A közelmúltban sokan megkongatták a vészharangot a közönséges vadgesztenye miatt, mivel ez a faj is felkerült a veszélyeztetett európai fásszárúak vörös listájára. Utánajártunk, mi miatt került bajba a vadgesztenye, és közben az is kiderült, hogy őshonos tölgyeink is komoly próbatétel előtt állnak.
A közönséges vadgesztenye az egyik legismertebb fafaj a Természetvédelmi Világalap (IUCN) nemrég publikált vörös listáján, mely az Európában ismert 454 fafaj 42 %-át veszélyeztetettnek nyilvánította. Ezen a listán a fajok természetes elterjedési területét veszik figyelembe, vagyis a közönséges vadgesztenye esetében, mely egyébként egy kis elterjedésű faj, a Kelet-Balkán hegyvidéki területei jelentik a faj természetes élőhelyét. A faj a 16. században került Törökországból Bécsbe, és az elkövetkező századokban népszerű fafaj lett az európai parkokban. Ilyen minőségében nálunk is országszerte megtalálható parkokban, településeken, és az egyik legközismertebb hazai fafajnak tekinthető, amit már az óvodások is ismernek.
Élőhelyvesztés, klímaváltozás, kártevők
A veszélyeztetett európai fajok listájára berkenye és galagonya fajok is felkerültek, melyeknek nálunk is élnek képviselőik. „A berkenyék közül főleg különleges hibridek szerepelnek a listán, melyek leginkább azért veszélyeztettek, mert eleve kis elterjedési területen fordulnak elő, persze megritkulásukban az emberi tevékenységnek is szerepe van”- mondja dr. Bölöni János, az Ökológiai és Botanikai Intézet Erdőökológiai kutatócsoportjának tudományos munkatársa.
A fásszárúakat veszélyeztető tényezők között az alkalmas élőhelyek fogyatkozása mellett a klímaváltozás vagy a kártevők és kórokozók hatása is nagy szerepet játszik. Hogy a klímaváltozás milyen problémákat okoz a hazai fafajok életében, az fajonként változó. Az például már látszik, hogy a bükk jövőbeni elterjedését jelentősen befolyásolhatja a klíma melegedése és szárazodása.
A behurcolt kártevők problémája is sok fajt érint. Az egyik szomorú példa az őshonos kőrisek esete, melyeket a Hymenoscyphus fraxineus nevű gombafaj veszélyezteti. A kártevő Japánból érkezett Európába, és mára közel húsz európai országban, köztük Magyarországon is jelen van. A pusztuló kőrisekről itt írtunk részletesen.
Ősz van. Virágzik a vadgesztenye?
Az ősszel virágzó vadgesztenyefák látványa a legtöbb emberből csodálatot vált ki, pedig az igazság az, hogy ez a szokatlan jelenség azt jelzi, hogy valami nincs rendben a fával. Az egyik legvalószínűbb tettes a vadgesztenyelevél- aknázómoly nevű lepkefaj, melynek hernyói a fa pontosan a levélszövet belsejében rágnak, járatoka, ún. aknákat. A kártevő jelenlétének legszembetűnőbb jelei a leveleken megjelen szabálytalan alakú levélaknák, valamint hogy a fa a nyár közepére, mikor még javában benne járunk a vegetációs időszakban, elveszíti a lombját. Aztán, ha jön egy csapadékosabb ősz, a fa azt hiszi, a lombhullás után itt a tavasz, és elkezd virágozni. Ez azonban hiábavaló energiapocsékolás, hisz a fagyok megérkezéséig már nincs elég ideje arra, hogy termést érleljen.
A mára egész Európában elterjedt vadgesztenyelevél-aknázómolyt Európában először 1985-ben írták le tudományra új fajként a macedóniai Ohridi-tónál, innen származik a faj latin neve, a Cameraria ohridella is. Sokáig ezt sem tudták, hogy behurcolt fajról, vagy egy olyan fajról van szó, mely már korábban is jelen volt a
kontinensen.
„18-19. századi herbáriumokban már megtalálták a nyomát. Valószínű, hogy a faj természetesen jelen volt a vadgesztenye őshazájában, a Kelet-Balkánon, csak nem ilyen tömegben. Aztán a 80-90-es években magától is elkezdett terjedni a kontinensen, de emberi közvetítéssel ez a terjedés jelentősen felgyorsult. A lepkefajt Macedóniából behurcolták Ausztriába, Linz mellé, és onnan terjedt aztán el a kontinens minden részén”- mondja dr. Csóka György a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet tudományos tanácsadója. Magyarországon egyébként a vadgesztenyék életét nem csak az aknázómoly nehezíti meg, hanem egy Guignardia aesculi nevű gombafaj is, mely az aknázómollyal együtt okozza a levelek vörösödését és elszáradását.
„Az aknázómolynak egy évben több generációja is kifejlődik, védekezni nem könnyű ellene. A permetezés költséges és a vegyszer más fajokat is elpusztít, ráadásul a gomba ellen nem is hatásos. Van ahol törzsinjektálással védekeznek ellene, de ez is nagyon drága módszer. Ez olyan mintha antibiotikum injekciót kapna a fa, mely az injektálás helyétől a fa szállítórendszerén keresztül eljut a levelekbe, ahol elpusztítja a rovarlárvákat. A levelek őszi égetésével is szoktak védekezni a kártevő ellen, de ezzel nemcsak azokat pusztítják el, hanem olyan egyéb fajokat is, melyek szintén az avarban telelnek.”
Veszélyben a tölgyek
Csóka György szerint van egy inváziós faj, mely a közeljövőben még az előzőeknél is komolyabb problémákat fog okozni. Ez pedig a tölgy csipkéspoloska, melytől a teljes hazai tölgyállományt kellene megvédeni, ami közel 600 ezer hektárnyi erdőt jelent. A tölgyek a legjelentősebb hazai fafajaink, melyek biológiai sokféleség szempontjából nagyon fontosak, például az összes hazai fafaj közül a tölgyeken él a legtöbb rovarfaj, köztük számos védett ritkaság is.
Az Észak-Amerikából származó tölgy csipkéspoloskát 2013-ban fedezték fel a szarvasi arborétumban, jelenleg is zajlik a faj térképezése, de az biztos, hogy ma már minden megyében jelen van. A poloska jelenlétének nyomaival egyébként valószínűleg már mindenki találkozott. A megtámadott egyedek őszi lombkoronája nem élénksárga vagy vörös, hanem fakó, szürkés, és az elszíneződés akár már a nyár közepén bekövetkezhet. Ha közelebbről is megvizsgáljuk a fát, a levélfonákon koszfoltokat, petecsomókat, lárvákat és magukat a pici poloskákat is felfedezhetjük.
Kihaltak és veszélyben lévők
Magyarországról négy fásszárú faj pusztult ki. „Ezek eltűnésének legfőbb oka, hogy az adott faj elterjedési területének legeslegszélén vagyunk, de a hazai élőhelyek megfogyatkozásához a természetes okok mellett az emberi tényezők is hozzájárultak. Ezek a fajok nálunk már nem élnek, máshol azonban még megtalálhatók. Ilyen például a komlógyertyán, amit Horvátországban, nem messze a határtól már megtalálhatunk. A tőzegrozmaringgal is hasonló a helyzet, a környező magashegységekben és északon a tőzegmohás lápokban gyakori faj, például Szlovákiában és Romániában is többfelé megtalálhatjuk. A bérci ribiszke is egy magashegységi faj, a Kárpátokban és az Alpokban sokfelé előfordul, nálunk egyetlen élőhelye volt a Bükkben, onnan tűnt el. „
Most is van 1-2 olyan faj, amely komolyabban veszélyeztetett. Ilyen például a csermelyciprus, mely a Mura árterén, zátonyokon él, és nagyon ritka nálunk. Az Alpokból időnként lejön a folyók hordalékával, de nálunk nem igazán van meg az élőhelye. A másik ilyen ritka fásszárú, a csikófark. Ez a cserje inkább a zsurlókra hasonlít és megritkulásában az emberi tevékenység komoly szerepet játszik. A tájhasználat változásával a faj élőhelye erőteljesen megfogyatkozott, ma már csak szigetszerű előfordulásai vannak. Ráadásul ez egy kétlaki faj, vagyis vannak nő-és hímivarú egyedek, és előfordul, hogy az élőhelyek összetöredezésével ezek mára egymástól távol eső, külön termőhelyen élnek, ami jelentősen megnehezíti a beporzást. Mint például a főváros megmaradt kis állományai esetében. A nőiivarú egyedek ugyanis a Gellért-hegyen élnek, míg a hímivarúak a Sas-hegyen, köztük pedig egy fél város, amit le kellene küzdeni a találkozáshoz.
Kapcsolódó cikkek:
Nevezetes budapesti fák nyomában
Óriásfákra vadásztunk a Normafán
A hazai erdőket is átalakítja a klímaváltozás
Nem elhanyagolt, csak természetes
