Elképesztő magyar sikerek a nemzetközi természetfotós pályázaton

Szinte már meg sem lepődtem, amikor jött a hír a WildArt Photographer of the Year pályázatának legújabb havi eredményeiről, hogy ismét több magyar siker született. A pályázatról röviden annyit érdemes tudni, hogy 10 hónapon keresztül tart, és minden hónapra megadtak egy-egy témát, erre kell a fotósoknak az alkotásaikat beküldeni. Felnőtt és ifjúsági kategória is van, év végén pedig az idei abszolút győztes fotót a 10 hónap első helyezettjeiből fogják kiválasztani mindkét korosztály esetén. Minden témát más-más nemzetközileg elismert fotós értékel, aki nemcsak az adott hónap díjazottjairól dönt, hanem arról is, abban a hónapban melyik természetvédelmi szervezet kapja meg a pályázatra befolyt összegek egy részét.

Az áprilisra meghirdetett téma Connection, azaz Kapcsolat volt, és a pályázat TOP100 finalista mezőnyét megnézve elképzelni se tudom, hogy tudta a cseh természetfotós, Petr Bambousek eldönteni, mely képek a legjobbak. Mindenesetre örvendetes, hogy egy ilyen erős mezőnyben szerepeltek ennyire fantasztikusan a magyarok. A téma pedig valóban izgalmas, hisz életünk minden területét átszövik a kapcsolatok, így a vadvilág szereplői is állandó interakcióba vannak. De nem véletlenül WildArt a pályázat neve, a feladat az volt, hogy mindezt tényleg művészi módon próbálják visszaadni a fotósok. Mindezek tudatában azért meglepő, hogy miért pont ez a pumás kép lett az első helyezett, amelyet az izraeli Amit Eshel készített.

Szó se róla, jól elkapott, helyes pillanat ez egy pumacsalád életéről, de sok hasonlót láthattunk már természetfotós pályázatokon. Semmi kétség, hogy elképesztően izgalmas lehetett egy hétig kísérni ennek a nőstény pumának és négy kölykének életét Patagóniában, Amit Eshel valószínűleg életre szóló élményekkel gazdagodhatott itt, és a kép tényleg lenyűgöző, de talán a művészi megoldás az, amit kicsit hiányolok belőle.

Mindezt azért írom le ilyen bátran, mert a verseny második helyezettje, Daróczi Csaba több művészileg ütősebb képpel is szerepelt a mezőnyben. De hiába, ez egy szubjektív műfaj, épp ezért talán nem haragszik meg rám, ha elsőként nem is az ezüstérmes képét mutatom, hanem ezt a nálam abszolút győztes absztrakt fotóját, amely végül a versenyben a kiemelt Highly Commended elismerést kapta.

Ennek a képnek a formavilága és letisztultsága csak úgy vonzza a szemet, és minél tovább időzünk rajta, annál több részletet tár fel magából. A szitakötők násza diszkréten rejtőzik a vízből kiálló tavi káka szárainak markáns vonásai között, és a mellettük látható apró sárga virágú, egy szál közönséges rence még izgalmasabbá teszi az amúgy is bravúros kompozíciót. Az már csak egy nagyon elvetemült plusz adalék a fotóhoz, hogy a közönséges rence egy húsevő növény, és mielőtt bárki azt hinné, hogy egy dráma előtti képet látunk, az megnyugodhat, mert a párzó szitakötők nincsenek veszélyben, ugyanis a rence „ragadozó” része a víz alatt van. Persze a nász eredményeként a vízbe lerakott peték és a kifejlődő lárvák már nem mondhatják el ugyanezt magukról. De ne is menjünk tovább ezen az eszmefuttatáson, érződik, hogy ez a kép nemcsak egy szinten hat és ettől is zseniális. Egyébként a fotó Csaba otthonától nem messze, a Soltvadkert mellett található tónál készült, és vagy két órát leste ezt a vízből kiálló kompozíciót és a körülötte nyüzsgő szitakötőket. Ha nem rongyol bele a képbe egy mit sem sejtő kutya, akkor talán egy fél napot is ott töltött volna. Csaba nagyon bosszankodott, hogy oda a kiszemelt kompozíció, de szerencsére több szuper kép is született ezidáig. Tanulság: ha nem akarunk cifra szitkokat hallani egy természetfotóstól, akkor inkább tartsuk pórázon az ebet, ami egyébként is kötelező lenne.

De nézzük meg Csaba második helyezett képét is, amelynek egyik érdekessége, hogy már 10 éve készült.

Az apró pókokért se kellett túl messzire mennie, ugyanis a témára a garázsban talált rá felesége, aki a sok kis apróságnak nem örült annyira, mint Csaba. Természetesen egyből fényképezőgépet ragadott és igyekezett jó kompozícióban megörökíteni a megzavarás miatt szétszóródó, nemrég született kis pókokat, a szép fényeket pedig vaku segítségével érte el.

De a második helyezésénél talán még nagyobb elismerés, hogy Daróczi Csaba 8 képpel is bekerült a TOP100-ba, amelyekből még mutatunk majd párat. Ez már önmagában is hatalmas dolog, az meg még inkább, hogy a mezőnyben egy másik magyarnak még ezt is sikerült túlszárnyalnia. Ő pedig nem más, mint Kércz Tibor, aki 9 képpel is bekerült a TOP100 finalista mezőnybe. Bár helyezést nem ért el, de két képét is kiemelték, és Highly commended elismerést kapott értük. Mindkét fotó kedvenc fehér témájában készült, az egyiken két sarki róka acsarkodik a Spitzbergákon, amely pillanatot Tibor elmondása szerint nem volt könnyű elkészíteni.

Másik, gyönyörű minimalista tájképén pedig szikaszarvasok láthatók, amint a befagyott tenger jegén vonulnak a japán Hokkaidóban.

Tőle is láthattok még képet, de előbb nézzük meg a felnőtt mezőny harmadik magyar finalistájának fotóját. Tökölyi Csaba képén egy a hazai vizes élőhelyeken gyakran előforduló nagy kócsag és egy sokkal ritkábban látható fekete gólya vitáját láthatjuk.

És ne feledkezzünk meg az ifjúsági kategóriáról sem, amelyet ismét Koncz-Bisztricz Tamás nyert meg, immár sorozatban negyedszer. Ő is egy vitapillanatot örökített meg, fotóján területharcukat vívó gulipánokat láthatunk.

A kép egyik különlegessége, hogy az amúgy állandóan kúszó-mászó és szabadon témákat kereső fiú ezúttal egy lesből fotózott. De természetesen ezt a lest is ő maga készítette édesapja segítségével. Tavaly tavasszal figyeltek fel rá, hogy a Vidre-ér nevű csatorna szokatlanul alacsony vízállásában a szokásosnál több madár jelent meg. Nekiláttak hát egy mobillest készíteni raklapokból és OSB lapokból, amit náddal álcáztak le. A gulipánok mellett számos egyéb madárfajt sikerült innen megfigyelnie, mint például a gólyatöcs, sirályfélék, böjti réce, cigányréce, kanalas réce és füstös cankó.

A pályázat harmadik helyezettje a fehér témát szintén nagyon kedvelő brit Andy Parkinson lett, aki ezzel a helyes havasi nyulas képével tudott még felugrani a dobogóra.

Andy már 20 éve fotózza a havasi nyulakat, de ilyen viselkedését ezeknek a nyulaknak nem látta még eddig. Jó hogy el tudta csípni ezt a pillanatot, így mi sok évi fagyoskodás nélkül is gyönyörködhetünk benne.

Ahogy ígértem, mutatok még fotókat a magyar versenyzőktől. Daróczi Csaba következő három képe is bekerült a TO100-ba, az elsőn egy nádasban rejtőző vaddisznócsaládot láthatunk apró lakóival.

A kép kapcsán egy érdekes dolog derült ki, ugyanis Csaba elmesélte, hogy ezt a képet az egyik magyar pályázatra többször is nevezte. Miután először nem jutott be a legjobbak közé, még egyszer megpróbálta, tudván, hogy teljesen más zsűri fogja elbírálni a képeket. És igaza lett, mert második alkalommal a fotó díjat kapott. Szóval érdemes akár ugyanannál a pályázatnál is többször próbálkozni, ha úgy érezzük, talán első alkalommal elkerülhette a zsűri figyelmét az erősnek ítélt fotónk.

Másik képe szintén pókos témájú, ezen egy pár milliméteres ugróvillást láthatunk egy látszólag nagy pókkal, a valóságban azonban utóbbi se volt az a hatalmas.

És íme, egy három az egyben fotó, amelyen a birkákat leshelyként használó seregély szugerál egy szitakötőt, vagy valami hasonló rovart. A különleges pillanat e gyönyörű fények nélkül talán észrevétlen maradt volna.

Kércz Tibortól is nézzünk még meg két finalista fotót. Az egyik egy személyes kedvencem, amit lehet, elsőre sokan giccsesnek találnának, de igazából ez egy minden elemében nagyon is profi fotó. A kép a mexikói Holbox-szigetnél készült, ahol a lakosságot pár ezernyi kalóz leszármazott és maja indián keveredéséből áll. De egy természetfotós szempontjából nem ez az érdekes, hanem az, hogy itt nyaranta rengeteg madarat lehet fotózni, köztük a képen is látható karibi flamingókat.

A fotó nem épp egyszerű készítéséről ezt mesélte:

„A kép napnyugta előtt készült, hasalva a sós vízben, kb. 70-80 méterre a flamingóktól. A fényképezőgépem portémarkolatának az alját néha már nyaldosta a sós víz, ami elég kockázatos húzás a megfelelő alacsony szög eléréséhez, de ilyen jellegű képet csak így lehet készíteni.”

És erről küldött nekünk egy így készült fotót is:

Másik képével pedig visszatérünk ismét a télbe, amelyen két szamárpingvin látható. Ahogy a flamingók képénél, úgy itt a pingvineknél is az a legnehezebb hogy ennyire tiszta kompozícióban sikerüljön elcsípni egy érdekes pillanatot.

No persze az Antarktiszon készült pingvines fotónál a cudar hideg se könnyíthette meg Tibor helyzetét. A különleges fotós expedícióról ezt mesélte:

„A kép 2017 november elején készült, ekkor a pingvinek még a párzási időszak elején vannak, és ekkor lehet ilyen páros képeket készíteni róluk. Nem szabad 10 méternél közelebb menni hozzájuk, de persze a pingvinek megtehetik, hogy odatotyognak hozzád, de ekkor sem szabad semmi interakciót kezdeményezni velük. Az expedíció során egy jégtörőn bolyongtunk 2 hétig az antarktiszi partvidék szigetvilágában, és gumicsónakokon raktak ki bennünket a partra, ahol alkalmanként 3-5 órát fotózhattunk.”

És így néz ki az Antarktiszon a jéghegyek, pingvinek és emberek hármasa, Tibor erről a fotózásról is küldött werkképet:

Végül nézzetek meg még pár igazán remek fotót a pályázat legjobbjaiból az alábbi képre kattintva, ha pedig az összes TOP100 fotóra kíváncsiak vagytok, akkor kattintsatok ide. Esetleg ha kedvet kaptatok ahhoz, hogy ti is megmérettessétek magatokat ebben a versenyben, akkor nézzétek meg a kép alatti WAPOTY kisokost, amelyben megtaláljátok a legfontosabb tudnivalókat, további részleteket pedig ide kattintva találtok a pályázatról.