A Suchá Belá-szurdok bejáratánál forgalomszámláló berendezéseket helyeztek el. A nemzeti park munkatársai azt remélik, megoldódhat a vízeséseknél feltorlódott tömegek problémája.
A készülék a tervek szerint pontos információkkal szolgál majd a szurdok forgalmáról. Azért éppen erre a helyre szereltük fel a közelmúltban ezt a berendezést, mert az utóbbi időszakban rendszeressé vált, hogy a turisták hosszú sorban várakoztak a vízeséseknél. A Suchá Belá-szurdok a nemzeti park leglátogatottabb turistaútvonala, amely gyakorlatilag közvetlenül a parkolóból elérhető - mondta el Tomá Drail, a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park igazgatója.
A berendezés nemcsak a szurdokba belépő, hanem az onnan kilépő turisták számának a rögzítésére is alkalmas. Gyakran találkozunk olyan turistákkal, akik nem fejezik be a túrát, hanem a visszafordulás mellett döntenek, mivel vagy túlbecsülték saját erejüket, vagy nem megfelelő öltözékben indultak a túrára, esetleg nem megfelelő lábbelit viseltek, ami nem tette lehetővé, hogy felmásszanak a létrákon - mondta az igazgató.
A továbbiakban feltérképezik a szurdokokban és a lejtőkön vezető turistautak állapotát, és javaslatokat tesznek azok helyreállítására, javítására. A 30 000 eurós támogatásból megvalósuló projekt előkészítő munkálatai jövő év február végéig fejeződnek be. Ezután online kamera és közlekedési lámpa felszerelését tervezik, amely tájékoztatja az Erdőaljáról (Podlesok) a szurdokba induló turistákat a szurdok látogatottságáról, a vízesések melletti létrák foglaltságáról. Ennek az információnak a tudatában mindenki önmaga eldöntheti majd, hogy elindul-e a szurdokba vállalva annak a kockázatát, hogy hosszas sorban állásra kényszerül a vízeséseknél, vagy csak némi várakozást követően indul a szurdokba, esetleg más útvonalat választ arra a napra - mondta az igazgató.
Kapcsolódó cikkeink:
Nyárindító ferrata a Szlovák Paradicsomban
Túrázz okosan a befagyott Hernád-áttörésben
Szlovák Paradicsom jeges extrákkal
Több évtized után megnyitották a Kysel'-szurdokot