Erdőlátogatási korlátozások a vadászidényben

Megkezdődött a 2015-ös vadászati főszezon hazánkban, így több erdészeti igazgatóság erdőlátogatási korlátozást léptetett életbe. Cikkünkben összegyűjtöttük, mely területeket érinti a tilalom az elkövetkezendő időszakban.

Szerző:
MTSZ
Fotó:
Shutterstock
2015. szeptember 3.

Megkezdődött a 2015-ös vadászati főszezon hazánkban, így több erdészeti igazgatóság erdőlátogatási korlátozást léptetett életbe. Cikkünkben összegyűjtöttük, mely területeket érinti a tilalom az elkövetkezendő időszakban.

A 22 állami erdőgazdaság közül már többen publikálták az elrendelt korlátozásokat. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. a balesetek elkerülése, valamint a vad-gépjármű ütközések mérséklése érdekében szeptember 1-től 30-ig minden nap délután 16.00 és másnap reggel 9.00 között korlátozza az erdőterületek látogatását, az érintett községhatárok Nyirád, Sümeg, Tapolca, Zalahaláp, Lesenceistvánd, Lesencetomaj és Uzsa.


Az Egererdő Zrt. működési területén szeptember 10-től október 10-ig intenzív vadászati tevékenységet folytat, ezért itt szintén délután 16.00 és másnap reggel 9.00 között ajánlatos elkerülni az erdőt.


A Gemenc Zrt. erdeiben augusztus 29-től szeptember 30-ig tart a vadászszezon, itt csak reggel 9.00 és 15.00 között szabad tartózkodni. Az erdei vasút járatainak menetrendje a korlátozás ideje alatt nem változik. Az erdei vasút megállói, a Molnárka tanösvény és hétvégenként a Forgó-tói tanösvény az utolsó vonatok indulásáig az utasok által látogatható.

 


A KAEG Zrt. szeptember 1. és 30. között folytat fokozott vadászati tevékenységet, így délután 16.00 és reggel 9.00 között nem látogatható a Rábaközi FTK, a Dél-Hansági FTK, a Gönyüi FTK, az Alsó-szigetközi FTK, a Ravazdi FTK, valamint a Princ-hanyi FTK.

A Kaszó Zrt. által kezelt erdőterületek is elkerülendők augusztus 17-től november 17-ig, délután 18 órától reggel 9 óráig.

 

 

A Szigetvári Erdészet sasréti vadászterületén, a Sásdi Erdészet nagymátéi és kisvaszari vadászterületén, az Árpádtetői Erdészet hetvehelyi, továbbá a Pécsváradi Erdészet kárászi és mészkemencei vadászterületén a Mecsekerdő Zrt. léptetett életbe korlátozást, amely augusztus 31-től egészen október 1-ig tart, minden nap 16.00 és másnap 8.00 között.


A SEFAG Zrt. üzemi vadászterületein szeptember 1-től 31-ig, 15.00 és másnap 9.00 között tilos az erdőben tartózkodni. 

 

Kutas környékén augusztus 20-tól október 31-ig délután 15 órától másnap 9 óráig tilos az erdőterület látogatása. A tilalom megszegői 50 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatók. 


A nagyvadvadászat a VERGA Zrt. erdeiben szeptember 1-től 30-ig tart, minden nap délután 16.00-tól másnap reggel 9.00-ig. 


A Vértesi Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság a kezelésébe tartozó vadászterületeken (térkép itt, itt és itt) szeptember 10-től október 10-ig naponta délután 16.00 és másnap reggel 09.00 óra között tiltja az erdőlátogatást a parkerdők, arborétumok és az Országos Kéktúra útvonalának kivételével. A megjelölt időszakban a turistautak, illetve a fő közlekedési útvonalak bevezető szakaszain tájékoztató táblákkal és a szolgálatot teljesítő szakszemélyzet eseti szóbeli tájékoztatásával külön is felhívják a figyelmet a korlátozásra. Érintett községhatárok: Baj, Bicske, Bokod, Csákberény, Csákvár, Császár, Csókakő, Gánt, Oroszlány, Pusztavám, Szár, Szárliget, Tarján, Tata-Agostyán, Tatabánya, Óbarok, Újbarok, Várgesztes, Vértesboglár, Vérteskethely, Vértessomló, Vértesszőlős, Vértestolna.


Intenzív szarvasvadászat miatt a Zalaerdő Zrt. területeit sem lehet látogatni egész szeptemberben, minden nap délután 16.00 és reggel 8.00 között.

 

 

Cikkajánló