Elképesztő fotók az idei dunavirágzásról

Hihetetlen számban rajzanak idén a dunavirágok, és már nem is kell messzire utazni Budapesttől, hogy szemtanúi legyünk ennek a csodának, hiszen a Margit-hídnál és az Árpád-hídnál is tömegesen repültek a kérészek az utóbbi napokban. Most egy kis ízelítőt adunk nektek ebből a különös természeti jelenségből.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Potyó Imre (kiemelt kép)
2024. augusztus 28.

Hihetetlen számban rajzanak idén a dunavirágok, és már nem is kell messzire utazni Budapesttől, hogy szemtanúi legyünk ennek a csodának, hiszen a Margit-hídnál és az Árpád-hídnál is tömegesen repültek a kérészek az utóbbi napokban. Most egy kis ízelítőt adunk nektek ebből a különös természeti jelenségből.

Az 1960-as években gyakorlatilag eltűnt a dunavirág, de a víz tisztulásával visszatértek a Dunába és annak mellékfolyóiba is a 2010-es években, a faj tömeges rajzását pedig 2012-ben figyelték meg először. A tavalyi gyenge rajzás után idén ismét hihetetlen számban jelentek meg a kérészek a budapesti szakaszokon is.

A nagyszámú rajzás örömtelinek hangozhat, azonban a kérészek igyekezete fajuk fenntartására segítségre szorul, ugyanis a város fényei komoly veszélyt jelentenek számukra.

Ugyanis a dunavirágokat erősen vonzza minden fényforrás, amely elszipkázza őket a szaporodásuk helyszínéről, azaz a Duna felszínéről.

A most összegyűjtött képeken nemcsak a dunavirágok kecses kinézetét és pompás rajzását láthatjátok majd, hanem azt is, ahogyan sok tíz-, vagy akár százezer kérész esik a fények csapdájába és leli halálát a száraz felületeken, járdán, úttesten, kivilágított alagútban, hídpilléren. A nőstények pedig a víz helyett ezekre a helyekre rakják le jellegzetes sárga petecsomóikat, amelyekből így nem tud kifejlődni a jövő dunavirág-generációja.

A képek előtt nézzünk meg egy kis videót, amelyet Farkas Alexandra készített a nagymarosi Dunaszakasznál. Ezen a dunavirágok rajzásának szédítő tempójú látványa mellett szárnycsapásaik elképesztő moraját, sziszegését is hallhatjuk. Alexa találóan fényporszívónak nevezte el az utcai lámpákat, amelyek szinte beszippantják a dunavirágok ezreit.

Kutatók sok éve igyekeznek erre a problémára megoldást találni, és 2019-ben kísérletképp üzembe helyeztek a tahitótfalui Tildy Zoltán híd pilléreire speciális kék fényű lámpákat, amelyek a víz felett tartják a kérészeket, hogy ne repüljenek fel a híd közúti lámpáihoz, ahol egyébként az aszfalton lelnék halálukat.

Az ott bevált speciális lámpákból 2023-ban az Árpád-híd is kapott, de még így is rengeteg kérész csábul el a Duna felszínéről, hiszen főleg Budapesten szinte fényárban úszik a part.

És ha még minden híd kap is ilyen kék világítást a jövőben, van még egy probléma, ami megváltoztatja a dunavirágok természetes rendű szaporodását. „A hidak árnyéka és tükörképe megállítja a kérészek repülését, ugyanis a folyófelszínről visszavert, vízszintes poláros fényt követik, ami a hídnál eltűnik, és ez olyan számukra, mintha kiértek volna a partra. Ilyenkor összezavarodnak, nem tudják, hogy mi van, feltorlódnak, keresik a kiutat, és felrepülnek a híd lámpáihoz” - mesélte dr. Kriska György, a vízi gerinctelenek kutatója a tavaly vele készült interjúnkban, aki már több mint 10 éve foglalkozik a dunavirágokkal.

Tehát a kék fény már azt megakadályozza, hogy a hídra felrepüljenek a kérészek, így a petéket a víz felett teszik majd le, viszont a híd így is megakadályozza a nőstények kompenzációs repülését, ami 2-3 kilométer is lehet a folyásiránnyal szemben, amit azért végeznek, hogy a vízbe kerülő peték nagyjából ugyanazon a helyen érjék el a mederaljzatot, ahol korábban ők is sikeresen kifejlődtek. Sajnos erre a problémára még nem született megoldás.

No de a sok érdekesség után most már tényleg jöjjenek a képek, a galéria az alábbi képre kattintva nyílik. A galéria alatt pedig még ajánlunk nektek egy augusztus 29-ei programot, amelyen ti is segíthetitek a dunavirágokat.

Idén is megrendezik azt az akciót Szentendrén, amely során kivilágított kenukkal segítik a kérészeket, hogy a Duna fölött tartsák őket. A megmozdulást a SZIV SE kenusai segítik és Kriska György és fia, Kriska Ferenc is ott lesz. Az augusztus 29-én csütörtök este megrendezésre kerülő akcióról további információkat ebben a Facebook-eseményben találtok. Természetesen a partról is lehet majd segíteni, szóval, ha valaki nem szeretne kenuba szállni, de szeretne részt venni a mentőakcióban, akkor is menjen bátran!

Cikkajánló