Zegzugos csatornáival, nádasaival, surranóival, elhagyott morotváival, a széles vízfelületek és az ártéri erdők váltakozásával a Tiszta-tó az egyik legizgalmasabb hazai vízitúra-paradicsom. A számtalan úti cél közül ezúttal az Óhalászi-szigetre esett a választásunk.
A Tisza-tó vízfelületét milliónyi nádas, gyékényes terület és színpompás mocsári növénytársulások tarkítják. A folyószabályozások előtti időket megidéző, mozaikos felépítésű tavat számtalan sziget szabdalja, így teremtve kedvező életfeltételeket a száznál is több itt élő madárfajnak. A vízinövények területfoglalása miatt nemcsak hónapról hónapra, de évről évre is más arcát mutatja a tó. A téli, alacsonyabb vízállásnál elárulja történetét a víz. Az 1960-as években mesterségesen létrehozott tó feltöltésekor többek között erdőket is elárasztottak, melyek teljes kitermelésére nem maradt idő, így számos „megkövült tuskó” máig kilátszik a vízből.
Vadregényes vidék ez még magas vízállás mellett is, bár a természet erői folyamatosan dolgoznak, így a viharoknak és a hullámverésnek köszönhetően egyre kevesebb a magas vízszintnél is látható, kiszáradt fa.
A Poroszlói-medence meglehetősen nagy vízfelületű, mégis kitűnő kenus útvonalakat kínál, hiszen a szegélyénél széles, helyenként kilométeres sávban találunk nádasokat, sulyommal, tündérfátyollal és tündérrózsával benőtt területeket. A vízinövényekben gazdag vízfelület persze a vízimadaraknak is vonzó életteret biztosít. Nem csoda hát, hogy ahogy haladunk a nádas mellett, sorra reppennek fel a kormoránok, majd egy hatalmas szárcsacsapat veri fel a csendet, amint a vizet taposva szaladnak csapatunktól távolabbi vizeket keresve.
Kilátó a tóban
Az Óhalászi-Holt-Tisza talán a tó legszebb területe, ahol motorcsónakkal közlekedni egész évben tilos. Hatalmas, évszázados fák övezik, a vize kristálytiszta, meglehetősen mély - és furcsamód, szinte feketének tűnik. A meder óriási állományokban virít a fehér tündérrózsa. A Tisza-tónál létesített számos madármegfigyelő torony közül az Óhalászi-szigeten is található egy. Érdemes felkeresni ezeket a létesítményeket, hiszen kitűnő pihenőállomásai egy-egy vízitúrának, illetve érdekes a környéket is időnként más perspektívából látni.
A toronyba érve első dolgunk, hogy tekintetünket végigfuttassuk az oly sokszor bejárt, de mindig valami újat tartogató környéken. Először persze a tó felé fordulunk, és gondolatban végigkövetjük azt az útvonalat, amelyen érkeztünk. Tudjuk azonban, hogy ezen a helyen a szárazföld irányában is van érdekesség. Az Óhalászi-sziget tornyának különleges atmoszférája van, mivel lábánál terült el egy hajdanán háromszázötven lelket számláló, szebb napokat is megért település.
A torony, a holtág és a sziget is a valaha itt elterülő Tiszahalász községről kapta a nevét. A falu lakói a Tiszából éltek, halásztak, ártéri gazdálkodást folytattak, ám (feltehetőleg a Tisza szabályozása miatt) 1876. március 24-én hatalmas árvíz pusztított e területen, amelynek következtében Tiszahalászon csupán három lakóház maradt épen. A község lakóit kitelepítették, leszármazottaik pedig máig is a közeli Újlőrincfalván élnek. A Tisza-tó duzzasztását követően a falut körülvette a tó, így az egykori község nyomai még nehezebben megközelíthetőekké váltak. A szigetet azóta sűrűn benőtte a gyalogakác, ám az akácosban vágott labirintusszerű ösvényen - több információs tábla érintésével - még most is fel lehet fedezni egy-egy épített emléket a múltból.
A sulyom a Tisza-tó jellemző, védett (természetvédelmi értéke 5000 Ft) vízinövénye. Hazánkban főként azért illeti meg természetvédelmi oltalom, mert a faj szerepel a nemzetközi jelentőségű berni egyezmény I. számú függelékében, az egyezményhez pedig Magyarország is csatlakozott. A más néven vízi gesztenyeként is ismert, ehető termésű növény a Tisza-tónál olyan nagy mennyiségen fordul elő, hogy sok helyen a vízi közlekedést is akadályozza. Persze kenuval azért többnyire a sulyom is járható, legfeljebb küzdeni kell picit.
Viharos siker a Fattyúszerkő-toronynál
Az Óhalászi-toronyból ezúttal (egy másik útvonalat választva) a Csapói-Holt-Tisza felé kerülünk, amely az Óhalászihoz hasonlóan egykor a Tisza medre volt. A nádas takarásából a nyílt vízre kiérve nem kis meglepetéssel tapasztaljuk, hogy a hátunk mögött, Sarud felett, irdatlan fekete felhők gyülekeznek. Hamar rájövünk, hogy ennek a fele sem tréfa, így gyors kupaktanács után úgy határozunk, hogy egy nagy hajrával megtesszük az Fattyúszerkő-toronyig hátralévő kb. 2 km-t, és a torony fedezékében vészeljük át a közelgő vihart.
A vihar előtti csend, a különleges fények, a nádas fölé tornyosuló fekete fellegek hátborzongató és egyben gyönyörű látványt nyújtanak. Ezen a szakaszon aztán mindenki belead apait-anyait. A sokat látott kenustársaság tagjai jól tudják, hogy ha a nádas mentén haladunk, akkor végig biztonságban tudhatjuk magunkat, de azért egy tető alatt mégiscsak kellemesebb az élmény.
A hatalmas hajrá végén, amikor az utolsó kenu legénysége még épp a kikötéssel bajlódott, elkezdett kopogni a vihar. Kopogni, ugyanis azokból a gyönyörű fekete felhőkből cseresznye nagyságú jégdarabok potyogtak, ami persze a kikötés műveletét is jelentősen meggyorsította. A gyorsabb evezősök a lassabbak kikötésének látványát már a toronyból élvezhették. Feledhetetlen élmény volt a kilátóból nézni, ahogy a vihar végigsöpör a tavon, miközben a szél a tornyot rázza, a jég pedig a torony közepén ázott verébcsapatként összebújó, egyre vidámabb társaság papucsos lábát veri.
A nyári viharok persze hamar elvonulnak, a nádirigók ismét dalba kezdenek, a fekete fellegek helyén újfent kisüt a nap, a megszárítkozott vízitúrások pedig újra a kenuikba vágynak. A poroszlói bázisunkig hátralévő kb. félórás távot derűs hangulatban teljesítettük, miközben már azt tervezgettük, hogy merre vezessen a következő Tisza-tavi vízitúránk útvonala...
Megjelent a Turista Magazin 2014. májusi számában.
