A január 21-22-i hétvégére sokan a nagy hótakaróban tett kirándulás miatt emlékezhetnek, hiszen az előző napokban érkezett havazás tömegeket csábított a hegyekbe. Azonban a Bükk és a Mátra erdőségében a terület jelentős részét kezelő erdőgazdaság szerint a felázott talajból kiforduló fák miatt veszélyessé vált a túrázás, a hatóságok pedig hasonló okokból utakat is lezártak. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakult ki ez a helyzet.
A mátrai és bükki erdők nagy területét kezelő Egererdő Zrt. január 19-én, csütörtökön adta ki figyelmeztetését, miszerint „a folyamatos esőzés teljesen feláztatta a talajt, emiatt nagyfokú fakidőlés tapasztalható”, egyúttal arra kérték a kirándulókat, hogy ne e két hegységbe tervezzék hétvégi túrájukat. Ugyanezért zárták le a hatóságok a Kékestetőre vezető bekötőutat, és a Bükk néhány útját is.
Az erdőgazdaság szerint a kérés megértő fülekre talált, a vonzó hótakaró ellenére sokan otthon maradtak vagy más célpontot választottak maguknak, akik pedig mégis a Mátrába vagy a Bükkbe látogattak, a zártabb erdőtömbök helyett inkább a települések és turisztikai attrakciók közelében mozogtak. Ráadásul a szél is mérsékeltebb volt az előzetesen vártnál, ezért nagy kiterjedésű, csoportos fakidőlések ezúttal nem történtek, így a baleseteket is sikerült elkerülni.
A vízzel telített talajból kiforduló fák jelensége ugyanakkor korántsem veszélytelen, és nem is ritka, jellemzően pedig a tavaszi időszakban szokott bekövetkezni.
Ugyanis ekkor hullik annyi csapadék, amennyi a hótakaró elolvadásával, valamint a viszonylag alacsony hőmérséklettel (és az ebből következően enyhe párolgással) párosulva kellően átáztatja a talajt, jelentősen gyengítve a sekélyebb gyökérzetű fák kapaszkodási lehetőségeit. Hasonló szokott bekövetkezni intenzívebb tavaszi havazások után is, amikor a lombba borult fák nem bírják el a hó súlyát, ágaik leszakadnak, rosszabb esetben gyökerestül ki is dőlnek – mint történt az például 2017 áprilisában is, amikor hatalmas erdőfoltok feküdtek el. A januári időpont azonban szokatlan, hiszen az éghajlati adatsorok szerint ez az év legszárazabb és leghidegebb időszaka, így a fák stabilitását kemény, alig nedves talajnak kellene biztosítania.
Csak éppen rendhagyó, éghajlati extremitásoktól sem mentes januáron vagyunk túl: a hőmérséklet a hónap nagy részében több fokkal az ilyenkor szokásos átlag fölött alakult, és alighanem jól emlékszik mindenki a szűnni nem akaró esőzésekre is. A nagy havazást (és a figyelmeztetésekkel terhelt hétvégét) megelőző hetekben a januárra jellemző hozzávetőleg 30 mm-nyi csapadék háromszorosa is lehullott az ország középső sávjában. A Mátrában mindössze 5 nap leforgása alatt az országos havi átlag duplája esett, és a Bükkben sem sokkal kevesebb, ráadásul hó helyett nagyrészt eső formájában, gyorsan bejutva a talajba.
A telitődött, felázott talajban - az Egererdő tájékoztatása szerint - ezúttal főként a középkorú és idősebb bükkösök károsodott gyökerű vagy tövű példányai nem tudták tartani magukat.
Ám egy nagyobb szélvihar komolyabb pusztítást is véghez vihetett volna, hiszen egy kidőlő fa gyakran többet is magával sodor, az azonos korú és fajú erdőállományokban pedig a hasonló adottságú példányok közé ritkán vegyülnek dominószerű dőlés útját álló, stabilabb egyedek vagy lékek. Az eredmény ilyenkor általában elszakadt távvezetékek, kidőlt fák miatt lezárt utak, megrongálódott erdei pihenőhelyek, és a földön fekvő erdőrészeket drámai háttérzenével aláfestő drónfelvételek formájában jut el a híradásokba.
Aki látott már olyan hegyoldalt, amin a fatörzsek leginkább egy hanyagul megkezdett marokkójátszma látványát idézik, annak nem kell hosszan magyarázni, miért jó ilyenkor az erdészeti felhívásokra hallgatni, és távol maradni a veszélyesnek ítélt erdőktől.
Viharos szél pusztítása a Börzsönyben
Szerencsére télen általában nem kell a talaj felázásától és tömeges fakidőlésektől tartani, de a Kárpát-medence időjárását befolyásoló éghajlati tényezők változása előrevetíti további meglepetések lehetőségét is. Az utóbbi négy évtizedben az országos évi csapadékösszeg enyhén nőtt, ám a csapadékos napok száma (országos átlagban) csökkent, ami azt jelenti, hogy az eső egyre inkább gyors, de intenzív záporok és zivatarok formájában érkezik.
A 2023. januári áztatás okai pedig még messzebbre, egészen a magaslégkörig és az Atlanti-óceán mélyére vezetnek.
Hazánk éghajlatát korábban az év kétharmadában a légkör magas rétegeiben futó, nyugatról keletre tartó áramlások határozták meg. Ezek útját állják a sarki hideg déli és az Egyenlítő felől érkező meleg levegő északi irányú előretörésének, óvva a Kárpát-medence időjárását a szélsőségektől. Azonban ezek a nyugati áramlások sok-sok tényező változása, így például a Golf-áramlat gyengülése miatt kevésbé erőteljesek, ezért a nyári hónapokon kívül mára már bármikor a helyükbe léphetnek az észak-déli irányú légköri áramlások. Ezek délről meleget, északról hideget szállítanak magukkal, ahogy történt az idén januárban is, Magyarország területét pedig sorozatban érhették el a Földközi-tenger nedves levegőjét magukkal cipelő ciklonok.
A következmény ismert: eső után még több eső, hetekig. És bár nem állíthatjuk, hogy hasonló többé nem fordulhat elő, de az idei január időjárása semmiképp sem volt átlagos, a téli áztató esőzések kialakulásához pedig számos tényező együttes hatása volt szükséges. Ezért bízhatunk benne, hogy a téli túrákon a kidőlt fák átlépése és a lezárt turistautak kerülgetése helyett továbbra is csak a megszokott sármennyiség lekaparása marad a legnagyobb nehézség. Már amennyiben ez egy reménykeltő kilátás.
