Fedezd fel a Nyírséget a kéken!

Hosszú kilométereket bandukolni a nyírségi homokban fárasztó tud lenni, még szerencse, hogy közben azért akadnak olyan érdekes, szép és olykor meghökkentő látnivalók is, mint például egy reneszánsz várkastély vagy egy űrhajózási múzeum.

2024. október 4.

Hosszú kilométereket bandukolni a nyírségi homokban fárasztó tud lenni, még szerencse, hogy közben azért akadnak olyan érdekes, szép és olykor meghökkentő látnivalók is, mint például egy reneszánsz várkastély vagy egy űrhajózási múzeum.

Ha valaki a Nyírségben jár, vagy épp errefelé kéktúrázik, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia a vajai Vay-kastélyba, amit az ország egyik legszebb reneszánsz stílusú várkastélyának tartanak.

Az ősi, nemesi Vay család kastélya a 16. század végén, a 17. század elején épült. A Rákóczi-szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc kétszer is járt itt, először azért, hogy a család támogatását kérje, majd 1711-ben pedig itt tárgyalt a szatmári békeszerződése feltételeiről.

A kastélyban ma múzeum működik, ahol többek között a Vay család és a Rákóczi-szabadságharc történetéről látható kiállítás. Érdemes a kastélyt körülölelő parkot is bejárni, ahol az ősfák mellett Kelet-Magyarország egyik legnagyobb, a Rákóczi-szabadságharc kiemelkedő alakjait felvonultató szoborparkját is láthatjuk.

A Vajától 19 km-re fekvő Gyulaházán egy más jellegű, de hasonlóan érdekes látnivalót találunk: egy repüléstörténeti és űrhajózási kiállítást.

Hogy miért pont egy ilyen múzeumot álmodtak a nyírségi faluba, annak természetesen oka van, mégpedig igen nyomós, itt született ugyanis Farkas Bertalan.

Az eddigi egyetlen magyar űrhajós szülőházában berendezett kiállításon sok más mellett láthatunk például repülőgépmodelleket, a Szaljut-6 űrállomást kicsiben, Farkas Bertalan szkafanderének a másolatát és egy igazi űrbéli reggelit is.

Az épület mellett is van még látnivaló, és ez szintén nem éppen egy hagyományos falusi látványosság, a kertet ugyanis egy égbe törő Mig 21-es repülőgép díszíti.

Ha szeretnéd közelebbről is megismerni a nyírségi tájat, a maga végtelen homokjával, almáskertjeivel és tormaföldjeivel, szereted a kastélyokat és/vagy érdekel az űrhajózás, akkor ne hezitálj, jelentkezz a 138-as Nyírbátor-Vaja vagy a 139-es Vaja-Gyulaháza szakaszra.

Kéktúrázás Napja 2024

Időpont: 2024. október 12., szombat

Szervező: Magyar Természetjáró Szövetség

Túraszakaszok: A Kéktúrázás Napján a túraszakaszok hossza és számozása nem egyezik meg a hagyományos kéktúrás szakaszokkal. A több mint 2580 km hosszú Országos Kékkört a rendezvényre 143 darab, egy nap alatt lejárható túraszakaszra bontottuk. A 10 és 30 km közti hosszúságú túraszakaszok különböző nehézségűek, érdemes a képességeinknek megfelelő szakaszt választani.

Országos Kékkör: Az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RPDDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) összessége.

Szakaszfelelősök: A túraszakaszokat egy vagy több szakaszfelelős kíséri, vezeti. Ők segítenek a logisztika megszervezésében a túra előtt (az adott szakasz oldalán az üzenőfalat figyeljétek) és a terepi tájékozódásban is a túra közben.

Résztvevők: A túranapon bárki részt vehet ingyenesen, az egyetlen feltétel az online regisztráció.

Létszámkorlát: Az egyes túraszakaszoknál 50 főben határoztuk meg a limitet. Ha egy túra betelt, várólistára lehet jelentkezni, így lemondás esetén értesítünk a sikeres jelentkezésről.

Cikkajánló