Mátraháza közelében évtizedek óta magára hagyva áll az ország legnagyobb síugrósánca, ami egykor Európa-kupáknak és országos bajnokságoknak is otthont adott.
Manapság a téli sportok kedvelőinek kevés lehetősége van arra, hogy hódoljon a kedvenc sportágainak. Különösen igaz ez a síugrásra, amit egyébként sem művelnek sokan, hisz ehhez a sporthoz azért jó adag bátorság is kell. Szóval innen nézve határozottan meglepő, hogy a hatvanas években itthon több ezren űzték a síugrást hobbiként, sőt két olimpikonunk is volt. Sudár Tamás 1960-ban 41. lett az Egyesült Államokban megrendezett olimpián, 1968-ban pedig Gellér László a 19. helyet szerezte meg a grenoble-i téli olimpián.
1985.
Az 1960-as évek a síugrás virágkorát jelentették itthon, az országban több síugrósánc is volt. A Normafán már sokkal korábban, 1919-től is állt egy, érdekes azonban, hogy az első síugróversenyt 1909-ben tartották ott, vagyis akkor, amikor még nem is volt sánc, valószínűleg egy kisebb halomról rugaszkodtak el az ugrók.
A Kékes nyugati oldalában, Mátraháza mellett álló síugrósáncot egy nemzetközi versennyel avatták fel több ezer néző jelenlétében 1969-ben.
Korábban is volt már itt egy földsánc, de azt túlhaladta az idő, nem lehetett róla elég nagyokat ugrani, ezért is döntöttek egy modernebb síugrósánc megépítése mellett, amit az akkoriban elég tetemes összegnek számító 3 millió forintért építettek meg.
Ez a sánc 90 méteres magasságával és 70 méteres hosszával az ország legnagyobbja volt, és számos nemzetközi versenynek is otthont adott. Rendszeresen itt rendezték meg az országos bajnokságokat is, amiken általában 30-50 résztvevő indult.
Bár régen sokkal több hó esett, a sáncon gyakori probléma volt a hóhiány, mert vagy lefújta azt a szél, vagy a napsütésben elolvadt. Ilyenkor vödörrel hordták a sáncra a havat, 1959-ben például a Mátrában edzőtáborozó vízilabdások is besegítettek. A mátraházi pálya hivatalos sáncrekordját egyébként 86,5 méterrel a fentebb már említett olimpikon, Gellér László érte el 1972-ben.
Az utolsó versenyt 1989-ben rendezték meg itt, azóta a sáncot benőtte az erdő, az érkezőlejtőt is elkezdték visszafoglalni a fák, de azért az még kivehető. A hatalmas építmény Kékestető déli sípályájának aljától a sárga kereszt jelzésen pár perc alatt érhető el.
A szebb napokat látott sáncra felmenni azonban életveszélyes, ezért senkinek nem ajánljuk.
Talán egyszer új életet kaphat majd az acélváz, ahogy erre vannak is tervek.
