Bemutatjuk az Alföldi Kéktúra néhány éjszakázóhelyét. És bár az Országos Kékkör turisztikai felszereltsége éppen itt a legszegényebb, kint alvásra ideális kilátókat, erdőligeteket és pihenőhelyeket errefelé is találunk.
Van olyan kéktúrázó, aki szerint az Alföldi Kéktúra egésze egyetlen nagy éjszakázóhely. És valóban: itt nem kell keresni az elfekvésre alkalmas, sík terepet, és az is jól jön, ha a rónát sátorral járva beépítjük attitűdünkbe az alacsony elvárásokat. Már ami az infrastruktúrát illeti, hiszen a kék út mentén még most is egészen kevés épített pihenőhely, árnyat adó vagy esővédelmet nyújtó építmény sorakozik. Zárható bivakkunyhók itt persze egyáltalán nincsenek, és az sem mindegy, hol verünk tábort, hiszen magánterületek mozaikja és magánerdők foltjai között túrázunk. Persze az alföldi vándortúrázás romantikája éppen a „pusztai magányban”, a viszonylag gondtalan, kis kihívásokat tartogató, „relaxációs” sétákban lelhető meg. Ezeken a viszonyokon azonban cseppet sem rontana, ha sűrűbb turisztikai kiépítettség jellemezné az útvonalat, „ahol a kör bezárul, és a tér kitágul”.
Tábort állíthatunk szántóföldet szegélyző fasor aljában, töltés árnyékában, tóparton (ha bírunk a szúnyoghadakkal), itt-ott kilátók körül vagy a ritka pihenőhelyek viszonylagos komfortját hasznosítva. Gyűjtésünkben négy olyan helyszínt mutatunk be, amelyek jellegükben is eltérnek, és az alföldi kéktúrázás kényelmes pihenőpontjaiként érdemes felkeresni őket.
E pontokon már csak azért is érdemes eltölteni egy-egy éjszakát, hogy megtapasztalhassuk a róna éjjeli csöndjét és atmoszféráját – feldobva ezzel a napokig tartó, monoton baktatást.
Nyugatról keletre haladva, majd északra fordulva a kék jelzéssel négy panorámatornyot gyűjtöttünk össze: a homokfodrok között magasodó Jánosteleki kilátót, a tökéletes síkon, túzokrezervátum mellett emelt dévaványai Nagy és Kis kilátót, valamint a Debrecen közelében elterülő erdős puszták masszív fapáholyát, a jól kiépített környezetben álló Hármas-hegyi kilátót. És mutatunk egy komfortos, fedett pihenőhelyet, amit jelenleg még a kéktúrázók is alig ismernek, pedig az útvonal szomszédságában található. No és persze adunk néhány praktikus tanácsot azoknak, akik az Alföldön éjszakáznának.
A Dél-Alföld gyöngyszeme: a Jánosteleki kilátó
A Jánostelek és a Petróczi-iskola pecsételőhelyek között, az Alföldi Kéktúra déli szakaszának hangulatos terepén áll a megjelenésében is megnyerő Jánosteleki kilátó. A 2019-ben átadott, 17 m-es kémlelőtorony alföldi mércével mérve magasan, 137 m-en várja a kéktúrázókat, és nemcsak különc kialakítása, hanem erdőligetes, homokfodros környezetének látványvilága miatt is megéri a rövid (kb. ötperces) kitérőt a kék jelzésű turistaútról. Ha van az Alföldi Kéktúra déli részén megtekintésre érdemes környék, ez igazán az: a félig kötött homokbuckák és az őket borító löszköpeny hullámai miatt „megmozdul”, enyhén zegzugossá ráncosodik a síkvidék, ráadásul kiterjedt, szabdalt erdőség uralja a tájat. A közeli erdőligetek felülről nézve is kifejezetten érdekesek, és a képbe az sem rondít bele, hogy körülöttük telepített, részben letermelt erdőfoltok mozaikja terül el.
A deszkapadlós építmény nagyszerű menedék egy éjszakára, igazi „ezercsillagos hotel”, ahonnan a sötétbe burkolózó, településekben szegény alföldi tájat legfeljebb a hold fénye világítja be.
A homokháton természetesen nincs vízforrás, azt a legközelebbi településről kell hozni, és a tornyon kívül más infrastruktúrát sem találunk. A két fedett kilátószinten négy-öt ember kényelmesen elfér. A Jánosteleki kilátó annyira idilli éjszakázóhely, hogy azoknak is ajánljuk egy kint alvásra, akik nem járják az Alföldi Kéktúrát, de kíváncsiak déli síkvidékünk hangulatára és természeti képére – csupán egy pad-asztal garnitúra hiányzik mellőle. A tornyot körbevevő liget egyébként a Natura 2000 hálózat része.
Pihenő a ligetben – zákányszéki madárvárta
Az egész Alföldi Kéktúra talán legjobban kiépített éjszakázóhelye nem is az útvonalon, hanem attól mintegy 15 perc sétára fekszik, Zákányszék határában. (És a Jánosteleki kilátótól mintegy egynapos távolságban.) Ha műholdképről nézünk rá a Szeged nyugati vonzáskörzetében elterülő térségre, a szélesen terpeszkedő szántóföldmozaik szorításában mindössze egy nagyobb erdőtömböt látni. Persze a nyáras-akácos pagonyt mindössze pár perc alatt átszelhetjük, ám a közepén szétnyíló ligetben érdemes elidőzni – akár egy teljes éjszakát. A hangulatos környezetben létesített pihenőhely, a zákányszéki madárvárta kilátót, vécét, esőtetőt, de ami a legfontosabb, jókora, fedett, két oldalról nyitott épületet tartogat. A masszív pihenőházban álló, hosszú asztalokon vagy köztük, a padlón nagyobb csoportok is elférnek.
A helyszín jó példa rá, hogyan lehet éjszakára is komfortos, időtálló pihenőhelyet létrehozni az Alföldön.
A területet övező erdő nem enged kilátást, de a rónaság településeit eltakarva tökéletes, síksági természetélményt szavatol, és még árnyékkal is szolgál a tűző napon megtett kilométerek után (és előtt). A madárvárta tornyából nem látni messzire, de a szárnyasokat a lombok között figyelhetjük meg. Vízzel kerekes kút szolgál, de jobb inkább a faluból beszerezni az utánpótlást (a közeli Ifjúság utcában bolt működik). A pihenőhelyet legegyszerűbben úgy találhatjuk meg, ha végigmegyünk az Alföldi Kéktúrából kiágazó Tömörkény utcán, majd az utolsó épületeket elhagyva, a homokos földút végén balra fordulunk. Az erdőbe érve tábla hívja fel a figyelmet (rögtön az első elágazásnál) a jobb kéz felé elérhető erdei madárvártára.
Erdőspusztai páholy – a Hármas-hegyi kilátó
Terepi pihenőhelyek tekintetében nem nagyon válogathatnak az Alföld vándorai, ezért a pusztai éjszakázás alapvető kelléke a szinte bárhol felállítható sátor. Már egy pad is nagyban megnöveli a táborozás komfortját, de ha utunk mentén fekhelyet és fedelet is találunk, az már szinte felér egy kempinggel. Ilyen ritkaságra lelhetnek a kéktúrázók a Debrecentől keletre fekvő Erdőspuszták terebélyes erdőségének északi részén, a három homokbuckát magában foglaló Hármas-hegy 151 méter magas tetején. Az alföldi szemmel kiérdemelt „hegy” titulust a magaslat csúcsán álló, fenyőligetből kiemelkedő messzelátó fokozza, amelynek impozáns, 25 méter magas, 101 lépcsős szerkezete eredeti funkcióján túl is remekül szolgálhatja a turistákat.
A vörösfenyőből épült torony padlózata ugyanis tökéletes, naplementében gyönyörködős fekhelyet biztosít a kint éjszakázók számára, amihez csupán egy derékaljra és párnára van szükségünk. Ráadásul a hely kényelmét és hangulatát nem csupán a sík vidék homokhátakkal, erdőkkel, legelőkkel és Debrecen tornyaival telerajzolt körpanorámája emeli: a kilátóterasz kellő magasságot biztosít az alvást zavaró szúnyogok és egyéb esti kellemetlenkedők ellen. A torony környezetében erdei bútorok is helyet kaptak, ahol például biztonsággal és kényelemmel tudjuk használni a magunkkal hozott gázfőzőt, illetve normálisan le tudunk ülni vacsorázni. Amennyiben fejlettebb infrastruktúrára van szükségünk, az innen rövid sétával elérhető Hármashegyaljai pihenőközpont tisztálkodásra és készleteink feltöltésére is lehetőséget ad (és a Zsuzsi Erdei Vasút végállomását, valamint az Erdei Iskolát is itt találjuk).
„Csillaghotel” a síkon
Mire a „kékvándor” a Békés vármegye északi részén elterülő Dévaványai-síkra érkezik, már javában benne jár a végtelennek ható pusztaságban, megtapasztalva annak egyedi értékeit és kihívást jelentő sajátosságait. Ecsegfalva és Dévaványa között is tikkasztó lapályt szel át a túrázó, miközben érinti a Közép-Európa legerősebb állományával bíró túzokrezervátumot, ahol a védett madárfajon kívül más helyi értékkel is megismerkedhet a Sterbetz Istvánról elnevezett látogatóközpontban. A szálláshellyel is csalogató intézmény felér egy oázissal, de a fekete öves kalandorok szeme már az itt álló két kilátóépületre is felcsillan, hiszen ezek a rónaságot beterítő, csillagos égbolt alatti, ingyenes bivakolás lehetőségével kecsegtetnek. A közvetlenül a kék út mentén, a látogatóközpont szomszédságában található Nagy, illetve Kis kilátó madárvártáján túl nem ígér többet a padlós fekhelynél, illetve a padok kényelménél, de a nagyzsákos turistának ez már igazi „csillaghotel”, ahol autentikus pusztai élményben lehet része.
A Nagy kilátó nevéhez híven emeltebb kilátószinttel, 6 méteres magasságból enged rálátást a túzokok vidékére, hazánk egyik legkisebb relatív relieffel bíró terepére, ahol a domborzat mindössze 84 és 91 m tengerszint feletti magasságban „hullámzik”. A tőle 400 méterre fekvő Kis kilátó – ha nem madármegfigyelőként tekintünk rá – voltaképpen egy emeletes, nádfedeles menedék. Utóbbi az eső, illetve nap ellen bizonyosan jobban véd, valamint több fekhelyet is biztosít egy nagyobb társaság számára. Kiépített tűzrakóra egyik helyen se számítsunk. A száraz, gyúlékony területre való tekintettel mondjunk le a nyílt láng használatáról, a sütés-főzés kényelméről és hangulatáról. Cserébe kárpótol minket a síkság hamisítatlan miliője, s annak kevésbé ismert éjszakai kincse: a csekély fényszennyezettségű égbolt, ami milliónyi fényes csillagjával szinte rászakad az emberre, szédítő térhatást, már-már űrsétát engedve az alatta álló vagy hálózsákjában fekvő szemlélődőnek.
Ha valaki egy alföldi tekergést, mondjuk az Alföldi Kéktúra egyik szakaszának bejárását szabad ég alatt alvással tervezi, érdemes indulás előtt néhány szempontot és körülményt figyelembe vennie. A rengeteg nyílt terepet ígérő Alföldön kevés olyan infrastruktúrát találunk, ami a kint éjszakázást segítené, illetve sok mindennek kitesszük magunkat, ha csupán klasszikus bivakfelszereléssel, hálózsákkal próbálunk lepihenni. Ezért a sátor jelenti a legjobb megoldást, ami lehet, hogy pluszsúlyt jelent a hátizsákban, de szinte bárhol felállítható, és olyan fokú kényelmet biztosít, ami felbecsülhetetlen, főként a teljesen nyílt területeken. Véd az eső és a bosszantó rovarok ellen, bizonyos mértékig a nappal szemben is hatásos. Tervezzük meg előre, hol lesz érdemes felállítani nap végén a sátrat, keressünk árnyékot, hogy kora reggel ne a hőség ébresszen minket. Az erdős, fás környezet mindig védelmet biztosít a nyári forróságban, csakúgy, mint a vízpartok vonzó táborozóhelyei, de itt számolnunk kell a szúnyogokkal és akár egy hangosabb békakoncerttel is, ami igen zavaró tud lenni. Közelgő vihar esetén semmiképpen ne sátrazzunk a puszta közepén, sem egy magányos fa alatt, mert itt fokozottan ki vagyunk téve a villámcsapás veszélyének, illetve az erős szél is kellemetlen meglepetéseket okozhat. Ugyanez igaz, ha egy kilátóban keresünk menedéket: vihar idején húzódjunk biztonságos környezetbe! A tűzrakást az Alföld sokszor gyúlékony növényzetének szorításában még nagy körültekintés mellett is csak kevés helyen engedhetjük meg magunknak, ezért ne csupán a tűzgyújtási tilalmat vegyük figyelembe. Mezőgazdasági területek közelében egy szikra is elég a lángok gyors elterjedéséhez!
FOTÓ
Ami egy alföldi túrához szükséges
Legyen nálunk – tavasszal és ősszel is – valamilyen fejfedő és naptej, továbbá kullancs-, illetve szúnyogriasztó. Gondoskodjunk az esővédelemről, a legjobb, ha bokáig leérő poncsót használunk, ami alá a hátizsák is befér. A szandál szellős kényelmet ígér a nyári melegben, de nem védi a lábfejet, ezért jobb zárt túracipőt húzni. Erre pedig jól jön egy kamásli, hiszen a homok kellemetlen útitárs a lábbeliben. A telefon és műholdak világában még a ritkásan jelzett szakaszokon sem okozhat problémát a tájékozódás, de ehhez fontos, hogy fel legyen töltve a készülék, vagy legyen nálunk tartalék akkumulátor, mert a lakott területek közti távok gyakorta nagyok.
Fontos a tervezés
Az alföldi terep síkja senkit ne tévesszen meg: szintemelkedések nélkül is fárasztó lehet, sőt, a szikkadt keréknyomok és aszfaltos menetek nyűgös monotonitása még jobban is kikezdheti az ember lábát, mint a nehezebb hegymenet ösvényei. Körültekintően tervezzük meg túránk szakaszolását táv és erőnlét, illetve időjárás és frissítési lehetőségek szempontjából.
Az Alföldi Kéktúrán gyakran akár 30 km feletti távot is meg kell tennünk két település vagy vízvételezési lehetőség között.
Ezért fontos, hogy megfelelő tartalékokkal vágjunk neki az útnak. Indulás előtt tájékozódjunk az időjárásról: a hőség és az esetleges vihar is óvatosságra int, ha nyílt terepre készülünk. Érdemes az Alföldi Kéktúrát tavasszal vagy ősszel bejárni. Ekkor még, illetve már élvezhetjük a természet színeit, de kevésbé kell tartanunk a szélsőséges időjárástól.
