Elhunyt a Másfélmillió lépés Magyarországon legendás stábjának egy tagja

Szeptember 25-én, öt nappal a 89. születésnapja előtt, a családja körében örök álomra szenderült Szabados Tamás operatőr.

Szerző:
Magyar Természetjáró Szövetség
2024. szeptember 26.

Szeptember 25-én, öt nappal a 89. születésnapja előtt, a családja körében örök álomra szenderült Szabados Tamás operatőr.

Szabados Tamás 1935-ben született, 1961 és 1965 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát és szerzett operatőri diplomát, majd helyezkedett el a Magyar Televíziónál. Olyan nagyszerű produkciókat rögzített, mint Öveges professzor műsora, a Városműsorok, a Vérnász, vagy a Mazsola bábfilmsorozat.

Több száz dokumentumfilmet forgatott, járt az Antarktiszon, Kubában, Mongóliában, de a Kilimandzsárót is megmászta kamerával, felszereléssel.

Legkedvesebb produkciója a Kéktúrát bemutató Másfélmillió lépés Magyarországon sorozat és folytatásai voltak, amelyek felvételeit különösen szerette, és Rockenbauer Pállal szoros barátságot kötött. Operatőr társával, Stenszky Gyulával heti váltásban hordák a két Ariflex kamerát, melyek közül a kisebbik négy és fél, a nagyobbik hét és fél kilós volt, így sportértéke is volt a kéktúrás forgatásoknak.

1997-ben Aranytoll életműdíjban részesült, 2014-ben pedig – a stáb többi tagjával együtt – a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.


1979 nyarán indult a nagy kaland

Rockenbauer Pál és Sáfrány József előzetesen 78-ban bejárták a forgatási helyszíneket, közben helytörténészekkel, lokálpatriótákkal, tudósokkal, természetjáró egyesületekkel vették fel a kapcsolatot, akik elmaradhatatlan szereplői voltak a táj és a helyi emberek hiteles bemutatásának. A csapat végül 1979. július 31-én vágott neki az Országos Kéktúrának, amelyet a Nagy-Milictől 76 napon át tartó vándorlással jártak végig.

A forgatócsoportnak a táv megtétele mellett a nehezen beszerezhető és gyakran silány minőségű kellékekkel (sátor, hálózsák, kempingfőző), valamint a filmezés súlyos felszerelésének cipelésével is meg kellett birkóznia. Ráadásul a hazai természetjárás akkori körülményei messze nem tették elérhetővé azt a komfortot, amelyet egy mai turista már alapvetőnek tart. A szálláslehetőségek szűkös voltát a csapat sátrazással és nomád körülményekkel hidalta át, ezzel talán még hitelesebbé téve a film üzenetét: induljatok el, fedezzétek fel a természetet, ismerjétek meg Magyarországot!

Közel kétéves utómunka után a tévénézők 1981 májusában láthatták a Másfélmillió lépés Magyarországon első epizódját. A sorozat a természetjárás - és kimondottan a kéktúra - népszerűsítése mellett komoly szociológiai dokumentum is egyben. Azzal, hogy a stáb az országot átszelve rögzítette a 70-es évek végi Magyarországot, felbecsülhetetlen néprajzi kincset is létrehozott.



Cikkajánló