Arka a Zempléni-hegység délnyugati részén megbúvó, alig több mint félszáz lelket számláló, hangulatos kis zsákfalu. Boldogkő várának árnyékában kevesebb figyelem éri, pedig az erődítmény felfedezése után érdemes bejárni ezt a tájat is, mert rengeteg érdekességet és „titkos” kilátópontot rejt a falu környéki erdő.
Korán reggel indultam túrám kiindulópontjára, Arkára. Az autót a temető parkolójában hagyva indultam útnak, végigsétálva a szépen rendezett, takaros kis házak között. A főtéren a Zempléni-hegység egyik legmagasabb hegye, a Magoska (734 m) felé vettem az irányt. Hamar kiértem a házak közül, ahol rögtön egy tábla jelezte, fokozottan védett természeti területre értem. Az erdészeti úton hamarosan egy elágazáshoz érkeztem, ahol a GPS-t és a papíralapú térképet próbáltam összevetni, hogy a helyes irányt meghatározzam. Miután sikerült, előbb oldalazva, majd toronyirányt emelkedve jutottam egyre magasabbra, gyönyörű, elegyes erdőben, vízmosások és kőfolyások mellett elhaladva.
Indul a túra Arka központjából
Újabb elágazáshoz értem, ahol merőlegesen becsatlakoztam egy, a meredek hegyoldalon futó útra. Itt egy gyors térképböngészés után megállapítottam, hogy a sok ösvényjelölt közül valójában csak egy járható út vezet fel idáig, a hegy ezen oldalán. Balra fordulva, enyhén emelkedve mentem tovább, miközben a tájat fürkésztem, mivel a térkép szerint már közeledtem első úti célomhoz. A fák között egyszer csak feltűnt egy óriási sziklaképződmény, Gereblye-kő. A lépcsőzetes felépítésű sziklaszirt tetejére könnyedén fel lehet mászni, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Hernád völgyére, Arkára és a környező településekre. Elképesztő természetes kilátópont 560 méteres magasságban, amelyet a környékbelieken kívül nem sokan ismernek. A távolban feltűnik még a Bükk vonulata, az Aggteleki-karszt, azon túl a Felvidék hegységei, északnyugati irányba pedig Kassa városa.
Kilátás a Gereblye-kőről Arkára és a Hernád völgyére
Irány a Magoska csúcsa
Miután körbefotóztam, megcsodáltam a tájat, visszatértem az útra. A hegy oldalában enyhén lejtve a legutóbb érintett elágazásig visszafelé gyalogoltam, majd tovább egyenesen. Innen a térképek már nagyobb összhangot mutattak, könnyebb volt követni az útirányt. A következő csomóponthoz érve, élesen balra térve újra a Magoska csúcsa felé vettem az irányt. A terep kezdett egyre meredekebbé és kövesebbé válni. Kicsivel a hegytető alatt ismét kettéágazott az út, ahol a jobbra térő ösvényen érkeztem meg a Magoskán álló geodéziai mérőtoronyhoz. A 70-80-as években az Egységes Országos Vízszintes Alapponthálózat korszerűsítésekor földmérési céllal országszerte 107 darab felsőrendű háromszögelési ponton épültek vasbeton mérőtornyok.
Geodéziai mérőtorony a Magoska csúcsán
A henger alakú, palástjukon piros-fehér-piros magassági jelzőfestéssel ellátott tornyok a műholdas technológia elterjedésével mára feleslegessé váltak. Egy részüket lebontották, míg a szerencsésebbeket kilátóvá vagy adótoronnyá alakítottak át. A Magoskán álló toronnyal az utóbbi történt. A mellette elhelyezett jeltovábbító berendezéseket hűtő ventilátorok időnként bekapcsoló zúgása messzire elhallatszik az egyébként békés, csendes erdőben. Nagy kár, hogy nem kilátóvá alakították át, mint a csóványosi testvérét, mert biztos, hogy innen is gyönyörű panoráma nyílna a környező tájra. Magasabbról még szebb rálátás nyílna a Hernád völgyére, ellátnánk a Zempléni-hegység belseje felé, a Regéci várra, valamint Boldogkő várára, amelynek teteje már Gereblye-kőről is látszik.
Az Asztag-kő után kutatva
Túrámat folytatva még mélyebbre hatoltam a zavartalan erdőben. Ritkán jár erre ember, amit nemcsak az utak kijáratlansága bizonyít, hanem az is, hogy több őzzel is találkoztam, egy bozótos terület mellett elhaladva pedig egy vaddisznót is megzavartam. Két kilométer megtétele után már az Asztag-kő közelében bóklásztam, de nem találtam rá. A Gereblye-kőhöz hasonlóan igazából itt sem tudtam, mit is keresek pontosan, a térkép sziklajelzésein és azok elnevezésein kívül semmi sem utalt arra, hogy találok majd valami említésre méltót. Keresés közben már túl is mentem azon a területen, ahol lennie kellett volna, így felhagyva a kutatással elindultam visszafelé. Egy lapos hegygerincen haladtam, miközben a körülöttem elterülő erdőt csodálva feltűnt, hogy a távolban a fák között beszűrődő fényt kitakarja valami. Letérve az útról közelebb mentem, ahonnan már egyértelműen látszott, hogy az Asztag-kő az.
Az erdészeti úttól jópár száz méterre rejtőzik az Asztag-kő
Az erdészeti úttól két-háromszáz méterre, az erdő közepén álló hatalmas, vulkanikus sziklaformáció minden várakozásomat felülmúlta. A hét-nyolc méter magas képződmény több, változatos formájú kőtoronyból áll, amelyek egymástól néhány méterre helyezkednek el. A legnagyobb tömbjére valakik egész formás, stabil kis lépcsőt építettek a letöredezett, lapos kövekből, amelyen kényelmesen föl lehet jutni a tetejére. A szikla felső részén egy U alakú bevágódás található, majdnem embermagasságban. Az egy méter széles bejárati részének tetejére egy jókora lapos szikla volt fektetve, a kicsit kiszélesedő elágazó része fölé pedig vastag faágak voltak keresztbe rakva afféle tető gyanánt. Ki tudja, milyen célokat szolgált ez a hely? Valakik bivakszálláshelyéül szolgált, csak kedvtelésből készült, netán háborús időkben szolgált egyfajta menedékként?
A legnagyobb tömbjére valakik lépcsőt építettek a letöredezett, lapos kövekből
Miután sikerült mindhárom célpontomat felfedezni, hazafelé indultam ugyanazon az útvonalon, amelyen idáig jöttem. Arkáig róva a kilométereket egy felfedezésekben és élményekben gazdag túra végéhez közeledtem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű és érdekes helyekre fogok bukkanni. Megdöbbentő, hogy mennyi mindent rejt még a Zempléni-hegység, a közismert látnivalóin kívül. Talán elszigeteltségének köszönhető ez, talán nem, az biztos, hogy aki olyan helyeket szeretne felfedezni, amelyeket egy maroknyi erdészen és favágón kívül senki sem ismer, annak a Zempléni-hegységben a megfelelő helyszín.
A cikk a Turista Magazin 2018. novemberi számában jelent meg.
