Amikor az ember a természetbe indul, az pont olyan, mintha vendégségbe menne, és bár nincs törvény rá, vendégségben mégsem tesszük fel a lábunkat a terített asztalra, úgy kirándulóként, természetjáróként is vannak olyan íratlan szabályok, amelyeket jó, ha betartunk, mert úgy egyszerűen jobb lesz mindenkinek: a természetnek, a többi túrázónak és végső soron nekünk is. Ezt a tudást pedig nem is adhatjuk át jobban, hatékonyabban a gyerekeinknek, mint épp kirándulás közben. Összeírtunk 8 íratlan szabályt, amit mi is az előttünk járóktól tanultunk.
A természetjárásnak vannak törvénybe foglalt szabályai, amelyek be nem tartása büntetést vonhat maga után, és vannak olyan szabályok is, amelyek betartása rajtunk, a mi lelkiismeretünkön és hozzáállásunkon múlik. Senki nem fog megbüntetni bennünket azért, mert kiabálunk az erdőben, vagy ha ott hagyjuk a szemetünket a már egyébként is csordultig telt erdei szemetesben, de egy jó érzésű természetjáró igyekszik az ilyen helyzeteket elkerülni.
Különösen fontos ez akkor, ha gyerekekkel túrázik az ember, hisz ők olyan természetjárók lesznek majd, amilyenek mi is vagyunk, úgy viszonyulnak majd a természethez, ahogy azt tőlünk látják. Van, akinek a vérében van, van, aki néhány ilyen belső szabályt tart be, de nem beszél róla másoknak. És vannak olyanok, például a gyerekek, aki tőlünk hallanak ilyesmiről először. Mik a kirándulás, a természetjárás íratlan szabályai?
1. Ha magadat hallod, a természetet nem fogod
Amikor kirándulni megyünk, magunk mögött hagyjuk a hétköznapi gondokat és jól érezzük magunkat. Vannak olyanok, akik mindezt úgy próbálják fokozni, hogy egy kis hangszórót is magukkal visznek és döngetik a zenét az erdőben. Mások hangosan és folyamatosan diskurálnak. Pedig a természet hangjai vagy épp a csendje feltölti az embert.
A helyzet azonban az, hogy az efféle viselkedés nemcsak az épp arra járó többi túrázót zavarhatja nagyon, de a környék vadállatait is. A zenehallgatást hagyjuk meg otthonra, és inkább próbáljunk meg csendben maradni, mert akkor esélyünk lehet arra is, hogy meghalljuk a természet hangjait, sőt, még arra is lehet esélyünk, hogy vadállatot látunk.
2. Csak a lábnyomodat
Hiába vannak kirakva kukák az erdei pihenőhelyeken, ne hagyjuk ott a szemetünket, mert ezeknek a szemeteseknek a rendszeres ürítésére nincs elegendő kapacitása az illetékeseknek.
Gondoljunk csak bele, hogy a népszerűbb kirándulóhelyeken egy-egy hétvégén mennyi hulladék termelődik.
Természetjáróként az egyik legfontosabb szabály, hogy amit magaddal hoztál, azt vidd is haza, és ez vonatkozik a szemetünkre is.
A telepakolt kukákból szerteszét viszi a szél a szemetet, de az állatok is kiszedegetik a kedvükre való ehető és nem ehető dolgokat. Az sem jó ötlet, ha az üres PET-palackokat a tűzrakóhelyen hagyjuk, esetleg bedobjuk a tűzbe, mert ezáltal káros anyagok sokaság távozik a levegőbe.
3. Egy instaposzt nem ér ennyit
A közösségi média platformokon egy-egy jó fotó vagy videó like-ok özönét, a posztoló pillanatnyi örömét hozhatja, és ennek eléréséért sokan sok mindenre képesek. Például arra is, hogy védett virágokat úgy fotózzanak, úgy próbáljanak meg azokhoz közel férkőzni, hogy azzal esetleg a virág közelében lévő más fajok egyedeit letapossák. Pedig attól, hogy azok nem olyan látványosak, nem védettek, még azokra is vigyázni kell.
Nagyon népszerű fotótémának számítanak egyes virágzó gazdasági növények is, mint például a repce, a facélia, a mézontófű, de a földek szélén virágzó pipacs-és szarkalábtenger is érthetően sokakat vonz. Azonban ezeket is próbáljuk meg a szántóföld széléről fotózni, ne gázoljunk be a növények közé, mert azzal, hogy letaposunk sok növényt, a föld tulajdonosának is kárt okozunk.
Az állatok fotózásánál is figyeljünk arra, hogy ne zavarjuk azokat, ne akarjunk túl közel férkőzni hozzájuk, ne engedjük a drónt az éjszakázni készülő darvak fölé, mert azzal komoly veszélyhelyzetbe is sodorhatjuk őket. Vadnövények gyűjtésénél is igyekezzünk úgy járni-kelni az erdőben, hogy minél kevesebb kárt tegyünk, és a megengedett mennyiségnél többet ne vigyünk haza.
4. Köszönj? Ne köszönj?
Erre sincs írott szabály, de a legtöbben köszönnek a szembejövő túrázóknak, és a legtöbben szívesen veszik, ha köszönnek neki a szembejövők.
Persze, nem a Normafáról beszélünk, ahol rengetegen korzóznak az ösvényeken, és képtelenség lenne mindenkinek köszöngetni, de a kevésbé frekventált helyszíneken mindenképpen illik köszönni más természetjáróknak. Hisz ott, a természetben, ugyanazokat az ösvényeket járva egy közösséghez tartozunk.
A nagyvárosi tömegek személytelensége után ez az élmény nagyon üdítő tud lenni.
5. Fa, nem faliújság
Sajnos bármerre is induljon az ember, az erdőkben mindenütt lehet találkozni a fák kérgébe karcolt szívecskékkel, örök emlékül ott hagyott üzenetekkel.
Ezek a karcolások nemcsak csúnyák, de a fának sem esnek jól.
A kéreg megvédi a fát a külvilágból érkező káros hatásokkal szemben, például az időjárási szélsőségektől és a kártevőktől. Ha a fakérgen sérülés keletkezik – márpedig egy fába karcolt szív, legyen annak hátterében bármilyen nemes szándék is, annak számít – az veszélyt jelent a fára. Ennek mértéke attól függ, hogy milyen mély ez a seb, ugyanis bizonyos mélység után megnőhet a gombafertőzések esélye, ami a fa idő előtti halálához is vezethet.
6. Mi a baj a kőtornnyal?
A kőtornyok az elmúlt években kezdtek el szaporodni itthon, például patak-és folyópartokon. Vannak, akik meditációként fogják fel a kövek egymásra rakosgatását, de a legtöbben inkább divatból építik a kőtornyokat, leginkább azért, mert egy ilyen kép jól mutat az Instán. Az ember alapvető vágya, hogy így vagy úgy nyomot hagyjon, és nincs azzal baj, ha teret engedünk a bennünk élő művésznek, de ezt lehetőleg ne a vízfolyások mellett lévő kövekkel tegyük.
Ezek alatt a kövek alatt sok-sok élőlény él, parányiak, de attól még élnek és fontosak a nagy egész szempontjából.
A hazai patakparti kövek alatt például a kérész-, álkérész-és szitakötőlárvák, parányi csigák is ott rejtőzhetnek, de a sekély vízben található kövek között bújik meg például a kövi és a folyami rák is.
Legközelebb, amikor nekiállnánk egy kőtorony építésének, gondoljunk ezekre az élőlényekre is.
7. Ne simogass őzgidát, ne szedd össze a békákat
Az őzsuták május közepétől június közepéig ellenek, ami azt jelenti, hogy erdőn-mezőn találkozhatunk fűben lapuló kis gidákkal. A fiatal őzek, ha véletlenül rájuk találunk, nem szaladnak el, ez azonban nem jelenti azt, hogy betegek.
Ne akarjuk kézbe venni, megsimogatni a kis gidát, szelfizni vele, bármennyire aranyos is, a visszatérő őzmama ugyanis megérezve az emberszagot, akár ott is hagyhatja a gidát, ami számára az éhhalált jelenti.
A békákra is bajt hozhat, ha kézből kézbe adjuk őket. A kétéltűeket ugyanis világszerte egy gombafertőzés veszélyezteti, ami sajnos nálunk is felbukkant már. Ha kézbe veszünk egy békát, majd egy másikat és egy másikat, akaratlanul is átadhatjuk egyikről a másikra a fertőzést. Sajnos a gombaspórákat a bakancsunkkal is átvihetjük egyik helyről a másikra, ezért is érdemes egy-egy kirándulás után alaposan megtisztítani a bakancsunk talpát.
8. A vízimadarak nem kenyéren élnek
Sokan gondolják azt, hogy a vízimadarak etetése jó dolog, hisz a gyerekek örülnek, hogy etethetik a madarakat, a hattyúk, tőkés récék és sirályok pedig szintén örülnek, mert enni kapnak.
A vízimadarakra nézve azonban akár végzetes is lehet az etetés, és nemcsak a kenyér okoz bajt, az automatákból kinyerhető madáreleség sem tesz jót a vízimadaraknak.
Például azért, mert a madarak a rendszeres etetés miatt nem vonulnak délebbre, hanem ott maradnak a tavakon, ahol télen aztán könnyen jégbe fagyhatnak. Ráadásul, ha sok madár van egy helyen, könnyebben terjedhet a madárinfluenza is. A rendszeresen kenyérrel etetett madaraknál kialakulhat egy rendellenesség is, az ún. angyalszárny-betegség, ami miatt a madár nem fog tudni repülni és soha nem fog normális életet élni.
Tartsuk be a természetjárás írott és íratlan szabályait, legyünk felelős túrázók és jó vendégek, akiket máskor is szívesen látnak.
