„Állandó hőfokú forrásokban (langyos hévizekben) és azok kifolyásaiban köveken, a fenéken vagy vízi növényeken, rendesen tömegesen él, pl. a tatai angolkert forrásainak kivezető árkában a kövek már messziről sötétlenek a rájuk telepedett csigák tömegeitől” – áll Soós Lajos 1943-ban megjelent, A Kárpát-medence Mollusca-faunája című művében. Ma más a valóság: cikkünk főszereplőjének már csak négy természetes populációja él a világon, amelyek közül az egyik Kács nevével fonódott össze.
A puhatestűek törzse (Mollusca) csigák (Gastropoda) osztályának zömmel tengeri fajokat magában foglaló Neritidae családjába tartozó fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus) a hazánkban élő két fokozottan védett csigafaj egyike, egyben puhatestű-faunánk legveszélyeztetettebb tagja. Bennszülött faj, pannon endemizmus, amelynek a 20. században még tucatnyinál is több élőhelye volt ismeretes határainkon innen és túl. Hazánkban Tatán (tóvárosi angolpark, Fényes-források), Kácson (Kácsi-patak), Sályon (Latori-vízfő), Miskolctapolcán (fürdő), Diósgyőrben (vár tövében fakadó forrás) és Budapest-Rómaifürdőn (a strandfürdő forrástavának levezető árka) éltek jelentős állományai, amelyek közül egy kivételével mind kipusztult.
Az utolsó természetes populáció a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson, a 700 éves múltra visszatekintő hajdani bencés apátság fürdőházának közelében fakadó források ágaiban és az ezek táplálta Kácsi-patakban él. Ezek a források nem „hétköznapi vízfakadások”, egyik csoportjuk ugyanis hűvös (15,4 °C), míg a másik langyos (22 °C) vizű. A fekete bödöncsigák a langyos vizű ág mintegy 100 m-es szakaszát, valamint a két különböző hőmérsékletű forráság összefolyásától számított 800 m-es Kácsi-patak-szakaszt népesítik be. Állományukat – amelynek egyedszámát 2007-ben 3-3,2 millióra becsülték – drasztikus mértékben megtizedelte, csaknem teljesen el is söpörte a 2010 áprilisában jelentkező csapadéktöbblet, amelynek hatására 30–50 centiméter vastag hordalékréteg ülepedett ki az élőhelyül szolgáló vízfolyások medrében,
a faj számára nélkülözhetetlen szilárd aljzat így gyakorlatilag megszűnt.
Az azóta eltelt években a kácsi populáció szerencsére új erőre kapott, a történtek azonban világossá tették: mindössze egyetlen hazai élőhely nem lehet a környezeti változásokkal szemben roppant érzékeny fekete bödöncsiga fennmaradásának záloga. És itt jön képbe a be-, illetve visszatelepítés, ami nem ördögtől való gondolat, hiszen az évtizedeken át vígan éldegélő budapesti feketebödöncsiga-populáció is Soós Lajosnak köszönhette a létét, aki 1909-ben Tatáról származó egyedekkel gazdagította a főváros élővilágát. A Magyar Természettudományi Múzeum, az Állatorvostudományi Egyetem és az Esterházy Károly Főiskola (ma Esterházy Károly Katolikus Egyetem) szakemberei által 2010 és 2012 között Sályra visszatelepített egyedek megtalálták az életfeltételeiket, utódaik pedig stabil populációt hoztak létre a Sályi-patak legfelső, közvetlenül a Latori-vízfő (egyes térképeken egyszerűen Vízfő) fakadása alatti szakaszon. Hogy teljes legyen a kép, szólnunk kell a külföldi állományokról is, amelyekből kettő Ausztriában (Bad Vöslau, Bad Fischau), egy pedig Szlovéniában (Bušeča Vas) él.
A fekete bödöncsiga a közeli rokon testvérfajához, a Magyarországon szintén védett, de jóval nagyobb területen elterjedt, folyami életmódú rajzos bödöncsigához (Theodoxus danuabialis) képest kisebb termetű, háza 7–9 milliméter hosszú, félgömb vagy kissé tojásdad formájú, leggyakrabban fényes fekete színű, de ritkábban sötétlila, illetve zegzugos mintázatú is lehet. Mind a szilárd aljzat megléte, mind a viszonylag állandó, 16–21 °C-os vízhőmérséklet elengedhetetlen a fennmaradásához. Drukkoljunk neki (és a szakembereknek), hogy a Kácsi- és a Sályi-patak mellett újabb hazai élőhelyeket is benépesíthessen a közeljövőben!
Kiemelt oltalom
A fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus) a fokozottan védett állatfajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 100 000 forint egyedenként. Ez a kis termetű puhatestű a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is szerepel – besorolása EN (Endangered), azaz veszélyeztetett.
Malakológia
Az állattan (zoológia) puhatestűeket tanulmányozó ágazata a malakológia. A puhatestűek az állatok országának második legnépesebb törzse (a jelenleg élő fajok száma meghaladja a 85 ezret), amely többek között a kagylók, az ásólábúak, a fejlábúak, valamint a csigák rendkívül fajgazdag osztályát foglalja magában. Utóbbi csoport képviselői között tengeri, édesvízi és szárazföldi életmódúak is akadnak. Hazánkban 42 csigafaj élvez természetvédelmi oltalmat, két fajuk (a fekete bödöncsiga és a dobozi pikkelyescsiga) pedig fokozottan védett.
Filmvászon
Ha kíváncsi vagy, hogyan mászkálnak a víz alatti köveken az utódaikat saját házukon cipelő, algabevonatot fogyasztó fekete bödöncsigák, nézd meg Mosonyi Szabolcs négy évig készített, a Kárpát-Medence bennszülött állatfajait bemutató alkotását! Az Endemica Hungarica című természetfilm egy páratlan alkotás, érdemes rászánni 35 percet.
A cikk a Turista Magazin 2021. december-januári számában jelent meg.
