Puskás Antal május elején keresett meg minket, hogy segítsünk neki élete nagy álmát megvalósítani, ami nem más, mint az Országos Kéktúra teljesítése. Három hónap, több száz telefon, tucatnyi Excel-táblázat és Google Naptár kitöltése után, Tóni augusztus közepén nekivágott az 1160 kilométeres távnak.
Szombat hajnalban meglehetősen kevesen járnak az osztrák határ mellett fekvő Bozsok főutcáján. Mindössze egy önmagát sétáltató fehér pulit sikerült megfigyelnünk, igaz, ő kétszer is elhaladt kis csapatunk előtt, de hiába cuppogtunk neki, egyszer sem sikerült kizökkentenünk a reggeli bokorjelölő körútjából. Ez két dolgot feltételez: vagy nagyon hozzá volt szokva a korán kelő hátizsákos emberekhez, vagy gondok voltak a hallásával. Ahhoz, hogy a napfelkelte és a mogorva puli Bozsokon találjon minket, meglehetősen komoly logisztika kellett, ugyanis a társaság egyik fele Budapestről indult még péntek délután, hogy Császáron felvegye Antalt, majd meg se álljon Kőszegig, az első, pontosabban a nulladik nap szálláshelyéig. Innen aztán a végtelenül kedves házigazda szállította el a csapat egy részét másnap kora reggel a már emlegetett Bozsokig, ahol a faluközpontban találkoztunk. Ide még öten érkeztek - ki gyalog, ki kocsival - hogy ott legyen Antal mellett az első napon, amikor a látássérült túrázó elkezdi az Országos Kéktúrát. A hivatalos kiindulópont ugyan az írott-kői kilátónál van, ám mivel Kőszegről úgy is fel kell oda valahogy jutni, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk fel, aztán ismét le ugyanazon az útvonalon, hanem Bozsokról mászunk fel az országhatáron fekvő kilátóhoz.
A második pecsét begyűjtése a Hét Vezér -forrásnál
Némi ismerkedés és a kötelező fényképezkedés után egy komoly kaptatóval kezdtük az aznapra betervezett mintegy 40 kilométeres távot a közel 900 méter magasan fekvő kilátóig, ahol egy könnyű nyári zápor fogadott minket, de mire előbányásztuk és felvettük az esőkabátokat, már el is állt. Az első pecsételés és ennek alapos képi megörökítése után vágtunk neki a Kéknek, ami az első pár kilométerek alatt leginkább csak a nyomvonal melletti szederbokrok megdézsmálását jelentette. Az Országos Kéktúra Ausztria és Magyarország határán indul, ám az egykori vasfüggönyre mindössze a fák között megbúvó határkövek és egy igencsak romos állapotú egykori határőr laktanya emlékeztet a Hétvezér-forrásnál, ahol a második pecsételőpont is található. Kulacstöltés, stemplizés és némi fényképezőgép-nyomkodás után folytattuk utunkat, ami immár lejtmenetet jelentett Kőszeg felé. Aki valamilyen oknál fogva még nem járt ebben a határ menti kisvárosban, pótolja, mert Magyarország egyik legszebb és leghangulatosabb belvárosával dicsekedhet, gyönyörűen felújított műemlék lakóházakkal, várakkal és templomokkal.
Félúton Kőszeg és Tömörd között
A belvárost keresztülszelve, egy gyors ebéd és fagyizás után következett utunk végpontja, a Kőszegtől bő 15 kilométerre fekvő Tömörd. Lehet, hogy a korábban megtett huszonvalahány kilométer, a nagy meleg, vagy a nyílegyenes, kilométerekre belátható sík útszakasz tette, de a társaság igencsak elcsigázottan érkezett meg a kis faluba, ahol kutyaugatás és egy újabb pecsételőhely fogadott minket. Tóni és a kísérők egy része itt töltötte az éjszakát egy kulcsosházban, mindenki más pedig távolsági busszal szóródott szét Szombathely és Kőszeg irányába. Tóni másnap kora reggel nekivágott a hátralévő 1120 kilométernek, amelyet váltott kísérőkkel tesz meg várhatóan október közepéig.
