Fák fölött sétáltunk a Bélai-Tátrában

Lombok alatt

 

A Bélai-Tátrában, pontosabban a Bachleda-völgynél található lombkorona-tanösvény megépülésének híre 2017 ősszel felrobbantotta az internetet, nem csoda, hogy mi is kíváncsiak voltunk, tényleg olyan menő-e a fenyőfák fölött vezető sétány, mint amennyire azt a videók és a képek sugallják. Meg kell mondjam: tényleg, és annak dacára, hogy a turistaszezon hivatalosan már véget ért a Tátrában, jó néhány látogatóval, osztálykirándulókkal, párokkal, családokkal és kiránduló csoportokkal együtt fedeztük fel a tanösvényt.

 

Parádés látvány fogadja a turistát a kilátó tetején

 

A megközelítés kicsit trükkös, a Google-térképen Walkway canopy Bachledka néven találjuk a tanösvényt, de a legcélszerűbb a Hotel Bachledka Strachant vagy a Bachledka Ski and Sunt megjelölni végállomásként. Itt lehet parkolni, ami 3 euróba kerül, és ha bizonytalanok vagyunk az iránnyal kapcsolatban, a legjobb az, ha már ekkor megpróbálunk útbaigazításért folyamodni. Mi ezt elmulasztottuk, elindultunk az épületek irányába, és később, egy szuvenírboltnál érdeklődtünk, ahol a kedves eladó kicsit beszélt angolul, de pont a kulcsfontosságú szavak nem jutottak eszébe. Szerencsére szimpatikus úriember sietett a segítségünkre egy kiránduló csoportból, aki kente-vágta az angolt, viszont az útvonalat már nem ismerte. Vidám diskurzust folytattunk legalább három nyelven, aztán valahogy mégis kisült egy körülbelüli útirány, és meg is nyugtattak minket: minden szépen ki van táblázva az ösvényen. Mint később kiderült, nem kellett volna aggódnunk, az emberek zöme ugyanarra tartott, mint mi, ezért végül elég volt követni őket.

 

A kanyargós pallószakasz folyamatosan emelkedik

 

A bonyodalom egyébként abból fakadt, hogy a felvonó, amely innen indul, és a lombkorona-tanösvény mellett tesz le, ottjártunkkor éppen felújítás alatt állt. (A tanösvény honlapja szerint 2018 decembere óta már működik a felvonó.) Így maradt a negyvenöt perc séta a csúcsig, jobbára jellegtelen útvonalon, ahol csak egy érdekesebb kilátópont akadt a fenyőfák között. Táblák tényleg akadtak, a mindenki számára szuperinformatív „Chodník korunami stromov” felirattal, amiről csak sejtettük, hogy a lombkorona-tanösvényt jelölheti. 

 

Lombok tetején

 

Jól megizzadtunk, mire elértük a hegytetőt, így először is letelepedtünk szusszanni egyet, majd konstatáltuk, hogy a kilátó közvetlen közelében álló hatalmas daru (a felvonó végállomását is felújították ottjártunkkor) elég sokat ront az összképen. Azért nem csüggedtünk, csak egy pillanatig, amikor megláttuk a pénztár előtt kígyózó sort, de aztán ez is hamar megoldódott, mert az előttünk lévő csoportot fél perc alatt egyben beengedték. A sétány bejáratának közelében egyébként több ételbódé, játszótér és szuveníres várja a lombkoronaséta előtt vagy után álló, enni-inni, szórakozni, emléket beszerezni vágyó turistát.

 

A bejárat előtt még a turistaszezon végén is hosszú sor kígyózott

 

A kilátóig vezető 603 méteres, mintegy 1,8 méter széles, kanyargós pallószakasz folyamatosan emelkedik, egészen 24 méterig, az utat pedig játékok, információs táblák és nem mellesleg egyre látványosabb kilátás teszik érdekessé. Már önmagában különös megtapasztalni, milyen érzés úgy része lenni a fenyőerdőnek, hogy valóban a fák csúcsa mellett és fölött haladunk el. A magasság ellenére (ezt még) nem mondanám tériszonyos élménynek; kicsit olyan, mintha az építményen kívül a fenyők is megtartanának minket. Ami egyesek számára kicsit ijesztőbb lehet, az az, hogy amennyiben egy percre megállunk, és nekidőlünk a korlátnak, jól érezhetjük, ahogy a szerkezet mozog a szélben.

 

A fenyőfák csúcsai között vezető ösvény 600 méter hosszú, a legmagasabb pontján 24 méter

 

Az üzemeltetők kissé túlozva „adrenalinsarkoknak” nevezték el azokat a részeket, ahol palló nincs, csak háló, fölötte pedig mozgó, kötéllel rögzített elemeken lehet egyensúlyozni, sétálni. A kisebb gyerekek nagyon élvezték az egyébként teljesen biztonságos játékot, de a felnőttek sem tudtak ellenállni a késztetésnek, hogy kipróbálják. Mi sem.

 

Így pózolnak a bátrabbak a kilátó tetején kifeszített, ruganyos hálón

 

A szlovák, lengyel és angol nyelvű táblákról kiderül például, hogy mit kell tudni az ezüst és a lucfenyőkről, hogy honnan ismerjük fel az egészséges erdőt, és a 2004-ben a Magas-Tátrában pusztító vihar következményeiről is olvashatunk. Jó pont, hogy nem próbálják száraz adatokkal elárasztani a látogatót, csak a leglényegesebb információkat emelik ki, és esztétikus formában tálalják azokat. A legkisebbeknek pedig néhány helyen állatos szókirakókat is elhelyeztek a sétány szélén.

 

Jóval a lombok fölött

 

Ha megérkezünk a kilátóhoz, körülbelül még egyszer ugyanannyit, összesen 631 métert kell haladnunk csigavonalban felfelé a tetejéig. Mielőtt azonban elindulnánk, érdemes felpillantani: innen már láthatjuk a középen kifeszített, strapabíró műanyag kötelekből készült hálót és alulról az embereket, akik kimerészkedtek rá. Ekkor még biztosan nem sejtjük, hogy testközelből azért kicsit félelmetesebb lesz a dolog.

 

Ha végigjárjuk a tanösvényt, a 32 méter magas kilátóban lyukadunk ki

 

A torony tetején persze könnyen bele lehet feledkezni a panorámába is. A korláton végig jelölték, melyik irányban mi helyezkedik el: a Bélai-, illetve a Magas-Tátra csúcsait és a környező településeket.

 

 

A kilátóban érdekes pszichológiai-szociológiai megfigyeléseket is tehetünk, ha szemügyre vesszük, hogyan viszonyulnak a látogatók a hálóhoz. Többen csak tétován állnak a deszkák peremén, gyűjtögetve a bátorságot a sorsdöntő lépés megtételéhez, néhányan óvatosan ráhelyezkednek, majd gyorsan visszarántják a lábukat, a nagyobb gyerekek kettesével, kézen fogva szaladnak át az imbolygó felületen, a fiatal lányok hanyatt fekve szelfiznek rajta (mindent egy jó képért), egy ázsiai turistacsoport pedig körben, virágot formálva, nevetgélve fekszik a köteleken. Mit nekik a háló, amikor hozzászoktak a több száz méter magasan kanyargó, üvegpadlós hidakhoz és sétányokhoz.

 

 

Attilának, a fotósunknak, semmiféle lelki megrázkódtatást nem okoz rálépni, nekem azért kell vennem egy jó nagy levegőt. Először igencsak furcsa érzés, de ha nem követem el azt a hibát, hogy lenézek, azért kifejezetten érdekes tapasztalat a rendkívül ruganyos köteleken, billegve álldogálni 32 méterrel a föld fölött. Még nagyobb élmény lenne, ha kipróbálhatnánk a 67 méter hosszú csúszdát, amely a kilátó belsejéből tekereg lefelé, de sajnos az építkezés miatt most azt is lezárták. Egyébként erre is a bejáratnál lehet jegyet váltani plusz 2 euróért. Marad a séta visszafelé, egészen a parkolóig, de dacára mindennek, így is bőven megérte: ilyen szuper tanösvényen még nem jártunk.

 

 

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. novemberi számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Videón a Szlovákia lombkorona fölött kanyargó turistaútja

Ezeken a helyeken sétálhatsz a lombkoronában

Leesett az állunk Szlovákia cseppkőbirodalmában