Elektromos rásegítéssel tekerhetünk az ország legszebb tájain

Izgalmas szolgáltatással bővült a nemzeti parkjaink kínálata: pedelec bringás túrákon vehetünk részt akár már a következő napokban. Ennek örömére mi is kipróbáltunk egy beépített hátszeles bringát.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Farkas Péter (Kiemelt kép)
2020. október 2.

Izgalmas szolgáltatással bővült a nemzeti parkjaink kínálata: pedelec bringás túrákon vehetünk részt akár már a következő napokban. Ennek örömére mi is kipróbáltunk egy beépített hátszeles bringát.

„Az egész egy beszélgetéssel indult egy nemzeti parkos kollégával, aki arról számolt be, hogy érkeznek az osztrák nyugdíjas csoportok az elektromos rásegítésű kerékpárjaikkal a meghirdetett kerékpáros túrákra, ami idáig rendben is van, de egy idő után a szakvezető kidől a saját (hagyományos) bringájával, mert a tekerés és a táj ismertetése felemésztette az energiáit. Pedig a csapat – pontosabban az akkumulátoraik – még bírták volna” – számolt be a kezdetekről Baráth Gergely, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ igazgatója egy pilismaróti sajtótájékoztatón, ahol a hazai nemzeti parkok számára indított E-Kerékpár Programot, és ezen belül is a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság új kerékpáros túráit mutatták be.

Baráth elmondása szerint az eredeti igény mindössze egy-két elektromos rásegítésű kerékpár lett volna, de ezt idén tavasszal „továbbgondolták”, és egy 150 millió forintos közbeszerzés keretei között 211 különböző típusú pedelecet, valamint „szükséges kiegészítőket” vásároltak a nemzeti parkok számára. A program célja, hogy „bővítse a nemzeti parkok turisztikai kínálatát, így a látogatók egy teljesen új, kényelmes és természetbarát módon ismerhetik meg Magyarország természeti értékeit szervezett kerékpártúrákon”.

A nemzeti parkok a tervezett túráknak megfelelő kerékpárokat igényeltek: aszfaltozott útvonalra trekkingeket, közepesen nehéz vagy nehéz terepen pedig mountain bike-okat vetnek be.

A támogatási programban mind a 10 hazai nemzeti park részt vesz, így országosan már most is közel 30 különböző túra közül lehet választani – ezeket a cikk végén gyűjtöttük össze. A túrák típusai és a bejárt útvonalak hossza meglehetősen változatos: vannak egy- és többnapos túrák, és a programcsomag külső szolgáltatók bevonásával szállást, étkezést-vendéglátást, túravezetést, valamint belépőket is tartalmazhatnak. Ennek megfelelően a részvételi díjak is eltérőek, de jellemzően 3300 és 10 ezer forint körül mozognak fejenként.

Menetszél hegynek fel

A tervezett túrákból mi is kaptunk egy kis ízelítőt a pilismaróti eseményen, és bár lógott az eső lába, senki sem akarta kihagyni a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság új flottájának kipróbálását. Összesen 15 darab vadiúj Haibike márkájú 29-es monti sorakozott egymás mellett arra várva, hogy merítsünk egy kicsit az akkumulátoraikon. Egy rövid ismertető után bukósisakot húzva pattantunk nyeregbe, és elindultunk a Prédikálószék irányába egy aszfaltozott erdészeti úton hegynek fel.

Az alapesetben izzasztó kaptatót gyakorlatilag teljesen eltüntette a bringa 250 wattos Yamaha motorja, amelynek rásegítését több fokozatban lehet állítani, így aki a sportértékre hajt, a lelkét is kitekerheti, mindenki más akár 25 km/órával is száguldhat az emelkedőn felfelé, de természetesen a nyomatékszenzoros rásegítés miatt ekkor is kell tekerni.

Pedelec vagy elektromos kerékpár?

A pedelec az angol Pedal-electric-cycle mozaikszava, ami elektromos rásegítést jelent pedálozáskor. A pedelec nem összekeverendő az elektromos kerékpárokkal, más néven e-bike-okkal, ugyanis ha nem tekerünk, nincs rásegítés sem, míg az elektromos kerékpáron van egy gázkar, így pedálozás nélkül is működnek. A pedelecek esetében tehát kizárólag a hajtás rásegítésében vesz részt a rendszer, és a hazai szabályozás szerint az elektromos motor teljesítménye nem lehet magasabb, mint 250 W, és a rásegítés csakis 25 km/h-ig megengedett.


Sok bringásban ugyanakkor van némi távolságtartás az elektromos rásegítéssel szemben, „ez nem is sport, ha nem én tekerek” felkiáltással, de ez a fajta berzenkedés a legtöbbször az első próbakörig tart, ami után fülig érő vigyorral szállnak le. A sajtótájékoztatón is bejött ez a forgatókönyv, igaz ehhez az is kellett, hogy a nemzeti parkos bringák, nem a kínálat aljából kerültek ki, értékük bő 800 ezer forint darabonként, és ezért a pénzért már komoly technikát kapunk.

Sajnos az időjárás megakadályozta a tervezett túrakört, így idő előtt megfordultunk, és visszaszáguldottunk a Maróti Kiskert nevű helyre, ami a Duna-ipolyos pedelec túrák kiindulópontja. Aki személyesen is át szeretné élni a beépített hátszelet, az alábbi listából válogathat kedvére való túrát a tíz nemzeti parkunk kínálatából. A túrák száma folyamatosan nő, a tervek szerint tavaszra indul be igazán a program, de ahogy a lenti listából is látszik már most van miből válogatni.


Aggteleki Nemzeti Park

Túraidőpontok: október 3., 10.
Az 52 kilométeres túra során meglátogatjuk Bódvalenkét, ahol 18 roma festőművész 33 hatalmas alkotása színesíti a házak falát, amelyben helybéli legendákat és klasszikus cigány témákat ábrázolnak. A túrán továbbhaladva elérjük a csodálatos Rakaca-víztárolót Szalonna község határában. Hazánk legészakibb fekvésű víztározójának tiszta vize kimondott jó hatással van a vízi élővilágra. Kisebb kitérővel meglátogathatjuk a martonyi pálos kolostorromot. Martonyi falun kívül, erdők között, kisebb emelkedésen áll a magyar pálos rend egykori kolostorának meglehetős épségben megmaradt romja, ami páratlan élményt kínál.

  • Részvételi díj: 10.000 Ft
  • Jelentkezés: +36 30/222-5548


Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Túraidőpontok: október 2., 10., 15.
A nemzeti park munkatársa által vezetett túra kiindulópontján, Csopakon, az Angolkisasszonyok egykori nyaralójáról tudhatunk meg érdekességeket. Paloznakon, az öko-megfigyelőponton a Balaton melletti védett nádasok élővilágával ismerkedhetünk. Alsóörsön a hazai vasúttörténet helyi vonatkozásairól és a Balaton-felvidék ikonikus kövéről, a vörös homokkőről hallhatunk, valamint a 15–16. század fordulóján épült későgótikus udvarháznál, a legendás Török-háznál is megállunk. Innen egy gyalogos kitérővel érhető el a Somlyó-hegyi kilátó, ahonnan gyönyörű körpanoráma nyílik tiszta időben. Lovason áttekerve jutunk vissza Paloznakra, majd Csopak felé tartva az Olaszrizling tanösvény mentén a neves borvidék szőlő- és borkultúrájához kapcsolódó ismeretekkel gazdagodhatunk.


Bükki Nemzeti Park

Túraidőpontok: október 3., 7., 17.
A túra során áthaladunk a bükki karszt fennsíkjának rétjein, a Nagy-mezőn, érintünk a fennsíkon bükkösöket, változatos élőhelyek mellett kerékpározunk, felkeressük a hegység belső területének ismert túraközpontjait is.


Duna–Dráva Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.
Ezt az e-bike túrát a Nyugati-Mecsek látványosságai köré szervezték. Nem maradhatnak ki belőle az orfűi malmok a Vízfő tanösvény, az Abaligeti-barlang, a kővágószőlősi és a cserkúti Árpád-kori templom, és a Mecsek csodálatos erdei sem. Gyönyörű utakon, A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag erdeiben, hegyen-völgyön keresztül tekerünk, amely az e-bike-okkal könnyen megtehető.

  • Részvételi díj: 7500 Ft
  • Jelentkezés: +36-30/858-7265, info@helian.hu

Túraidőpont: október 17.
A Mecsek Magyarország talán legváltozatosabb felépítésű hegysége, amely csodáival, védett természeti értékeivel elkápráztat, és olyan belső hegyi utakat kínál, amelyre a legigényesebb bringások is csettinteni fognak. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet vadregényes erdeiben tekerhetünk, lehet egyet csobbanni a Pécsi-tóban, kóstolni a legjobb mecseki mézeket, sajtokat vagy látogatást tenni egy működő malomban. Közben olyan belső, régi bányászútvonalon is végigtekerünk, amelynek a létezéséről se tudtál. A túravezető pedig csak mesél és mesél.

  • Részvételi díj: 7500 Ft
  • Jelentkezés: +36-30/858-7265, info@helian.hu

Túraidőpont: október 24.
Ezt ez e-bike túrát a Mecsek középső részének legszebb kilátópontjaira szerveztük. Célunk, hogy minél több csodálatos képet mutassunk a Mecsekről gyönyörű mediterrán városunkra – Pécsre, miközben a természeti értékekben gazdag Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet hangulatos erdeiben kerékpározunk. Mindezt az e-bike-ok segítségével tesszük meg, amely lehetővé teszi, hogy élvezzük a túrát még hegynek felfelé is.

  • Részvételi díj: 7500 Ft
  • Jelentkezés: +36-30/858-7265, info@helian.hu


Hortobágyi Nemzeti Park

Túraidőpontok: október 4., 9., 28.
Kiinduló helyszínünk a Kende bárók mutatós kúriájának 14 hektáron megmaradt angol parkja, mely 1959 óta természetvédelmi terület. A 33 kilométeres túrába beépített további pihenők alkalmával a Szamos mentén fekvő szatmári települések Europa Nostra díjas és egyéb különleges református templomait tekinthetik meg a kerékpározók. Utunk során a Szamos töltésén végighaladva természeti értékeinket is megismerhetik. Ugyanis a Szatmári-síkon kanyargó folyó a története során végrehajtott többszöri mederrendezési munkálatok ellenére is megőrizte gazdag élővilágát.

Túraidőpont: október 10.
Az elektromos kerékpárokkal megtett 25 kilométeres túra a Hortobágy jellegzetes tájaira visz el, ahol szakképzett túravezető kíséretében átfogó képet kaphatunk a környék természeti és kulturális jellegzetességeiről. Megismerkedhetünk a ménes 19. századot idéző épületeivel, illetve a halastavak környékén élő madárvilággal. A biciklitúra során Hortobágyról indulva Máta puszta érintésével a Hortobágy-halastavi tanösvényen jutunk el a Kondás nevű tóegységhez, útközben távcsöves madármegfigyelést is végezve.

Túraidőpont: október 27.
A 25-30 kilométeres túra során a Hortobágy keleti pusztáit látogatjuk meg. A Debrecen felől érkező utazók itt találkozhattak elsőként a puszta tágas levegőjű világával, ahol az évszaknak megfelelő madár- és növényvilág mellett lehetőség van megtekinteni egy hagyományos pusztai juhhodályt és az ősi háziállatfajtánkat, a csavart szarvú rackajuhot is. Megtekinthetünk egy több mint százéves gémeskutat, továbbá megkóstolhatjuk egy mélyfúrású ártézi kút vizét is. Megpihenünk a százéves eperfa tövében, miközben Magyarország legnépesebb vetésivarjú-kolóniáját is megnézzük.

Túraidőpont: október 28.
A 12 kilométeres kerékpártúra a HNP Látogatóközponttól viszi a vendégeket a Hortobágyi Vadasparkba a Malomházi tanösvényen keresztül a Hortobágy folyó mentén. Az út során az őszi puszta látványa, a folyóparti ligeterdő élővilága tárul szemünk elé, kis szerencsével láthatjuk a pusztában legelő szürkemarha-gulyát is. Az útvonal érinti a nemzeti park egyik maradvány sziki tölgyesét is, majd a folyó fölötti hídon átkelve, megérkezvén az állatkertbe, egy kötetlen séta keretében megismerkedhetünk Hortobágy egykori és jelenkori vadvilágának képvisleőivel, köztük a vadlovakkal, a hortobágyi tulokkal, farkasokkal, keselyűkkel és pelikánokkal. Mielőtt visszaindulunk a látogatóközponthoz, a játszótér és büfé kellemes feltöltődésre ad lehetőséget.


Körös-Maros Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.
A 35 kilométeres túra során Cserebökényt közelítjük meg kerékpárral Bikazugon keresztül, majd madarakat figyelhetünk meg távcsővel.

  • Részvételi díj: felnőtt 6300 Ft, diák, nyugdíjas 6000 Ft
  • Jelentkezés: +36-30/475-1772

Túraidőpont: október 10.
A Szarvasi Arborétum előtt haladunk el 18 kilométeres rövid túránkon, egészen a Hármas-Körös gátjáig. Békésszentadnrás irányába folytatva a túrát, jobb kéz felől a Körös-árteret csodálhatjuk a Békésszentandrási Duzzasztóig. Túránkat a Körösvölgyi Állatparknál zárjuk.

  • Részvételi díj: felnőtt 3300 Ft, diák, nyugdíjas 3000 Ft
  • Jelentkezés: +36-30/475-1783

Túraidőpont: október 17.
25 kilométeren barangolhatjuk be a vidéket, először a Hármas-Körös gátján keresztül jutunk el a gyomaendrődi csodálatos hídig. A túra a továbbiakban a Körös-ártérre és a holtágag világába kalauzol minket.

  • Részvételi díj: felnőtt 4300 Ft, diák, nyugdíjas 4000 Ft
  • Jelentkezés: +36-30/475-1772


Őrségi Nemzeti Park

Túraidőpont: október 10.
A 47 kilométeres túra során megismerkedhetünk az Őrség természeti élőhelyeivel, Pityerszeren a népi építészettel, a paraszti élet mindennapjaival. A szárnyas rovarokat is megszemlélhetjük közelebbről: a méhek és a lepkék lélegzetelállító világát vizsgálhatjuk meg. A Hársas-tó érintésével visszatérünk kiindulópontunkra, Őriszentpéterre.

Túraidőpont: október 17.
Az Őrségben kerékpározva Szőcén „belépünk” a lápok világába, a Vadása-tó pedig egy kis pihenőt nyújt számunkra. Ha nem tudnánk, mi az a tökmagolajütés, kiderül a 44 kilométeres túra során. A nap méltó zárása az Őrség szimbolumaként is ismert pankaszi szoknyás harangláb.

Túraidőpont: október 24.
A 41 kilométeres túrán megismerhetjük a fazekasságról híres terület szépségeit. Aki a helyi ízekre kíváncsi, a kecskesajt biztosan maradandó emléket hagy. A kirándulás kulturális programja három régi templom meglátogatása.


Fertő–Hanság Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.
A 18 kilométeres túra a Csapody István Természet Iskola és Látogatóközpontból indul. A táj mai arculata az ember keze munkája, de megismerhetjük a vizes élőhelyek természetes világát is. Madarak, hüllők, halak, ürgék… igazi állatparadicsomban tekerhetünk.

  • Túraidőpont: Részvételi díj: 6500 Ft
  • Jelentkezés: info@fhnp.hu, +36-30/166- 0950

Túraidőpont: október 10.
A Fertő-táj gazdag élővilágát ismerhetjük meg ezen a 25 kilométeres e-bike túrán. A „Nádak Útján” kerékpáros tanösvényen a nádaratásról is sok információt szerezhetünk. A Vasfüggöny Emlékhely meglátogatásával válik teljessé a kirándulás.

  • Részvételi díj: 6500 Ft
  • Jelentkezés: info@fhnp.hu, +36-30/166- 0950

Túraidőpont: október 17.
A 90 kilométeres kerékpártúrán a Hanság mocsár- és lápvilága vesz minket körbe. A Hany István tanösvény a terület háborítatlan mivoltát mutatja be. Egy kilátóhoz érve a csodaszép gyurgyalag költőhelyét leshetjük meg.

  • Részvételi díj: 6500 Ft
  • Jelentkezés: info@fhnp.hu, +36-30/166- 0950


Duna–Ipoly Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.
A 42 kilométeres túrát Pilismarótról indítjuk, és egyből a Dobogókőt vesszük célpontba. Elhaladunk a Hoffmann-kunyhó mellett, majd rövid kitérőt teszünk a Pilisszentlélek határában található pálos kolostor romjaihoz. Dobogókőre felérve ételben, italban nem lesz hiány, mindenki talál kedvére való fogást, hogy feltölthesse lemerült készleteit. A pihenő után, rövid ereszkedést követően ismét az erdőben találjuk magunkat, a Kakashegyi házaknál letérünk az erdészeti útra.

Túraidőpont: október 10.
Dobogókőt alulról megkerülve 32 kilométeres túránkon haladunk a Királykúti úton, amely számos ismert helyet érint, így elhaladunk a Ferenczy-szikla (ahol a legenda szerint a Föld szívcsakrája található), az Árpádvár és a Rám-szakadék teteje mellett, érintjük a dobogókői sípálya alját. A Prédikálószék előtt letérünk az erdészeti útról, és köves-földes erdei úton érjük el a kilátót. A 639 m magas Prédikálószékről csodálatos panoráma tárul elénk, belátni innen a teljes Dunakanyart, a Börzsönyt, szép időben még a Mátra is látszik. A pihenőt követően visszafordulunk Pilismarót felé a már ismert úton, és a kellemes erdei ereszkedést követően ismét a túra kiindulópontján találjuk magunkat.

Túraidőpont: október 17.
Az 50 kilométeres túra Pilismarótról indul, a falut elhagyva rövidesen beérünk az erdőbe, és megkezdjük a kapaszkodást Dobogókő irányába. Az útelágazásnál a Pilis-tető felé fordulunk. Itt találjuk a Boldog Özséb-kilátót, ahonnan páratlan kilátás tárul elénk Budapest felé, de szép időben a Börzsönyig is ellátni. Visszaereszkedve Dobogókő irányába rövidesen elérjük ezt a méltán népszerű turistaközpontot. A pihenő után, rövid ereszkedést követően ismét az erdőben találjuk magunkat, a Kakashegyi házaknál letérünk az erdészeti útra. Dobogókőt alulról megkerülve haladunk a Királykúti úton, és rátérünk a Pilismarótra visszavezető útra.


Kiskunsági Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.
25 km-es utunk során a Kolon-tó keleti oldalán a nádas élővilágát és lápréteket mutatunk be, melyet az izsáki kilátótoronyból is megfigyelhetnek a látogatók. Ezután egy kisebb nyílt vizes élőhelyet, a Tókást is érintjük, majd a Kis-Kolon elnevezésű részen az őszbe hajló táj színes átváltozásában gyönyörködünk, illetve a virágos rétek gazdag rovarvilágával ismerkedünk. A fülöpszállási Rekettyés mocsárrétjein gyalogosan barangolunk, és a Káposztási-turjános égeres láperdőjét is így fedezzük fel. Utunk végén megismerjük a Kisizsák melletti kisebb, természetesebb tölgyes erdőfolt élővilágát.

  • Részvételi díj: felnőtt 7500 Ft, diák, nyugdíjas és nagycsaládos 6200 Ft
  • Jelentkezés ide kattintva

Túraidőpont: október 4.
45 km-es túránkon a Kolon-tó keleti oldalán a nádas élővilágát és lápréteket mutatunk be, melyet az izsáki kilátótoronyból is megfigyelhetnek a látogatók. Ezután egy kisebb nyílt vizes élőhelyet, a Tókást is érintjük, majd a Kis-Kolon elnevezésű részen az őszbe hajló táj színes átváltozásában gyönyörködünk, illetve a virágos rétek gazdag rovarvilágával ismerkedünk. A soltszentimrei homokvidéken áttekerve a szikes puszták élővilágát is felfedezzük. A Csonka-toronynál pihenőt tartunk, majd a fülöpszállási Rekettyés mocsárrétjein gyalogosan barangolunk, és a Káposztási-turjános égeres láperdőjét is így fedezzük fel. Utunk végén megismerjük a Kisizsák melletti kisebb, természetesebb tölgyes erdőfolt élővilágát.

  • Részvételi díj: felnőtt 7500 Ft, diák, nyugdíjas és nagycsaládos 6200 Ft
  • Jelentkezés ide kattintva

Túraidőpont: október 11.
A Kolon-tó körül vezető, részben természeti környezetben haladó 50 km-es körtúra kitekintést nyújt a lápokra, láperdőkre, láprétekre, homokbuckákra. A Kolon-tó keleti oldalán különleges láprétek húzódnak, melyek gazdag élővilágát ismerhetik meg a kerékpározók. A Páhi-réteken és Pecznyik-erdő körüli gyepeken ősszel az őszi kikericsek tömegesen virítanak. Soltszentimre határában a mezőgazdasági kultúrtáj látványa varázsol el minket. A fülöpszállási Rekettyés mocsárrétjein gyalogosan barangolunk, és a Káposztási-turjános égeres láperdőjét is így fedezzük fel. Utunk végén megismerjük a Kisizsák melletti kisebb, természetesebb tölgyes erdőfolt élővilágát.

  • Részvételi díj: felnőtt 7500 Ft, diák, nyugdíjas és nagycsaládos 6200 Ft
  • Jelentkezés ide kattintva



Cikkajánló