Erdő szélén, felhők között – A bánfalvi kolostor

Miután bebarangoltuk a Lövéreket és a soproni erdőket, túránk utolsó állomása, Sopronbánfalva is tartogatott még egy érdekes látnivalót számunkra. A bánfalvi kolostort keresni sem nagyon kellett, a falu feletti magas sziklán álló évszázados épület már messziről látszik.

A kis Bánfalva 1950-ben lett Sopron része, közvetlen közelében számos érdekes látnivaló és kellemes túraútvonal található, de a legtöbben kétségkívül a kolostor miatt érkeznek ide. A lentről még hatalmasabbnak tűnő épülethez egy hosszú, szobrokkal övezett lépcsősoron lehet feljutni. A komor, téli időnél és a ködben átsejlő kopár fák látványánál jobb hátteret el sem tudnék képzelni a kolostorhoz, a verőfényes napsütés kicsit talán idegenül is hatna itt.

A kolostort Schuller Balázs mutatja be nekünk, aki recepciósként dolgozik a szállodában, és feltűnően sokat tud a kolostor történetéről. Kiderül aztán, hogy nem egy történelemért rajongó recepcióssal van dolgunk, Balázs ugyanis eredeti végzettségét tekintve történész, így mindjárt érthetővé válik imponáló tudása és nyilvánvaló érdeklődése a téma iránt.

Megérkeznek a fehér barátok

A Bánfalva fölé magasodó sziklán korábban egy Szent Wolfgangnak szentelt kultuszhely volt. Wolfgang a bajor uralkodó család, köztük például Gizella házi tanítója is volt. Magas egyházi pályát futott be, járt Magyarországon is misszionáriusként, majd remeteként fejezte be az életét. A kultuszhelyet később pálos remeték vették gondozásba, és 1482-ben kolostort alapítottak itt. Az épület földszintjén egy kis kiállítást láthatunk a pálosokról. Többek között legfontosabb ereklyéjüket, a czhestohowai Fekete Madonna egy másolatát is kiállították itt, mely minden pálos kolostorban megjelenik.

Az itteni templomban található a legelső hazai másolat, mely a 15. századból származik. Ahogy a kiállításon látható másik másolatot nézegettük, feltűnt rajta néhány furcsa karcolás. Ezek szánt szándékkal kerültek oda, ugyanis az a szabály, hogy a másolatokra az eredeti kép sérüléseit is rá kell festeni. Az egyik sérülés egy nyílvessző nyoma, ami akkor sértette fel az eredeti képet, amikor az azt szállító szekérkaravánt megtámadták a tatárok. A másik sérülés egy huszita támadás során keletkezett, egy katona kardcsapásai során.

Bányászok, festők, apácák

A kolostort a törökök felégették, a szerzeteseknek el kellett menekülniük, és csak a 17. század elején jöttek vissza. A kolostort újjáépítették, és II. József uralkodásáig virágzott itt az élet. Miután azonban a király 1786-ban a pálos rendet is feloszlatta, a kolostort kiürítették, és más funkciót próbáltak találni neki. Először cukorgyárat akartak itt létrehozni, de mivel elég magasan van épület, ez nem bizonyult ésszerű ötletnek. Brennbergbányán akkoriban nyílt meg az első szénbánya, és itt alakítottak ki egy munkásszállót a bányászok számára, majd a napóleoni háborúk idején, 1809-ben tábori kórház működött itt. A reformkorban a kolostor apartmanházként üzemelt, divat volt például a festők körében, hogy hosszabb ideig megszálljanak itt. Balázs mutatott is nekünk akkoriban készült képeket, melyek ugyanazt a tájat ábrázolták, amit mi is láttunk az ablakon kinézve. Az eltelt századok persze jelentős változásokat hoztak, de a főbb tájelemek azért így is felismerhetőek voltak.

1891-től 1950-ig karmelita apácáké lett a kolostor. A karmeliták máig a külvilágtól teljesen elzárva élik életüket. Mivel nem találkozhatnak senkivel, kolostoraikba zsilipeket építenek be, és ezeken keresztül tudnak kommunikálni, és így tudnak mindent beszerezni, amire szükségük van. A kolostor folyosóján is van egy ilyen zsilip, ami tulajdonképpen egy kétoldalú szekrény, melynek a fiókjait át lehet tolni a fal egyik oldaláról a másikra. Ami már-már csodával határos, ez az eredeti átadó szekrény túlélte az eltelt viszontagságos időket, és a mai napig ugyanott áll, ahol annak idején.

Múlt és a jelen jól megfér egymás mellett

1950 után az apácákat internálták, és évtizedekig szociális otthon működött a falak között, a falfestményeket kék csempével, a faragott gerendákat zománcfestékkel fedték el. Bár 1993-ban a karmeliták visszakapták, nem volt pénzük az akkorra már nagyon rossz állapotba került épület felújításra. 2004-ben Kovács Gábor, üzletember vette meg, és a kolostor felújítása végül 2009-2010 között történt meg. A munkálatok során maximálisan figyelembe vették a műemlékvédelmi szempontokat, az eredmény tényleg gyönyörű lett, nem véletlen, hogy a kolostor azóta már több rangos, nemzetközi építészeti díjat is elnyert.

A ma már államai tulajdonban lévő épületben 2011-ben nyílt meg a szálloda, melynek fő hívószava azóta is a csend. A szerzetesi cellákból 20 szobát alakítottak ki, puritán köntösben, mégis a modern kor kívánalmai szerint. A kolostorok hagyományos központja, a kerengővel körülvett quadrum itt is megvan, ahogy a szép barokk lépcsőház, és néhány középkori ablakmaradvány is. Az egykori kápolnából szoba lett, a zárdalelkész hajdani szobájából pedig lakosztály.

Az épület harmadik szintje elsősorban a közösségi tereknek ad helyet. A padlásteret kiállítótérré és társalgóvá alakították, de vannak meditációs termek, és egy szép könyvtár is, melynek könyvei különös módon kerültek ide. 2010-ben, mikor még csak mint műemlék volt látogatható az épület, belépőjegy helyett mindenki egy könyvet hozott magával, később a külföldi szállóvendégek is hagytak itt könyveket.

Az egykori szerzetesi iskola egyszerűségében is szép oktatóterme, a noviciátus, ma előadóterem, de a reformkorban selyemhernyót is tenyésztettek itt. A fejünk felett még ma is az eredeti, az 1650-es években készült 14.5 méter hosszú mestergerenda tartja a mennyezetet. A faragott minták, az „ácscsillagok” ihlették a kolostor logóját is. Ezek az egyszerű, rontást levevő általános motívumok Székelyföldtől Tirolig elterjedtek voltak.

Mit keres Sztálin a templomban?

A freskókkal, stukkókkal díszített egykori szerzetesi ebédlő szerepe ma sem változott, itt kapott helyett az étterem. A szerzetesek étkezéseire a puritánság elsősorban a külsőségek terén volt igaz, abban, hogy mit esznek, már kevésbé. Karácsonykor például őzsült volt menü, de az 1786-os bezárásnál a leltárt készítők nagy mennyiségű kakaót és kávét is találtak, ami akkoriban luxuscikknek számított.

Túránk végén még bekukkantottunk a templomba is, melynek előterében mindjárt a torony hatalmas óralapja fogadott bennünket. A templombelsőben középkori, barokk és a szocializmus idejéből származó részletek is vannak. Láthatunk például graffitiket az 1500-as évekből, „itt jártam” festette fel valaki századokkal ezelőtt. A szentély középpontjában a czhestohowai Fekete Madonna kép van, amit a barokk korban nem találták elég díszesnek, ezért a képet egy aranyozott, díszes keretbe foglalták, és koronát is kapott Mária.

A templom falfestményei az 1950-es években készültek. Művészeti szempontból nem, művészettörténeti szempontból viszont annál érdekesebbek, ugyanis a Rákosi-rendszerben a festő meglehetősen merész motívumokat helyezett el, melyek szembementek az akkori egyházpolitikával.

Az orgona melletti képen Szent Mihály arkangyalt láthatjuk, miközben épp legyőzi az ördögöt, akit Sztálin arcvonásaival ábrázolt a festő.

A sopronbánfalvi kolostor múltja és jelene még számos érdekességet tartogat, és ezt bárki felfedezheti, ráadásként pedig a léleknyugtató csendben is megmerítkezhet egy kicsit.

A cikk 2019 decemberében jelent meg először.