Világszerte egyre népszerűbbek a faültetési mozgalmak, amelyek révén bárki bekapcsolódhat a klímaváltozás elleni küzdelembe. Hogyan segítenek a fák, és miért nem lehet bárhová bármit ültetni? Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk dr. Aszalós Réka erdőökológussal, aki maga is önkéntes szakértőként segíti az egyik hazai faültetési mozgalmat
Az, hogy mennyivel kellemesebb a hőmérséklet a városban egy árnyas fasor alatt, mint az árnyék nélküli, faltól falig betonba burkolt utcákon, azt nyilván már mindenki a saját bőrén érezte. De a fák nem csak az árnyékukkal segítenek, megkötik a port, védik a talajt, páradúsabbá teszik környezetüket, puszta látványukkal javítják a közérzetünket, illetve számos élőlénynek adnak otthont. A fotoszintézis miatt azonban sokkal nagyobb léptékben is érzékelhető a hatásuk. A szén-dioxid megkötésével és raktározásával ugyanis csökkentik a légkörben ennek az üvegházhatású gáznak a szintjét, ezáltal pedig mérsékelik a klímaváltozást.
Biciklizés és faültetés
Ma már tudjuk, a klímaváltozás hatásai nem „lesznek” valamikor a távoli jövőben, hanem már itt „vannak” – és egyre nyilvánvalóbbak. A maga módján egyre több ember szeretne tenni valamit azért, hogy segítse valahogy a klímaváltozás elleni küzdelmet. Egy átlagember leginkább a saját otthonát és életmódját tudja fenntarthatóbbá tenni, például azzal, hogy autó helyett kerékpárral jár, tudatosan vásárol, vagy légkondi helyett inkább fákat ültet a déli tájolású ablakok elé.
A faültetés persze számos más szempontból is előnyös, ráadásul bárki számára, aki szeretne valamit tenni a jövőnkért, hiszen ez egy valóban megvalósítható módja a cselekvésnek. Nem véletlen, hogy a faültetés néhány éve valódi mozgalommá vált világszerte.
Nyolcezer kilométernyi erdő
A civil kezdeményezések mellett egyes országokban óriási volumenű állami faültetések is történtek, például Etiópiában, ahol egy nap alatt 350 millió fát ültettek. Még ennél is nagyobb léptékű projekt a Nagy Zöld Fal kezdeményezés, amelynek célja, hogy Afrikában, a Szahara déli határán egy összefüggő zöld sávot hozzanak létre fák telepítésével, hogy megállítsák a Száhil öv elsivatagosodását, ezáltal jobbá tegyék sok-sok millió ember életét.
A 2007-ben elindított Nagy Zöld Fal projekt az eddigi legnagyobb léptékű, tudatosan tervezett tájátalakítás az emberiség történetében, amelybe mostanra már 21 afrikai ország kapcsolódott be. A gigaprojekt első évei azonban nem úgy alakultak, ahogy azt tervezték, Etiópián kívül a többi ország jóval kevesebb fát ültetett el, mint amennyit ígértek, ráadásul a csemeték jelentős része elpusztult. A program azonban nem állt le, csak némileg módosult, a terv most már az, hogy az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig húzódó, összefüggő erdőség helyett egy 8000 kilométer hosszú és átlagosan 15 kilométer széles füves, szárazságtűrő fákkal és cserjékkel tarkított sávot alakítanának ki a Szahara déli határában.
Faültetés szakértőkkel
Ha nem is ilyen léptékben, de az utóbbi években nálunk is beindultak a faültetési mozgalmak. A legismertebb civil kezdeményezések, mint például a 10 millió Fa, a MyForest vagy a 60 ezer fa Békéscsabán keretei között sok-sok önkéntes részvételével már 100 ezernél is több fát ültettek el.
Fát ültetni mindenki tud, gondolnánk, de jól csinálni mindezt azért nem olyan egyszerű. Hisz egyáltalán nem mindegy, hogy mit, mikor és hová ültetünk, nem beszélve arról, hogy az ültetéssel még nincs vége a dolognak, arra a fára még évekig figyelni és vigyázni kell.
Ezért is fontos, hogy a faültetési mozgalmakat szakértők is segítsék. Dr. Aszalós Réka az Ökológiai Kutatóintézet erdőökológusa, aki önkéntes szakértőként a 10 millió Fa közösség munkáját segíti. Kollégáival sok más mellett olyan szakmai háttéranyagokat készítettek, amelyek bárki számára ingyenesen elérhetők. Rendszeresen mennek terepbejárásra, hogy az ültetések előtt előzetesen felmérjék az adott helyszíneket, és ennek alapján, illetve a hazánkra elkészült talajtérkép és potenciális vegetáció-térkép segítségével meghatározzák, hogy egy adott helyen mi lenne az az élőhely- és erdőtípus, amely odavaló, milyen fa- és cserjefajok lennének megfelelők mondjuk egy felhagyott szántó helyén. Kertészek bevonásával a belterületi ültetések fa- és cserjefajait határozzák meg, például egy belvárosi fasor telepítése vagy egy óvoda udvarának zöldítése során.
Őshonos fajok, természetszerű erdők
„A fásításnak több alapszabálya van – mondja Réka. – Az egyik például az, hogy amíg belterületen természetesen megengedettek a nem őshonos díszfa- és cserjefajok, addig külterületi fásításnál, erdősítésnél őshonos, a termőhelynek megfelelő fajokat ültetünk, lehetőleg vegyesen. Egy természetes, természetszerű erdőnek, ahol többféle fafaj van, sokkal erősebb az »immunrendszere«, mint például egy nemesnyár-ültetvénynek, így jobban ellenállnak a viharoknak vagy a kártevők pusztításának, így kisebb az esélye annak, hogy instabillá válik a rendszer. A természetes erdők általában sokkal tovább képesek raktározni a szenet, mint egy ültetvény, amelyet 30-40 év múlva kivágnak, és ezzel a benne raktározott szén egy jó része újra a légkörbe kerül.”
Az egyes fák és erdőtípusok szénelnyelése között is van különbség. „Vannak gyorsan növő fajok, mint például a fehér nyár, amely biztos, hogy gyorsabban éri el azt a kort, amikor már nagyobb mennyiségű szén-dioxidot tud megkötni, mint egy lassú növekedésű faj, például a tiszafa. Ez azonban nem azt jelenti, hogy lassú növekedésű fákat nem érdemes ültetni, hisz azok hosszú életük alatt tartósan tudják segíteni a klímavédelmet.”
Ugyanez a helyzet, ha egy trópusi esőerdőt és a tajgát hasonlítjuk össze ebből a szempontból. „A trópusi esőerdő például gyorsan fejlődik, gyorsan köti meg a szenet, míg egy északi fenyőerdő sokkal lassabban fejlődik, viszont egy ilyen erdő, ha hagyják, sokáig képes a már megkötött nagy mennyiségű szenet raktározására.”
Belégzés, kilégzés
A fák nemcsak megkötik a szén-dioxidot, de maguk is kilélegezik azt. „Egy idősebb erdő a nappal megkötött szén-dioxid felét kilélegezi éjszaka, és a lebontó folyamatokkal együtt közel annyi szenet köt meg, mint amennyit kibocsát. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a legújabb kutatások rámutatnak, hogy még a nagyon idős erdők is – amellett, hogy fontos szénraktárak – folyamatosan kötnek meg szenet, még ha igen kis mértékben is.”
Egy új kutatás azonban megállapította, hogy az amazóniai esőerdő ma már több szén-dioxidot bocsát ki, mint amennyit elnyel.
A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint az Amazonas menti esőerdőkben évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el. Ennek oka pedig az erdőirtásokban és a jelentős részben szándékosan okozott erdőtüzekben keresendő, amelyeknek célja, hogy újabb és újabb területet nyerjenek a marhatenyésztés és a szójatermesztés számára.
Nem csupán az erdők, a gyepek is fontos szerepet játszanak a szén-dioxid megkötésében, épp ezért Rékáék mindig felhívják a figyelmet arra, hogy a természetes gyepeket nem szabad fásítani. „Vannak olyan gyeptípusok, mint a löszgyepek, az erdősztyepprétek vagy a mocsárrétek, amelyek a felét, háromnegyedét is meg tudják kötni annak a szén-dioxid-mennyiségnek, amennyit egy erdő képes. A tárolt szén nagy része (90%-a) a talajban található. Ha feltörnek egy gyepet, majd beültetik fával, akkor azzal az addig megkötött szén jelentős része visszakerülhet a légkörbe, és a gyep élővilága, az általa nyújtott változatos élőhely megszűnik.”
A klímaváltozás hatásait is be kell kalkulálni
Számos egyéb tényezőt is figyelembe kell venni a faültetések tervezésekor a termőhelyi adottságokon túl. Természetesen alapvető, hogy a fásítás leendő helyszíne jogilag rendben legyen, de foglalkozni kell például a várható vadkárokkal is, mert hiába stimmel minden, ha közben a csemetéket rendszeresen lerágják a vadak. És most már a klímaváltozás várható hatásait is be kell kalkulálni.
„Mivel egyre szárazabb a klíma, a fák is megsínylik ezt, az immunrendszerük gyengül, és így a kártevők is könnyen elpusztíthatják őket. Vannak fafajok, amelyek érzékenyebbek a felmelegedésre, mint például a lucfenyő – a tűlevelűek többségére igaz ez –, de már egy-két helyen a bükkfa esetében is látszik, hogy a jövőben nem biztos, hogy a mostani élőhelyek alkalmasak lesznek a számára. Amikor tervezünk egy fásítást, akkor természetesen ezt is figyelembe vesszük. A nagyon ellenálló fajokból – mint például a mezei juhar, a tatár juhar, a molyhos tölgy, az ezüst hárs, a vadkörte, a vadalma, a fehér nyár és szürke nyár, a virágos kőris – élőhelytől függően mindig kerül az ültetendő fajok listájába.”
Az ültetéssel még nincs vége
A fák túlélését az utógondozás alapvetően meghatározza. Van, ahol rábízzák ezt a természetre, de a klímaváltozás ezt a forgatókönyvet is egyre inkább átírja. Ha ősszel ültet az ember, akkor számít rá, hogy jön egy jó őszi csapadék, majd a csemeték kapnak egy kiadós tavaszi esőt, és a természet remekül megoldja ezt a részét a dolognak. Az előrejelzések szerint azonban a jövőben a csapadék eloszlása hektikusabb lesz, nagy nyári aszályokkal és extrém felhőszakadásokkal, ami megzavarja ezt a rendszert.
Az erdészeti telepítéseknél eleve jóval több csemetét ültetnek, az idők során sok kis fa kiszelektálódik, gyérítik is az erdőt a legéletrevalóbbak javára, és mire az erdő több évtizedes lesz, az elültetett csemetéknek mintegy tizede marad meg. A belterületi ültetéseknél a cél a 100%-os túlélés, a városi környezet azonban sok kihívást tartogat a fiatal fák számára. „Saját példából kiindulva azt látom, hogy a 10 millió Fa közösség fáinak jó része megmarad (az akcióink nagy része még belterületi faültetés), és a pusztulás is elsősorban vandalizmus vagy elmaradt locsolás miatt következik be. Még nincs statisztikánk a túlélésről, a monitoringrendszert idén szeretnénk elindítani, de becslésem szerint az elültetett fák legalább 80%-a megmaradt.”
Az elültetett fák sorsa, főleg a településeken, nagyban múlik az adott közösségen, a környéken lakó önkénteseken, az önkormányzatokon. „Nagyon fontos a helyiek bevonása a faültetési mozgalmakba, mert ha van egy elköteleződés, akkor az a fák túlélését jelentősen növeli. A városi fák például nagyon nagy stressznek vannak kitéve, itt elengedhetetlen az utógondozás, főleg az, hogy néhány évig – legalább a nagy melegben – öntözzük őket.”
A faültetések sikere nagyban múlik az ültetés szakszerűségén. Nem egy sikertelen nemzetközi példa is bizonyítja ezt. Például Törökországban is volt olyan akció, amelynek során egy nap alatt több millió fát ültettek el, de mivel rosszkor, szakértők nélkül tették mindezt, és a csapadék mennyisége sem volt megfelelő, a fák 90%-a elpusztult. Szintén a szakszerűség hiánya, illetve az egyetlen nyárfafajjal történő tömeges ültetés a két fő oka a több évtizedes kínai faültetési kampány sikertelenségének.
Vannak inspiráló sikertörténetek is
Egy brazil fotós és felesége Brazília atlanti-óceáni partvidékén több mint 700 hektáron telepítették vissza az erdőt. Az eltelt több mint 20 évben közel 3 millió fát, 290 fafajt ültettek el. A telepített erdőbe azóta egyre több állat is visszatért már, 30 emlős-, 168 madár- és 15 hüllőfajt figyeltek meg a területen.
Hasonlóan sikeres erdőtelepítést az országhatáron belül is találunk, például a Békéscsaba melletti Pósteleki Természeti Emlékparkot, ahol a Körös Klub Természet-, Környezetvédő Természetbarát Egyesület 1993-ban kezdett fásításba. A 10 hektár kiterjedésű földterület teljes egészében szántó volt, ma pedig egy gyönyörű erdőt találunk itt. Az erdő alapállományát adó tölgyeshez a makkokat a Békés megyei kastélyparkokból, erdőkből, fasorokból gyűjtötték, de helyet kaptak itt a megye védett vadkörtefáinak utolsó utódai is. A létrehozott vizes élőhely körül a környék nevezetes idős nyár- és fűzfáinak génállományát őrző csemetéket telepítettek.
A szomszédos erdőből később lágyszárúak is áttelepültek a mesterségesen létrehozott erdőbe, és számos állatfaj is megfelelő élőhelyet talált itt magának. A Pósteleki Természeti Emlékpark génrezervátum és oktatóközpont is egyben, ahol az érdeklődők egy tanösvényen járhatják be az emberkéz által létrehozott, de nagyon is természetszerű erdőt.
A faültetésekkel, erdőtelepítésekkel segíthetjük a klímaváltozás elleni harcot, de önmagában ez sajnos kevés. Most már elkerülhetetlen, hogy mindenki – a legnagyobb szennyezőknek számító vállalatoktól kezdve az átlagemberekig – valóban változtasson, és megtegye a legtöbbet, ami ebben a küzdelemben tőle elvárható.
