl
A Nyírség miniatűr dombjain túl rejtőző, alig ismert vidék az országot alaposan ismerők számára mindig is ismert volt az épségben fennmaradt Árpád-kori templomairól. Az itteni falvak nagy részét a mocsaras vidék megóvta a török pusztítástól, de sokszor éppen a víz volt az, ami az emberek ellen fordult.
A folyó árteréhez túlságosan is közel épült Szamoskér falut a 20. századi nagy szabályozási munkák sem védték meg teljesen a Szamos áradásaitól, és az 1970-es nagy árvíz súlyos károkat okozott. A falu temploma menthetetlenné vált, és rövidesen le is bontották, ismét létrehozva egy lehetőséget egy új tervezésére. A munkát ezúttal három építész közösen kapta: Bachmann Zoltán, Kistelegdy István és Csete György műve kevésbé követte a korabeli építészet fő irányát, helyette pedig Makovecz Imre későbbi műveihez hasonlóan, sokkal régebbi jelképekhez nyúlt vissza, és teljesen mellőzte a sík betonfelületeket.
A templom felülről az ősi keresztény jelképnek számító halat formáz, bár a helyiek inkább Napóleon kalapjának nevezik. A tető vékony acéloszlopok tucatjaira támaszkodva „lebeg” a falak között, a torony pedig a kornak megfelelően szerényen áll a templom mellett, formájával viszont bátran megidézi az évszázadokkal ezelőtti elődeit. A belső tér megtekintéséhez Szamoskér önkormányzata ad felvilágosítást.
Pihenő a Szamos partján
A Szamos ezen távoli vidékének bejárhatóságán sokat lendített a Szatmárnémeti és Tunyogmatolcs közti kerékpárút néhány évvel ezelőtti átadása. Bár egyelőre nem épült tovább, ennek az útvonalnak tökéletes folytatása egy szamoskéri kitérő: a minimális forgalmú országúton vezető, hat kilométeres út mentén, a régi zsidó temető mellett elhaladva érhetjük el a falut, amelynek utolsó házaival szemben a Szamos partját is megcsodálhatjuk.
Félúton Pécs és az ég között
A Pécstől délre eső dimbes-dombos vidék évszázadokon át a város kertjének szerepét töltötte be, egészen a 20. század gyors terjeszkedéséig. A szűk Postavölgy adottságai főleg a szőlőtermesztésnek kedveztek, de az 1960-as években Pécs belterületévé nyilvánították. Kezdetben főleg az idősebb generáció részesítette előnyben a völgyet, talán ennek is köszönhető, hogy az 1970-es évek végén a városvezetés hozzájárult egy új templom építéséhez az új városrészben.
Getto Tamás építész sokat tanulmányozta a vatikáni zsinat és általában az egyház tanításait, gondolatai pedig egy különleges, csigaház alakú épületben öltöttek testet. Az épület legfontosabb alkotóeleme maga a fény lett, amely a templom minden pontját átjárja, és a tető üvegfelületein át az ég felé vezeti a tekintetet. Kívülről ebből a bensőséges világból kevés látszik, innen a sík betonfelületek geometriája határozza meg a képet. A templom vasárnap délutánonként tart nyitva.
Postavölgy, háttérben Pécs és a Mecsek csúcsai
Bár a közeli 58-as főútról még nem sejteni, Postavölgy nagyon is megmaradt egy csendes szigetnek, amelynek hangulatos utcái és a ma is sok helyen meglévő szőlőskertek közé bármikor ki lehet ruccanni a 41/41Y buszokkal Pécs központjából. Aki nagyobb sétára vágyik, Postavölgy déli végéből kis kerülővel elérheti a Mária-zarándokutat: ennek jelzését követve egy kényelmes, félnapos úton, Tüskerét érintésével térhet vissza Pécsre, vagy dél felé haladva, a hullámzó baranyai dombok közt a nap végére eljuthat az út végpontjához, Siklós-Máragyűdre is.
A jövő Pakson folytatódott
Pakson az atomerőmű építése nyomán egy új városrész nőtt ki a földből az eredeti település déli oldalán. A betonrengeteg emberibbé tételére már az építések kezdetén is akadt előremutató példa, Csete György és társai híres tulipános panelházainak formájában. 1987-ben, az utolsó, negyedik erőművi blokk üzembe helyezésének évében öltött aztán testet az évek óta dédelgetett terv a déli városrész új templomáról. A terveket az akkora szakmai körökben már jelentős hírnevet szerzett Makovecz Imre határidőre elkészítette, a helyszín kijelölése és az engedélyezés viszont már jóval nehezebb feladatnak bizonyult. Végül két évi kitartó munka és részleges titoktartás mellett kezdődhetett az építés, az eredetileg tervezett központi helyszín helyett az Újváros egyik kertvárosi utcájában.
A kezdetben nem túl barátságos, mondhatni éppen csak megtűrt légkörben folyó munkát nyugat-európai civil szervezetek pénzadományokkal, a város több tucat lakója pedig kétkezi munkájával segítette. Az építkezés végül egészen a rendszerváltásig tartott, így a Szentlélek-templomot, amellett, hogy meghozta a széles hírnevet alkotója számára, sokan ma is utóbbi jelképének tartják. Az épület heti négy-öt napban tart nyitva, télen és nyáron eltérő időpontokban.
Paks óvárosa a Gárdonyi-kilátóból
A templomnak helyet adó Paks városa számára az elektromos hálózatban betöltött szerepe sajátságos, ipari városokra jellemző hírnevet ad, pedig a Duna partján fekvő ősi település tucatnyi olyan látványosságot tartogat, amire az átlagos látogató nem is számít: a Sárgödör-tér környéki pincefalu, a városközpont évszázados, elegáns épületei, vagy a Gárdonyi-kilátóból a városra és a Dunára nyíló panoráma mind Paks összetéveszthetetlen látványosságai. A városról részletesebben már közöltünk egy hosszabb túraajánlót.
A cikk először 2019 augusztusában jelent meg.
